Hazafias allegoriái | Magyar irodalomtörténet

Hazafias allegoriái

Költészete ez utolsó, legfényesebb korszakának első termékei: A gólyához, a Pusztán s a Levél egy kibujdosott barátom után. A két előbbi, – bár A gólya a Magyar Emlékalapokban megjelent, de mindjárt le is foglaltatott s a költő bűnvádi vizsgálat alá vétetett s Kassára haditörvényszék elé idéztetett, – sokáig csak kéziratban járta be az országot, talán több példányban s nagyobb és mélyebb hatással, mint bármely nyomtatvány akkoriban. Mikor a megenyhűlt tavaszi légre s a viruló határra visszatérő gólyának azt kiáltja:

Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak
Csalárd napsugár és síró patak…

Ne járj a mezőn, temető van ott,
Ne menj a tóba, vértől áradott;
Toronytetőkön nézve nyughelyet,
Tüzes üszökbe léphetsz, úgy lehet.

Csak vissza, vissza! dél szigetje vár.
Te boldogabb vagy mint mi, jó madár!
Neked két hazát adott végzeted.
Nekünk csak egy volt, az is elveszett!

Vagy mikor »képzete fenn repülne, a táj szellőivel«, de fájdalma a magasból a földre vonja le »a sors-alázta hon«-ba, hol »egy hős nép bevégzé zajos történetét«, s a puszta vadon költészete maholnap elvész, a földkóstolók s katasztercsinálók nyomaiban, s a villámtól lesujtott bátor keselyűnek még ki sem hűlt fészkén –

S hol a nyilröptű sólyom is csak
Nagy félve járt elébb:
Csipogva fűrdik s üt tanyát most
A szemtelen veréb…

Vagy mikor elbujdosott barátja (Kerényi Frigyes) után sóhajtja, szemrehányó fájdalommal:

Szó nélkül távozál…
A daru is búsan kiáltozik, pedig
Egész nemzetével útra kerekedik.

Szívet cseréljen az, a ki hazát cserél!

Mert hosszú hervadás emészti azt a fát,
Melyet nagy korában tesznek más földbe át! –

a mély fájdalom s keserűség ily igaz hangjaira mindenben magyar szíve megdobban s ajka feljajdúlt. A kor elégiai hangulatát senki sem fejezhette, nem is fejezte ki jobban.

Mily igaz volt a költő e hangulata, annak tartóssága bizonyítja legjobban. Tompa lantja tizenöt évig szólt ezen a hangon. Csak formáit változtatta. Az elsőkben csak lírai hangon beszélt; csakhamar költői természete az allegoriai románcok s képleges ódák formáiba vitte át, melyeknek csak képei alatt s sorai között lehetett olvasni az igazságot s megtalálni az értelmet; de mind a ki olvasta, megtalálta és megértette. Ezek elseje volt A madár, fiaihoz, melyben a költőket ösztönözte s lelkesítette, a madarak példájával e refrainnal:

Fiaim, csak énekeljetek!

Hosszú sora következett ezután a politikai allegoriáknak, nem okoskodó, nem elemző, hanem a legtisztább, a legnemesebb költői felfogásban s alakításban.

Csak mellékesen említve az e korból s ezzel összefüggésben levő, bár nem szorosan ez allegoriás sorozatba tartozó két bájos és meleg költeményt, a kassai letartóztatása után hazatérőben írt Távolból és Itthon vagyok címűeket, az allegoriák közül néhány románc-szerűt kell első sorban kiemelnünk. A jövevény mintegy folytatása s megtestesítése a Pusztán eszméjének, intve az idegenből ide bevándorló jövevényt, hogy itt, hol minden rom és gyász, ne keressen, mert nem találhat otthont, hol magunk is csak a múltak s elhúnyt dicső őseink kisérteteivel társalkodhatunk. Rokon a Szent küszöb, melynek alapeszméjeül maga a költő vallja – e fajta költeményeihez adott rövid magyarázó jegyzeteiben – »a régi, szent iránti kegyelet ápolását, ha már rom is.« Pusztuló erdő azt mondja, hogy »a hol léha, nyomorúlt, bitang az új sarjadék, az ifjúság, ott nincs jövője a nemzetnek.« A tűz, a Hóreb hegyén, isten jelenlététől égő csipkebokor »a nemzet elfojthatatlan, megsemmisíthetetlen önérzete, a honszeretet titkos hatalma, parázsában is égő tüze.« A testvérek, egy háznak gyermekei, kik kincset keresni távol földben, gyöngyöt halászni a tengerben, tudományt szerezni a nagy világban, szétmennek s koldusokul térnek vissza az idegenből; a költő megmondja nekik a mese tanulságát:

