A Corvin-kódexek ismertető jelei
A Corvin-kódexek ismertető jelei
A budai könyvtár meglévő maradványainak fölismerését és végleges összeírását ép az érintett nehézségek teszik lehetetlenné. A kötés címeres arany és ezüst díszét, selymét és bársonyát a kapzsi fosztogatók letépték; a megrongált bőrkötést később elvetették, vagy – mint az említett modenai és konstancinápolyi kódexeken láthatjuk – újabbakkal helyettesítették; sőt arra is van eset, hogy az amateurség őrültjei a díszes címlapot ellopatták s hogy a tudatlanok kép-ollózása is pusztított. És ah a sokoldalú torzítás egyetlen útbaigazító jelet sem hagyott, a könyv mint kétségtelen Corvin-kódex többé szóba nem jöhet. Ilyenkor a származás nehéz nyomozása szokott segíteni, mely a valószínű Corvin-kódexek számát ma már messze fölibe emelte a kétségtelenekének. A teljesen fölismerhetlenek száma természetesen még ennél is nagyobb lehet. Mert itt első sorban azokra a jellemző kötéstől megfosztott példányokra gondolunk, melyek régebben készűltek s mikor Budára kerűltek, kész diszítéseiken a könyvtár tulajdonát jelentő címer helyett már nem kapott. Azt is tudjuk, hogy a könyvnyomtatás első termékeinek külön csoportja volt. Tudjuk, hogy Budán már 1473-ban nyomda működött, hogy Brünnben és Augsburgban Thuróczi nagy krónikáját Mátyás király számára nyomták: az így készűlt példányok tehát ép úgy helyet kérhettek a Corvinában, mint azok a magyarországi mise-könyvek, melyeknek külföldön nyomott példányain a dicső király neve ott ékeskedett. Tekintélyes gyarapodási tényezőnek kell még a külföldi szerzők és nyomdászok küldeményeit is tekintenünk, mert a magas pártfogók kegyét ekkor a termelés alázatos bemutatásával volt szokás keresni. Számos példa bizonyítja, hogy a szöveg elé illesztett áradozó ajánlatokban a híres magyar királyt is megostromolták. A vásárlás méreteiről semmit sem tudunk. Túlságosan nagyra nem tehetjük, mert arra már biztos adatunk van, hogy a nyomdák kezdetleges termékeit, melyek a kéziratok legegyszerűbb kiállítását utánozták, a finom ízlésű király inkább bemásoltatta és így a fölös kiadás árán díszes kódexei csoportját gazdagította velök. Blandius szállítmánya mellett még csak Ugolettiéről tudunk, a ki Firencéből Mtáyás királynak azt írta, hogy »Bonfini Antalnak, ki nemsokára Magyarországba megy, adtam a te könytárad számára néhány nyomtatott könyvet és négy kéziratot, melyet parancsodra leírattam.« Az a körülményt tehát, hogy ma csak két festett címeres Corvin-incunabulumot ismerünk, nem a pusztulás jelének kell tekintenünk, hanem annak, hogy a fényes gyűjtemény szerény külsejű nyomtatványairól a mai kutatók két útbaigazító jele, a sok munkát igénylő jellemzetes kötés és a büszke Corvin-címer könnyen lemaradt.
A világhírű könyvtár történetének ilyen fokú megvilágítása mellett csak a külföld vérmes reményű és némileg szűk látókörű filologusai csalódtak. Ők a középkori mívelődés két végvárát, Budát és Konstancinápolyt, azon régi könyvek menedékhelyének képzelték, melyeket a XV. század léha humanistái állítólag keleten felejtettek. A később megejtett kutatás minket érdeklő része azonban ős anya-kódexek helyett többnyire csak fiatal másolatokat hozott napfényre. A humanizmus Budán összehalmozott termékei mellett a szerény mezhez szokott régi egyházi és világi irodalom csakis újabb kiállításban foglalhatott helyet; a görög nyelvű régi kódexek pompás bizanci stílje már bevált, s mivel a görög eredetit Olaszországban latin fordítással helyettesítették, Mátyás az ilyenekhez könnyebben hozzá férhetett, mint a latin klasszikusok féltve őrzött régiségeihez, melyeknek a csillogó firencei másolatok csak fattyú-hajtásai voltak. Midőn II. Ulászló nejének udvari papja, János, 1502-ben a görög kéziratok után kérdezősködő Aldus-nyomdának válaszolt, azt írta, hogy ilyenek »a könyvtárban nagy számmal vannak«.Corvin-jegyes kódexet ezekből ma csak kettőt ismerünk. A provenientia is csak két kötetnek vezetett eddig nyomára. E szempontból az európai könyvtárak még nincsenek átkutatva. Sőt az is bizton remélhető, hogy a jellemző kötések révén szintén kerűl elő még számos régi latin kézirat és incunabulum. Az eddigi kutatás csak a festett címlap heraldikai jegyeire volt különös tekintettel. Az így ellátott könyvállománynak azonban csak műtörténelmi becse van, mert az ilyen példányok túlnyomó részben megrendelésre készűltek, vagy olyan olasz műhelyekből kerűltek ki, melyek már számítottak arra, hogy a vevő fél címerének az alsó lapszélei dísz babértekercsben üres hely maradjon. A káptalani könyvtárak kódexein az ilyen üres tekercs ma igen gyakran feltalálható. Ez a léha gyári munka aztán minden szépsége és Corvin-jegye daczára is igen csekély filologiai becscsel bír. Hisz a renaissance-kori olasz másoló és emendátor akkor sem megbízható, ha esetleg kitünő példány után írt és javított, mert a túlzott fényűzés szolgálatában inkább csak arra ügyeltek, hogy a vakarókés és a dörzskő a finom hártyát minél kevesebbet sértse, s hogy a kihagyott szavak beékelésével, a kuszált sorok rendbeszedésével a pontos sorközök és széles lapszélek tisztaságán szeplőt ne ejtsenek. Mátyás könyvtárának egykorú készítményei mellett került ugyan elő pár olyan XII–XIII. századi kódex is, melyen csak a Corvin-kötés új: de ezek összevéve sem bizonyítanak annyit, mint a mit ama fönti adatból kiolvashatunk, mely a görög régiségek földjére küldött gyűjtőkről beszélt. Csakhogy az ilyesmi iránt ép azok a könyvtárkutatók süketek, kik a romjaiból ismert Corvinát ma olyan középkori gyűjteményekkel állítják szembe, melyek pusztulásnak kitéve nem voltak és így félelmes versenytársuk jeltelen vagy utolsó ismertető jelétől is megfosztott régi példányainak menedéket nyújthatttak.
Középkori könyvtár. (Brandt: Stult. Navis című humoros művéből, 1497.)
111
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
