A színészet művészi fejlődése
A színészet művészi fejlődése
Ez a minket érdeklő korszakban (1837–1867) nemcsak magyar színészet, de a magyar drámairodalom történetének is a kerete. E harminc év emelte színészetünket a művészet magaslatára. Az első gárdában nem volt egy sem, ki fiatal éveit ne a vidéken töltötte volna, nyomorogva a gyakorlat iskolájában. Elméleti képzettség nem előzte meg egynél sem a gyakorlatit, s rendesen lámpagyujtogatással, színlaphordással, szerepek másolásával, statisztáskodással kezdték meg pályájokat s fokról fokra jutottak tehetségesbjeik a legmagasabb polcra, a melyen egyes mintaképek állottak előttük úttörő geniális pályatársaik sorában. Az autodidaktaság ugyan rendesen együtt jár a teljes képzettség hiányaival, de viszont kedvező az egyénileg sajátos vonások kifejlődésére, főkép ha a kedvvel akarat és hivatás is karöltve járnak. Innen van, hogy az első gárda kiváló naturalistákat mutathat föl: hatalmasan kifejlett művészi egyéniségekkel, a természeti adományok magas fokon álló tökéletesítéseivel, a nélkül hogy az előadó művészet szükséges árnyalatait, fogásbeli finomságait, az elmélet fontos apróságait is érvényesűlni látnók. Elmélettel csak később kezdenek foglalkozni, a főváros iróvilágának és nagyigényű közönségének jótékony hatása alatt (legelőbb Egressy Gábor, kinek műve A színészet könyve Pest 1866, ma is haszonnal olvasható). Inkább egyesek művészete, mint az összjáték finomságai jellmgzik e kort. Művészek és virtuózok mellett másolókat és ügyetlenkedőket találunk, az előadott drámák főbb vonásainak előnyére ugyan, de az összbenyomás kárára.
Egressy Gábor.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
