VI. FEJEZET. Eredmények.
VI. FEJEZET.
Eredmények.
Eredmények.
Az Anjou-ház öröksége. A központositó királyi hatalom eszméje Európában. Magyarországon. Nagy-Lajos politikája. A helyzet a nagy király halála után. Zsigmond uralkodói iskolája. Családi politikájának következményei. Az oligarchia harcza a királysággal. A nemesség. Az alkotmányos élet megujhodása, A törvényhozás müködése. Zsigmond törvénykönyvei. Vezéreszméik. Az Anjou-korbeli intézmények szervezése. Az aggressiv politika vége. A nemzet hivatása Európa keletén.
Az Anjou-ház öröksége, az erős és hatalmas magyar királyság alapjaiban megrendülve ment át Zsigmond birtokába és az új örökös, hoszszú uralkodása alatt, gyöngének bizonyult e nagyszerű alkotás egykori fényének visszaállitására.
A középkor alkonyán két nagy irányzat: a korlátlan királyság és a democratia elve áll harczban a fenálló intézményekkel. Közös ellenségeik az egyház mindent felölelő tekintélye és a hübériség béklyókba verték az ember egyéniségét. Az első elbukott abban a harczban, a melyet a császársággal vivott a legfőbb uralomért, de magával rántotta ellenfelét is és a római császári méltóság hanyatlása megfosztotta a keresztény lovagkor hűbéri szervezetét az összetartó kapocstól. Annak a két hatalomnak a bukása, mely a szellemi életben és világi kormányzat terén az összes keresztény államok felett századokon át vezető szerepet igényelt magának, új irányt adott a királyi hatalom kifejlődésének. A feudalismus által támasztott véres harczok nem birták útját állani e fejlődésnek s a lovagkor intézményei a küzdelemben mindinkább elveszitették a talajt lábaik alól.
A királyi hatalom megerősödése összefügg a democraticus szellem ébredésével. A társadalom legalsóbb osztályára, mely addig száz zsarnok uralom alatt nyögött, kedvezőbb volt, ha egyetlen ura van, a ki őrködik élete s vagyona biztossága felett, a királynak pedig, már pénzügyi tekintetekből is, pártfogolnia kellett a népet, mely adóval, munkával, fegyverrel szolgálva az államot, a legbiztosabb alapot nyujtja annak fentartásához. De tovább már nem megy ez a pártfogás és mihelyt az ébredő democraticus mozgalom a vallási és socialis reformok terére lép át, a megijedt államhatalom teljes erejével siet azt elnyomni. Itt ismét a királyság és a feudalismus érdekei találkoznak egy közös czélnál. Egyesült erejüknek sikerül is, legalább egyidőre, útját állani a régi világrend felforgatására irányuló törekvéseknek.
Hazánkban a királyság küzdelme az oligarchiával az Árpád-ház kihalása után érte el tetőpontját; az országot ekkor az a veszély fenyegette, hogy a legfőbb államfentartó intézmény, a királyság a harczban megsemmisül s helyét az állam területének felbomlása, apró önkényurak uralma váltja fel. Anjou-házbeli királyaink erélyes és bölcs kormánya nemcsak visszaszerezte, de meg is sokszorozta a királyi hatalom tekintélyét és a centralisatio eszméje, mely Európaszerte uralkodóvá vált, Nagy-Lajos alatt hazánkban is elérkezett a megvalósulás küszöbéhez. Ezt a nagy változást a király úgy vitte véghez, hogy kormánya semmiben sem jött összeütközésbe a nemzet alkotmányos szabadságával; az egyetlen törvény, mely tőle fenmaradt, úgy tüntette fel őt, mint a régi, az aranybulla korabeli szabadság visszaállitóját. De míg a nemesség régi jogait megerősiti és a trónvillongások oligarchái helyére új főnemességet állit s azt jószágadományokkal, kitüntetésekkel teljesen magához kapcsolja, addig kormánya alatt a megállapodott viszonyok, a hosszú béke, szerencsés külpolitika és igazságos belkormányzat a törvények oltalma alatt nemcsak a nemesi osztálynak, de a polgári elemnek és a nemzet zömét képező jobbágyságnak is lehetővé tették a vagyonosodást s ekkép az általános jólétben szerezték leghatalmasabb támaszát a növekvő királyi hatalomnak.
Nagy-Lajos halála után azonban a nőuralom nehány esztendeje elég volt arra, hogy megfoszsza a koronát tekintélyétől s mire a kormány gyeplője ismét férfi kézbe került, a királyság a feltámadt oligarchiának oly erejével állott szemközt, mely a királyi hatalmat ujból teljes megsemmisitéssel fenyegette.
