KENYÉR
KENYÉR
A kenyér szó az újkori magyar köznyelvben csak a magas, erjesztett kenyeret jelenti. Számos európai nyelvben viszont a megfelelő szó jelentése magában foglalja egyrészt a kenyér régi formáját, az erjesztetlen lapos lepényt, másrészt pedig a kalácsféléket is. A magyar kenyér fogalom az utóbbiakra sosem terjedt ki igazán, a lepénykenyérre viszont igen.
A kenyér valószínűleg ősmagyar kori jövevényszó, korai jelentése, rokon nyelvi adatokból következtetve, ‘kásaféle, darából készült ételféleség’ lehetett. A honfoglalást megelőző, földművelést is magában foglaló életmódban feltételezhető a lepénykenyér készítése, miután az már a földműves neolit kultúrákban rendszeresen jelen volt. A kenyér szó a honfoglalás idején feltételezhetően ezt a lepénykenyeret jelentette, noha a kapcsolatról magyar nyelvi adat csak 1315 körülről, egyházi szövegben, maradt fenn.
A magyarság felső társadalmi rétegei a Kárpát-medencében minden bizonnyal gyorsan megismerkedtek a magas kenyérrel is, ami azonban egy ideig, mint ez időben Európában másutt is, luxuscikk maradt. Arra a kérdésre, hogy mikor kezdett a köznép erjesztett kenyeret készíteni, illetve mikor lett az mindennapos étel az ő táplálkozásukban, szolgáltatásaikról szóló latin nyelvű oklevelek, később magyar vagy latin nyelvű urbáriumok kínálják elsősorban a választ. A latin forrásokat azonban meg is kell fejteni, miután azok a 12–17. században változatlanul a panis (kenyér) szót használják. A megfejtés kulcsa annak a megfigyelése, hogy néhány darab vagy sok kenyérről van-e szó, és mekkora az a közösség, amely ezekkel tartozik. Az alábbiakban néhány más, a helyzet alakulását érzékeltető forráshelyet is felidézek.
A 11. században királyi dekrétum írta elő, hogy a templomuktól távol fekvő falvak lakosságának képviseletében valaki tartozik ott vasárnap, mégpedig három kenyérrel (panis) megjelenni. A 12–13. században az ország különböző részein az oklevelek szám-talanszor említenek egy alkalomra igen nagyszámú (30–200) kenyeret szolgáltató torlókat. A 12. században a bakonybéli apátság kondicionálisainak terhei közt fejenként 100 fehér kenyér szerepelt. Ilyen nagyszámú kenyér szolgáltatásáról a 14. században hallunk 454utoljára. Véleményem szerint ha egy család vagy kis közösség szolgáltatott egy alkalomra ilyen nagyszámú panist, akkor lepénykenyérről volt szó. A 13. században szórványosan, a 14. században tömegesen jelennek meg az oklevelekben egy-két darab kenyérrel (panis) adózó, különböző jogállású családok. Úgy gondolom, hogy itt viszont magas, erjesztett kenyérről lehetett szó. Ezt megerősítí, hogy nyomában hamarosan a finomabb kivitelű és/vagy különlegesen megformált „kenyér”, a kalács szolgáltatása is megkezdődik. Ez utóbbi a 14. században szórványosan, a 15. században tömegesen fordul elő (panis vulgo kalács, panis circulus, torta néven). A 16. századi urbáriumok sűrűn behálózzák az országot a megelőző századbelitől el nem térő „ajándékok” (erjesztett kenyér, kalács) rögzítésével. A 16. században a kenyér a katonság élelmezésében is fontos szerepű már, ugyanakkor még olyan értékes, hogy lopását feljegyzik. Megjelenik a „minden külön kenyeres” jogi meghatározás magyarul, a néphitben pedig a domború kenyér biztosítását célzó analógiás varázslás (Bornemisza Péter). A 17. században a „házi gömbölyű kenyér” az az erjesztett „közkenyér, melyvel közönségesen élünk” (Milotai Nyilas István, Geleji Katona István), s a nincstelenek „oly igen szegények, mindennapi kenyerek sincsen”. A disznópásztor, szőlőpásztor fizetésében is cipó szerepelt.
Az erjesztett kenyér készítése a köznépnél tehát a 14. század derekán megkezdődött, a 15. században megerősödött. A 16. századra fordulat állt be, amennyiben a kenyérgabonák termelésére alkalmas tájakon az erjesztett kenyér fogyasztása mindennapos gyakorlat lett. A táplálkozási struktúrába új, tárolható, könnyen szállítható gabonaétel kapcsolódott be.
Amikor az elit kultúrában az erjesztett kenyér megjelent, a kenyér szó jelentését arra is kiterjesztették. A kétféle „kenyér” késő középkori együttélése idejéből származik a pogácsa jövevényszó, amely eredetileg hamuban-parázsban sült lepénykenyeret jelent. A lepénykenyér megkülönböztetésére a szó jól jöhetett. Hosszú távon majd pogácsa lesz a lepénykenyér és kenyér az erjesztett kenyér neve. A 16. század végéig azonban még előfordult az irodalmi nyelvben, hogy körülírással bár, de mindkettőt kenyérnek nevezték. Pogácsakenyér, pogácsás kenyér megjelölés is használatos volt a régebbi forma megkülönböztetésére. A 17. századtól kezdve többé már nem nevezték kenyérnek a lepénykenyeret.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
