ÁLLATTÁ VÁLTOZÁS
ÁLLATTÁ VÁLTOZÁS
A magyar hiedelemmondák között nem ritka az a történet, amelyben a boszorkány, a táltos vagy a tudós állattá változik, s állatalakban kínoz vagy kísért meg másokat, illetve állatalakban küzd meg másokkal. A néphit az állattá változás képességét főleg a boszorkányokhoz kapcsolja. Úgy véli, hogy a boszorkányok nemcsak önmagukat, hanem másokat is állattá tudnak változtatni.
A magyar boszorkányhit sajátos vonásokat őriz. Az 1728 előtti boszorkányperekben ugyanis még nem esett szó seprűnyélen való lovaglásról, boszorkánygyülekezetekről, annál inkább lóvá varázslásról, arról, hogy a boszorkány valakit lóvá változtat, és nagy utakat tesz meg a hátán. A póruljárt boszorkány (vagy A megpatkolt boszorkány) c. hiedelemmondák szinte mindenütt elterjedtek, és olyannyira kedveltek, hogy sok helyütt – időt, szereplőt, helyszínt nem említve – népmeseként adják elő. Talán érthető az is, hogy Berze Nagy János A megpatkolt boszorkány mondát a népmese-katalógusába is besorolta (BN 335**). E mondákban szó van egy kovácslegényről, aki egyre fogy. Éjjelente ugyanis egy asszony kantárt vet rá, ezzel lóvá változtatja és meglovagolja. Társa tanácsára a legény megelőzi az asszonyt; lóvá változtatja, s mesterével megpatkoltatja. Másnap reggel betegen találják a kovácsnét, mivel kezén-lábán patkó van.
E hiedelemmondában lényeges elem a bűvös kantár. Solymossy Sándor a kantárral történő lóvá varázslás motívumát pogány kori hiedelem maradványának tartja. Ezt a hiedelmet őrzi a „lóvá tesz” kifejezésünk is (Solymossy 1943: 377).
A boszorkányok magukat is átváltoztatják. Főleg macska és kutya képében jelennek meg másoknál, hogy a gazdát vagy hozzátartozóit beteggé tegyék, a tejet elvigyék, vagy hasonló rontást vigyenek végbe. Ellenfelük a „tudós”, aki tisztában van a boszorkányok gonosz praktikáival, aki nagyobb tudománnyal rendelkezik, s akinek tanácsai szerint a boszorkány hatalmát megtörhetik.
Az állattá változás a mesevilágban is gyakran előforduló motívum. A népmesék egyik csoportjában a hőst egy természetfeletti képességgel rendelkező lény vagy személy változtatja állattá (madárrá), mint például az AaTh 432 (A királyfi madár alakjában), 758 101(Krisztus lóvá változtatja az elégedetlen papot) típusú mesékben. A hős ugyancsak állattá változik a meggondolatlanul kimondott átok, vagyis a kimondott szó bűvös ereje által, mint például az AaTh 401 (Az őzzé változtatott királykisasszony), 402 (Macskamenyaszszony), 451 (A hét holló) és a BN 465A (Békamenyasszony) mesetípusok változataiban. A bűvös eszköznek is fontos szerepe van. Az AaTh 449-es mesetípus magyar változataiban Tóth Jánost varázspálcával fehér kutyává változtatják; az AaTh 450-es mesetípus egyik hőse őznyomból iszik, s ennek következtében őzzé változik. Mindazok a mesék, illetve meserészek, amelyekben a hőst változtatják állattá, közel állnak a hiedelemmondákhoz.
A népmesék másik csoportjában a hős természetfeletti képességekkel rendelkezik, illetve ilyen tudást szerez vagy kap ajándékba, mely által önmagát állattá tudja változtatni. A BN 400 I*: Tündér Ilona (MNK 400B*: Árgirus) mesetípusban a hősnő hattyú vagy más madár alakjában tűnik fel, az MNK 665 mesetípus hőse pedig Krisztustól kapott képességgel hallá, madárrá és nyúllá tud változni. Azok a mesehősök, akik valamilyen nemes célért önmagukat változtatják állattá, mindig jóindulatúak. Ezek a népmesék már azért sem állnak rokonságban a boszorkányok állattá változásairól szóló hiedelemmondákkal.
Népmeséinkben gyakori epizód az is, hogy a hős – átok vagy meggondolatlan kívánság miatt – állatalakban születik (AaTh 425A; MNK 425C, 433 II*; AaTh 441). A varázslat bizonyos idő után vagy jószívű cselekedet hatására megtörik, és a hős visszanyeri (elnyeri) emberi alakját.
Láthatjuk, hogy az állattá változásokról és visszaváltozásokról szóló népmesék gyakoriak és kedveltek. Ennek szívósságát azonban nem magyarázhatjuk csupán a hiedelemvilág párhuzamaival, azzal, hogy a boszorkánytörténetek állattá változásai hatással voltak a népmesékre, kedvezően hatottak az említett népmesék továbbélésére. Mind a mesevilágból, mind a hiedelemvilágból előbukkanó állattá változások sokkal mélyebb gyökerűek. A korábbi primitív vallások ugyanis az isteneket, démonokat állatalakban képzelték el, sőt nem egy törzs állatőstől származtatta magát. A közismert Fehérlófia (AaTh 301A) mesetípusunk is egy ősi, totemisztikus vallási felfogás emlékének tekinthető.
Számos példát lehetne még előhozni arra vonatkozóan, hogy a magyar mese- és hiedelemvilág azonos és hagyományos elképzelésrendszeren alapul, hogy a hiedelmek, hiedelemmondák mindenkor szoros kapcsolatban állottak a népmesékkel, s egymásra való hatásuk mindig kölcsönös volt. Tudnunk kell azt is, amiről itt kevés szó esett, hogy a magyar mese- és hitvilág nem szigetelhető el a szomszédos népek hagyományos kultúrájától, tehát meséink és mondáink az európai, ázsiai népek népköltészetével is szoros kapcsolatban állanak.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