Zsigmond nem volt az az ember, a ki hivatott lett volna a reactio ellenében a Nagy-Lajostól örökölt hagyományok védelmére. Fiatalon, hogy úgy mondjuk, éretlen korban jutva a trónra, kiforratlan egyénisége magát és trónját számtalanszor döntötte veszedelembe; a fogság botrányát, a trónvesztés szégyenét kellett elszenvednie, míg megtanult komolyabban gondolkozni uralkodói kötelességei felől. S mire tisztába jött a helyzettel és a férfikor belátásával foghatott volna a kötelességek teljesitéséhez, dicsvágyó lelkét a családi hagyományok révén eléje táruló világpolitika csillogása ejtette rabjává.
A mihez kezdetben hiányzott nála a képesség, később, uralkodásának megszilárdulása után, a világpolitika terhes feladatai tették lehetetlenné, hogy a maga erejéből törje meg a feltámadó oligarchia hatalmát. Kisérlete, hogy a democraticus elemek támogátásával, a városi rend kiváltságainak gyarapitásával és a jobbágyság védelmével teremtsen hű és áldozatkész támaszt trónjának, összhangzásban volt a kor uralkodó szellemével, de a politika gyümölcseinek megérleléséhez több emberöltő kellett, a hatalom kérdése pedig gyors eldöntést követelt. A készületlen király helyett a nemesség vette fel a harczot vetélytársa ellen, s mikor a királyság elfogadta az általa nyujtott segitséget, önként mondott le arról az irányról, a melyben az Anjou-királyok az államhatalmat fejleszteni törekedtek.
Zsigmond császár.
Reichenthal Ulrik krónikája augsburgi 1483-iki kiadásának a Magyar Nemz. Múzeum könyvtára birtokában levő szinezett példányából
A főúri osztály elhatalmasodásának semmi sem volt erősebb ellenszere, mint a nemesség részvétele az ország kormányának vezetésében. Ez a jog az Anjou-királyok alatt szunnyadni látszott, de annál nagyobb erővel kelt új életre a következő korszakban. S az alkotmányos élet megújhodása képezi Zsigmond uralkodásának legnagyobb eredményét. A viharos országgyüléseket, melyeket Zsigmond első korszakában a hatalom birtokának kérdése foglalkoztatott, a helyzet tisztultával állandó, tervszerü törvényhozási müködés váltotta fel, melynek tevékenysége felölelte a nemzeti élet minden ágát.
Négy nagy törvénykönyv maradt reánk a törvényhozás ez organizáló müködésének eredményeként. Az 1405-iki országgyülések két törvénykönyve közül az első a szabad királyi városok polgárainak jogviszonyait, a második a jobbágyság helyzetét szabályozza. Az 1435-iki első törvénykönyv a honvédelem, a második, úgynevezett nagy törvénykönyv (decretum maius) az igazságszolgáltatás irányelveit foglalja törvénybe. Megannyi codexei ezek a középkori magyar jogi életnek. Vezéreszméikben a közszabadság alapelvei nyernek kifejezést. Az ország összes lakosai a törvény védelme alatt állanak; rendes biráján kivül senkit sem lehet tetteiért felelősségre vonni. A birák, kezdve a nádorispánon, esküvel kötelezik magukat, hogy az igazságot szolgálják itéleteikben.* A közigazgatás alapját a vármegyék és a szabad királyi városok képezik; a vármegyék a nemesség autonom testületei, melyek nemcsak saját ügyeiket intézik el a maguk kebeléből választott tisztviselők által, de gyüléseikből befolyást gyakorolnak az országos ügyek vezetésére is; az országgyülés összehivása előtt, fontos reformok küszöbén, előzetes tárgyalás alá veszik a királyi propositiók alakjában előterjesztett törvényjavaslatot és a megállapodásaiknak megfelelő utasitásokkal küldik követeiket az országgyülésre.* A vármegye élén a főispán áll, kit a király nevez ki; a tulajdonképeni administratio s a jogszolgáltatás azonban helyettese, az alispán és a nemesség kebeléből választott szolgabirák kezében van, a kiknek hatáskörét s birói kötelességeit a törvény szorosan körülirja.*
1435. (VI.) 1.
Igy történt ez az 1405-iki városi törvényeknél és az 1433-iki honvédelmi tervezet tárgyalásánál.
1435. (VI.) 2.
Azokban a jogokban, a melyek a nemesség minden egyes tagját az alkotmány részesévé teszik, a szabad királyi városok polgárai városuk hatósága útján egyetemlegesen részesednek. A városok a király jövedelméhez jelentékeny contingenst szolgáltatnak rendes évi adójukkal, melyet közvetlenűl a kincstárba tartoznak befizetni, iparczikkekben beszolgáltatott újévi ajándékaikkal s a rendkivüli esetekben subsidium czímén reájuk kivetett adókkal; azonkivül katonák állítása által járultak hozzá a hadviselés terhéhez és falaik védelmének kötelezettsége a honvédelem rendkivül fontos kiegészítő részeivé tette őket.* A kormányt tehát első sorban pénzügyi tekintetek vezették a királyi városok jogéletének fejlesztésében. A polgárság biráskodási jogainak biztosítása, a kereskedelem és ipar fejlődését előmozdító intézkedések által Zsigmond a maga pénzügyi érdekeit kivánta istápolni, de bármi volt a czél, a mi előtte lebegett, végeredményében a democratia ügyének tett nagy szolgálatot, midőn a városok falaiban az egyéni szabadság teljes kifejlődését biztositó menedéket emelt azok számára, a kiket származásuk kizárt a nemesi osztály köréből.
