Hugo Károly

Full text search

Hugo Károly
Különös alakja e kornak Hugo Károly, egy budapesti születésű ember, kinek családi neve Bernstein volt. Született 1817-ben. Magyar írónak csak annyiban mondhatjuk, hogy itt született, ő maga tartotta magyarságát s három nemzet közül, melynek nyelvén a halhatatlanságért versenyzett, éppenséggel a magyar méltányolta őt s iparkodik irodalmi emlékét őrizni, a mennyiben Báró és bankár című műve ma is a játékrenden van nemzeti színházunkban. Pedig szegény jó Hugo Károly az egyetlen, a ki teljesen emancipálta magát francia névrokona iskolája alul, éppenséggel csak magyarul nem tudott. Darabjait: Egy magyar király és Világszínpada jobbára mások, rendszerint színészek fordították magyarra. A Báró és bankár egy három személy által három felvonásban lejátszott történet, francia elbeszélés után írva, melynek tárgya, hogy a fiatal báró, az éltes bankárnak hálával lekötelezettje, feldúlja jótevője családi boldogságát. De a bárónak korábbi joga volt a nőhöz, ki szintén hálából – s különben reményvesztetten – lett a bankár felesége. Három tiszta és nemesi lélek halálos vergődése ez egy kibonyolíthatlan, végzetes helyzetben. Kitünő példa annak fejtegetésére, hogy nemcsak az egyén tragikuma jogosúlt, mert van az életben egy másik tragikum: a helyzet tragikuma, a mely éppen olyan félelmes, ép oly megindító és lélektisztító erejű, mint a nagy lelkek tragikuma. Hugo Károlynak is megvolt a magáé. Három nemzettől kért babért s egytől sem kapott, még mindennapi kenyeret sem. Elzüllve, megzavarodva, félig bolondan, félig játszva a bolondot, idegen országban halt meg 1877-ben.

Hugo Károly.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me