Zrednai Vitéz János humanizmusba merűlt lelkének fővágya az volt, hogy, az új eszméket élesztő művekből egy olyan hazai gyűjteményt teremtsen, melyben a tudomány minden ága képviselve legyen. Fényes állása lehetővé tette, hogy a könnyen társuló külföldi tudósok néhány jelesét maga köré csábítsa. Ezeknek közvetítésével oltotta aztán könyvgyűjtési szenvedélyét, melynek félszegségeit unokaöcscse, Janus Pannonius szeretetre méltó humorral lobbantotta szemére. »Azt kívánod – írja egyik levelében – hogy könyveket küldjek. De vajjon nem eleget küldtem-e már is? Csak görög könyveim maradtak meg, a latinokat mind elvittétek. Istennek hála, hogy járatlanok vagytok a görög nyelvben. Különben a görög könyveket sem hagytátok volna meg. De ha megtanúltok görögül, én azonnal a héber nyelvet sajátítom el, és héber kódexekből állítok össze könyvtárt… Ha annyira vágytok könyveket bírni, ne foszszatok meg azoktól másokat, főleg olyanokat, kiknek kevesebb van mint néktek. Hisz Olaszország el van árasztva könyvekkel. Hozassatok onnan, a mennyit tetszik. Küldjetek pénzt Firencébe. Az egyetlen Vespasián képes kielégíteni titeket.« És hogy a tanács mohó nagybátyján rögtön fogott, a szóba hozott híres könyvkereskedő följegyzéseiből tudjuk. »Olaszországban s egyéb tartományokban – írja Vitézről – összekerestette a könyveket; a mit pedig nem talált készen, azt Firencében leiratta, nem tekintve árra, csakhogy szépek és hibátlanok legyenek. Kevés latin könyv vala, mi nem lett volna meg neki.« A gazdag gyűjteményt, melynek igazán szép kódexeit egyházi s állami teendői mellett maga emendálta, halála után szétharácsolták. Legtöbb darabja külföldre kerűlt, – pedig a Vitéz-címer mellett többnyire ott ékeskedett Magyarországé is, mivel első tulajdonosuk kétségtelenül az örököst akarta megjelölni.