1405. (II.) 13.
Sem a városi törvényt, sem a jobbágyság költözési szabadságának törvénybe igtatását s a szegény adózó nép könnyítésére irányuló többi törvényeket,* sem a pénzügyi intézkedéseket nem tekinthetjük újításoknak a szó korlátoltabb értelmében. Mindazok az elvek, a melyek e törvényekben kifejezést nyertek, az Anjou-kor szervezkedő mozgalmában birják eredetüket. I. Károly és Nagy-Lajos idejében, alkotmányos életünk látszólagos szunynyadása alatt, ment végbe az a csodálatos processus, a mely az első dynastia korából származó ősi intézményeinket a kor szellemében átalakítva, lerakta a rendi alkotmány további fejlődésének alapjait. Ekkor eresztettek gyökeret a nemzeti élet talajába, és ha gyökerük mélyebbre, a korábbi századokba nyúlt, e korszak uralkodó eszméiből szívták az erőt megizmosodásukhoz azok az intézmények, a melyek a következő korszakban közéletünk organumaivá fejlődtek. A vármegyei igazgatás, a királyi városok rendezése, a honvédelem, a biráskodás, a földesurak és jobbágyok közti viszony, a pénzügy szabályozása Nagy-Lajos műve volt. Zsigmondnak csak az a föladat jutott, hogy tovább fejleszsze nagy elődje művét, s egységes egészszé szervezze azokat a fontos intézkedéseket, a melyeket mostanig csupán az élet szükségleteiben gyökerező erejük s a királyság tekintélye emelt alaptörvényekké a nemzet jogi életében.*
1405. (II.) 6. 1405. (III.) 1. 2. 4. 5. 10. 14–16. 1435. (VI.) 22.
Tér hiányában le kell mondanom az ország belviszonyainak és müveltségi állapotának ismertetéséről. Az egység érdekében különben sem levén czélszerü a müvelődéstörténeti részt királyok szerint tárgyalni, annak beható méltatása, az Árpád-ház kihalásától a mohácsi vészig, a középkort befejező IV. kötet feladatát fogja képezni.
Magyar viselet Zsigmond korában.
Részlet az e korbeli magyar zarándokok által az aacheni székesegyháznak ajándékozott selyemre hímzett képről. A kép Szűz-Máriát ábrázolja zarándokoktól körülvéve. Az itt közölt részlet a szent szűztől jobbra és balra térdelő főrangu ifjut és nőt s ez utóbbinak egyik kisérőjét mutatja be.
Hefner-Alteneck után
A magyar államot Zsigmond alatt óriási veszteségek érték. A király megszerezte magának a német és cseh koronákat, de elveszítette Dalmácziát s a magyar tengerpartot, békén kellett türnie Halics és Lodoméria elszakadását, és egy jelentékeny, virágzó területet elzálogosítás útján kiszakított az állam testéből. S a mi ennél mind nagyobb baj volt, megérte a balkáni magyar politika teljes bukását és az ország közvetlen szomszédságába engedte a halálos ellenséget, a törököt. De e veszteségek daczára Zsigmond uralkodása egyike történelmünk legtermékenyebb korszakainak, mert törvényhozása vetette meg azoknak az intézményeknek alapját, melyeken Magyarország állami és jogi életének épülete az újkor küszöbén fölemelkedett. E nagy munkában egyenlő része volt a nemzet organizáló erejének s a király fölvilágosodott szellemének és energiájának, melylyel a nemzeti érdekek követelményeit magáévá tette s azok kielégítésére a legbiztosabb utat megtalálta. Az ország vesztett alatta aggressiv erejéből; de a hódító politika már idejét multa. A védelem szervezése lőn a nemzet legnagyobb kötelessége önmaga iránt, s ha sikerül megállítani útjában a törököt, teljes mértékben betölti azt a missiót, melyet helyzete Európa keletén számára kijelölt.
Zsigmond uralkodásának utolsó időszakában már fölcsillámlik e hivatás öntudatlan érzete, s utóda alatt a leghatározottabb alakban lép föl a kivánság, hogy a magyar király, idegen érdekek mellőzésével, teljesen a nemzet szolgálatára szentelje erejét. A világpolitika bonyodalmaiból, az idegen eszményekért folytatott kűzdelmek zajából mindinkább kibontakoznak az egyszerű, öntudatos magyar nemzeti politika vezérelvei, s mikor Zsigmond utódja rövid uralkodás után behunyja szemeit, mintegy a kornak vezéreszméje által életre híva, jelenik meg történelmünkben az a férfiú, a ki először ébresztette föl a magyar nemzetben jövendő nagy hivatásának tudatát.
Magyar és török kard.
Rajzolta Cserna Károly
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
