Középkori latin krónikáink.

Full text search

Középkori latin krónikáink.
Reánk több ily latin nyelvű mű maradt a XIII–XIV. századokból, melyeket rendesen azon helyről szoktak elnevezni, hol a kézirat megmaradt, vagy nyomtatásban megjelent. Ilyenek a Pozsonyi, Nagyváradi, Dubnici Krónikák, a Budai és Bécsi Képes Krónika. Szerzője csak egynek van megnevezve: Kézai Simon, ki magát Kún László papjának nevezi. A Budai Krónikát Nagy Lajos korában egy Muglen Henrik nevű lovag németre fordította. Körülbelől ugyanazon időben készűlt a rímes krónika is, mely alig más mint a Muglen krónikájának átirata latin ritmusos versekben. Mindezen művek, bár különböző bőséggel, ugyanazt az anyagot tárgyalják. Szövegük a legtöbb helyen szóról szóra megegyező. A legbővebb a Bécsi Képes Krónika, melyet nemcsak gyönyörű, a középkori miniatúr-festészet remekeihez tartozó képei, hanem a nemzeti hagyományok hű és szép kifejezése teszik nemzeti mívelődésünk első rangú kincsévé. A Kézai krónikája a húnok történetét elég bőven tárgyalja, de a királyok történetében alig más mint a nagyobb krónikának száraz kivonata. A Budai Krónika az első Magyarországon nyomtatott könyv, legtöbb helyütt szószerint megegyezik a Bécsi Krónikával, csak éppen a mondai részletek hiányzanak belőle. A Bécsi Krónikát vévé alapul, de tekintettel a külföldi irodalomra is, írta meg Thuróczi János Mátyás királynak már tudósabb korában Magyarország krónikáját.
Mindezek annyira megegyeznek, hogy nem tévedünk, ha valamennyit egy közös eredetre viszszük vissza és egy szempont alatt tárgyaljuk. Kívülök még megmaradt egy tisztán annalisztikus följegyzés, a XIII. század elejéről, ugyanazon kódexben, mely a Halotti Beszédet is megőrizte. Ezt, bár helytelenül, Pozsonyi Krónikának is szokták nevezni. Megmaradt még BÉLA KIRÁLY NÉVTELEN JEGYZŐJÉnek könyve a magyarok történeteiről, mely sok tekintben érintkezik ugyan a krónikákkal, de mégis azoktól egészen különálló, sajátságos mű, mely több mint évszázad óta a legtöbb problemát nyújtotta régi történetünk kutatóinak, úgy hogy azok, a többi krónika némi elhanyagolásával, leginkább vele foglalkoznak.

Kézai »Króniká«-jának kezdő sorai.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me