Ne légy a tengerek mélyében gyöngyhalász,
A négy folyam között drágább kincset találsz!
S te, a kinek lelke tudás miatt eped:
Beszélj e földdel, ez megtanít tégedet!*

Bibliai idézet: Jób XII. 8. Ott a földdel van, Tompánál e földdel, a haza földjét akarva értetni.

A sebzett szarvas, mely halálra sebezve, a rengetegbe rejtőzik el hogy senkitől se látva, nem szánva, vérezzék el s teste ne essék a vadász zsákmányául: »ha el kell veszni a nemzetnek« – magyarázza Tompa – »veszszen el úgy, hogy zsarnoka se ne gyönyörködjék, se hasznot ne lásson elveszéséből!« Hasonló a Hajó – mely, ha sűlyed, a gályarabok tétlen nézik, inkább veszszen velök zsarnokuk is, minek segítsenek őt megmenteni? S hogy a hosszú sort ne hosszabbítsuk: a legszebb, Ikarus, mely eltérve az ókor regéjétől, nem az erején felül vakmerő balga ifjút, hanem a napba törő, nagyot merő hős tragikus bukását – s jelképében a dicsőt merő és elbukó nemzetet – ábrázolja. A magas ódai szárnyalásúak, bár szintén nem jelviség nélkül valók közül, említsük A pozsonyi várban címűt, melynek végstrófáját a cenzúra kitörűlte, de később újra helyre lehetett állítani:

E puszta rom tán még felépül;
De bár eltünik is kövérül
A romladás zöldes moha:
A régi tűz fellángolása
A régi szó felharsogása
Nem újul meg soha! –

a mit azonban a következő felépülés, hála égnek, meghazudtolt – bár nem is éppen a pozsonyi várban. A megújhodás közeledte, s a még kétkedő remény felébredte felé, a Télben: »Majd, majd, mikor még eljön az idő!« s a Kikeletkor, mikor még óva inti nemzetét, hogy a csaló reménynek ne higyjen még; a mindeniknél nagyobb hatást tett s a legelsőkkel (Gólyához, Pusztán,) egyenlő népszerűségre emelkedett Új Simeon, az Új-Testamentum jóslatának e felséges viszhangja.

Tompa Mihály.

Említsünk e korszakból még egy-két, már nem allegoriás, de tiszta ódát, Novemberben, barátjához, Horváth Lajoshoz, mikor a »kiegyezési« országgyűlésre képviselőül választatott, s a még akkor is kételkedve aggódó költő óva inti azt, kinek jellemében pedig megbízott s nemzetét:

Oh nemzetem, bízom te benned,
Bízom, de még is féltelek…

Nem a kemény szorítás – a lágy
Simogatástól féltelek…

Hajód hol könnyen megfeneklik,
A rév sekélyin féltelek.

A Gróf Mikó Imréhez, kit akkor Erdély Széchenyijének neveztek – az Egy könyv (Horváth Mihály Függetlenségi harc története) olvasása közben – s mindenek fölött a Kazinczy százados ünnepére írt ódát említsük, mely eszmében, hangban, hévben talán valamennyit felülmúlja s ódai magas szárnyalását a dithirambig fokozza: s Tompa e nemben alkotott s magát felülmuló remekei közül legalább a legjellemzőbbeket – s akkori hatásának magyarázóit – ha egyebet nem: elősoroltuk.

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me