Kölcsey Berzsenyiről
Kölcsey Berzsenyiről
Kölcsey második kritikai dolgozata, melyet azonban a nevezett folyóirat előbb közölt mint a Csokonairól szólott, Kis Jánossal foglalkozik, ki mint Kazinczynak s a klasszicizmusnak híve, enyhébb elbánásban részesül. Annál szigorúbb a harmadik, mely Berzsenyi Dániel Versei címmel ugyancsak a Tud. Gyűjtemény 1817-iki évfolyamában látott napvilágot. A bírálat elismeri Berzsenyiről, hogy valódi lirikus és nagy ódaíró, de rámutatott arra, hogy Matthisson és Horác hatása alatt áll. Erősen megrója nyelvének dagályosságát, valamint tájszavakkal élését. Mértéktelen rímes verseinek gyönge technikáját is szóvá teszi, némileg gúnyolódik rímein s általában lenézi azért, hogy nem híve a nyugot-európai (rímes-mértékes) verselésnek, mely Kazinczy műgondot sürgető iskolájának dogmáihoz tartozott. – Berzsenyiben e bírálat engesztelhetlen haragott keltett; abbahagyta a költészetet s eszthetikai tanúlmányokba temetkezett, hogy ország-világ előtt megcáfolja bírálóját. A finom lelkű Kölcseynek magának is fájt később a tudat, hogy nemzete nagy énekesének egész életére kiható mély fájdalmat okozott. Az életben nem nyílt alkalma kibékíteni, tehát sírjánál mutatta be engesztelő áldozatát gyönyörű emlékbeszédében, mely fenkölt jellemére és nagy szívére a legszebb fényt veti. »Árnyéka az elköltözöttnek, – így hangzanak a beszéd megragadó végszavai, – sírod felett zeng az engesztelő szózat! Nemsokára követlek tégedet s a maradék írói harcainkat nem fogja ismerni; s neveinket békés gondolattal nevezendi egymás mellett, ha korunk énekeseire visszaemlékezik. Emberek valának; miért szégyenlenők azt? Az élet útai keresztüljárnak egymáson; s leggyakrabban elveink szentsége sem oltalmazhat meg akár tévedéstől, akár félreértéstől; de a sírdomb békesség laka; s küszöbén emberi érdek nem léphet be. Te a földi leplet s vele a halandó gyarlóságait levetkezted. Elköltözött az ember; a költő a miénk, a nemzeté maradt végiglen; e nemzeté, mely neved és dicsőséged szent örökség gyanánt birandja.«
Kritikai munkásságában, melyet kora annyira félremagyarázott, Kölcseyt a legmagasabb szempontok vezették. Legnépszerűbb költőinket bírálta meg, hogy kiábrándítsa a közönséget abból a vak hódolatból, mely e költők hibáit is erényeknek tekintette. Önismeretre akarta oktatni nemzetét, hogy belássa, mennyire elmaradt más nemzetek mögött. »Ha recenseáltatni nem akarunk, soha sem fogunk előbbre menni« – volt vezérelve. Ebben áll Kölcsey kritikai fölléptének jelentősége. A mesternek, Kazinczynak egész munkássága sokkal inkább gyakorlati irányú volt, semhogy az eszthetikai fogalmak elméleti tisztázására is kiterjedt volna; különben sem tulajdonított nagy értéket a theoriáknak. Alig merűlt fel jelenség irodalmunkban, mely felől ítélő szavát ne hallatta volna s ennyiben ő kezdeményezte nálunk a bírálatot, de kritikáját nem annyira eszthetikai szempontok irányítják, mint az a szándék, hogy a fiatal tehetségeket magának megnyerje. Mások még kevésbbé mertek a kritika mezejébe vágni. Azok a könyvismertetések, melyeket folyóirataink közöltek, jobbára csak néhány jóakaró megjegyzés odavetésére szorítkoztak. Ki is mert volna ilyen írókat gáncsolni, kik nagyobbrészt hazafias buzgalomból forgatták a tollat? Az éles bírálat sok gyengébb írót elriasztana, pedig »annak is csak úgy szent a célja, mint a jó írónak«. P. Horváth Ádám e szavai eléggé jellemzik a közfelfogást. Ily viszonyok mellett érthető a vihar, melyet Kölcsey bírálatai támasztottak. A legtöbben a nemzeten ejtett sértésnek vették a merész kritikus fellépését. Az íróknak annál több okuk volt a megdöbbenésre, mert abból, hogy vakmerő kritikus Csokonain kivül Kis Jánost és Berzsenyit is tolla hegyére vette, azt következtethették, hogy a megitéltetés sora rájuk is fog kerűlni. Csakugyan szándéka volt Kölcseynek a nevesebb magyar költőket sorra vizsgálni, de az általános ingerűltség láttára elállt tervétől s visszavonúlt a kritikai pályától. Hasztalan szólította fel a Tud. Gyűjtemény szerkesztősége több ízben a bírálatok folytatására, Kölcsey néma maradt.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
