ÍRÓI TÖREKVÉSEK.
ÍRÓI TÖREKVÉSEK.
ELEVENITSÜK fel a világirodalom legnagyobb írói neveit a XIX. század második harmadában, helyezzük melléjük időrendi párhuzamba a magyar irodalom vezető szellemeit, emeljük ki e korbeli költészetünk néhány jellemző vonását.
A francia romantikusok zajos mozgalma 1830 táján indul meg; vezérük, Victor Hugo, iskolát teremt, líráját és drámaírását európaszerte utánozzák. A realisztikus regényben Balzac és Flaubert alkotnak remekműveket, az ultramodern Párisnak Baudelaire a költője. A romantikus pátosztól a kritikai lélekelemzésen keresztül a kétségbeesés pesszimizmusáig minden irány megtalálja a maga művészi francia megszólaltatóját.
Az angol társadalmi irányregény és az erkölcsfestő humoros regény diadallal lép a romantikus történeti elbeszélés nyomába; Dickens emelkedett erkölcsi felfogással festi a jóság és erény küzdelmeit; Thackeray elbeszélő munkái keserű hangulat és szomorú tapasztalatok leszűrődései. Az amerikai angol irodalom klasszikusai közül Longfellow és Poe a legnagyobb nevek.
A német lírikusok élén Heine áll, érzelmes-gúnyos hangja költői hangulatok ringatója; Lenau borongó költészetéből a magyar puszták levegője áramlik; Grillparzer és Hebbel költői ragyogású tragédiái, Keller Gottfried svájci elbeszélései a német szellem mesterművei.
Fellépnek a nagy orosz regényírók: Gogoly, Dosztojevszkij, Turgenyev; a lengyelek romantikus költője: Mickiewicz; az olasz romantikus: Manzoni; a svéd lírikus-epikus: Tegnér; a dán mesélő: Andersen.
Az ünnepelt írók csillagtábora szórja sugarait nyugat és észak felől a magyar határok felé, ragyogásukat fogékony lélekkel figyelik, de Magyarországnak is megvannak a maga irodalmi fényességei.
Petőfi Sándor nemcsak a miénk, ő az egész emberiségé; Arany János epikai művészete túlél minden időt és ízlésváltozást; Madách Imre drámai költeményéből az emberiség sorsa a tragikus szépség örök értékeivel tükröződik.
Ez a kor teremti meg – még az 1848-as szabadságharc előtt – az első magyar állandó fővárosi színházat, ez a kor teszi magyarrá a latin helyett az iskolák, hivatalok, törvényhozás nyelvét, ez a kor fejleszti ki fokozottabb arányokban a könyvkiadást és hírlapirodalmat. A Magyar Tudományos Akadémia irányító szerepe a tudományban, a Kisfaludy-Társaság tagjainak hatása a kritikai és esztétikai érzék fejlesztésében, az egész magyar közélet lelkes érdeklődése a szépirodalom iránt ennek a kornak szellemét dícséri. A festészet, szobrászat, zeneművészet is most indul hódító útjára.
A feudális hagyományok merev őrzését a politikában a demokratikus törekvések váltják fel, a romanticizmus mellett az irodalomban a népiesség egyre hódítóbb erővel érvényesül. A próza nyelve még kissé régies, a költői nyelv már mai üdeségében bontakozik ki.
Kialakul a magyar regény és novella, a fordítások és átdolgozások imént letűnt korára az eredeti alkotás időszaka következik. Eötvös József, Kemény Zsigmond a maguk útján haladnak, még a kisebb elbeszélők is óvakodnak az utánzástól. A drámairodalom gazdag termésű, Szigligeti Ede munkáiban biztos színpadi technikájú. Az elbeszélő és drámai munkák nemcsak témában és invencióban mutatnak meglepő változatosságot, hanem feldolgozásban és stílusban is. Világnézet és irányzatosság ritkán rontja az olvasók kedvét, az írók képzelete a multban és a jelenben romantikusan kalandozik, még a népies törekvésekben sincs sok realizmus, legföljebb egyes részletek megfigyelése és a nyelv magyarossága mutat realista jellemvonásokat.
A lírának és az epikának hasonlíthatatlanul erősebbek a hagyományai, mint a regénynek és a drámának. A vers – a tizenkilencedik század végéig – mindig erősebb irodalmunkban, mint a próza; a költők stílusa állandóan modernebb, mint a prózaíróké. Az érzelmek és gondolatok kifejezése Vörösmarty Mihály hatása alatt egy ideig a romantika és pátosz jegyében nyilvánul meg, Petőfi Sándor és Arany János fellépése óta a népiesség jegyében folyik. A lírikus és epikus a szabadságharc kora előtt szószéken áll és képzelt világban csapong, a szabadságharc költői nemzedéke átfordul az egyszerűség és őszinteség világába. Eszményít ez a nemzedék is, de közvetlenül önti formába képzeletvilágát.
Eltűnnek vagy csak titokban lappanganak a vallási ellentétek, a szabadelvűség igéi hangzanak minden ajakról, nemzeti hevület fűti az írók lelkét. Büszkék a magyarság multjára, bíznak jövőjében. Tanulnak a külföld íróitól, de még többet bíznak természetes tehetségükben. A német hatást felcserélik a franciák és angolok tanulmányozásával, alkotóerejük önállóságát azonban nem dobják oda idegen olvasmányaiknak.
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. Két kötet. Pest, 1864. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. Két kötet. Budapest, 1877. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Négyesy László: A mértékes magyar verselés története. Budapest, 1892. – Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt. Két kötet. Budapest, 1895. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. Két kötet. Budapest, 1897. – Császár Elemér: A magyar regény története. Budapest, 1922. – Gulyás Pál: Magyar életrajzi lexikon. Budapest, 1925-től. – Szinnyei Ferenc: Novella- és regényirodalmunk a szabadságharcig. Két kötet. Budapest, 1925–1926. – Ványi Ferenc szerkesztésében: Magyar irodalmi lexikon. Budapest, 1926. – Benedek Marcell szerkesztésében: Irodalmi lexikon. Budapest, 1927. – Dézsi Lajos: Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927. – Horváth János: A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig. Budapest, 1927. – Ujvári Péter szerkesztésében: Magyar zsidó lexikon. Budapest, 1929. – Bangha Béla szerkesztésében: Katolikus lexikon. Budapest, 1931-től. – Dézsi Lajos szerkesztésében: Világirodalmi lexikon. Budapest, 1931-től. – Farkas Gyula: Táj- és nemzedékszemlélet a magyar irodalomban. Minerva. 1931. évf. – U. az: A Fiatal Magyarország kora. Budapest, 1932.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
