TÁNCSZÓK | Magyar néprajz | Reference Library

TÁNCSZÓK

Mikor a hangulat már a tetőfokon volt, bekurjongattak a táncba. Ekkor kerültek elő az ún. táncszók, amelyeket egyes vidékeken csujogatásnak, táncréjjának, tánckurjantásnak, cifra szónak stb. neveztek. Hajdan az egész nyelvterületen általánosak lehettek, erre utalnak a különböző vidékekről származó népköltészeti gyűjtemények anyagközlései. Kriza János, aki a Vadrózsák c. munkájában már egy csokorravalót közölt a székely táncszavakból, a következőket írja: „A székely népnél a tánczközbeni verselés eleitől fogva divatjába volt, s nem egy anya és apa a tánczos legénység sorába legelőször kilépő fiacskájához szól biztatólag: »Mondj fiam tés is valamit a táncznak!« míg egy-egy éltesebb koru férfi is az »éfiuság« táncz-ropó seregébe béállván nógatja s zaklatja a 237szótlan munkában izzadókat: »Szót fiak a táncznak!« Szót is adnak mindegyre a táncznak, s ha egyszer beléhevültek, ömlik a tánczszó…” (Kriza 1863: 541).

A Dunántúlon az utóbbi időkben főleg már csak lakodalmak alkalmával, főleg lakodalmi menet közben kerültek elő ilyen jellegű kurjantások. Sajátos lakodalmi kurjantások is voltak mindenütt, de ezek szövegileg szorosan kapcsolódtak a táncszókhoz. Egy-egy bekiáltás tánc közben azért még itt-ott ma is előfordul. Például Északkelet-Magyarországon, sokszor egy-egy helyzettel kapcsolatosan gyakran felhangzottak még a közelmúltban is különböző tánckiáltások (Pesovár F. 1954: 16):

Hopp a pipám leesett
A szeretőm nevetett.

Megállt a táncos, és mintha nézte volna, hogy ott van-e a földön. Mikor rakosgatták a leányt, ezt kiáltották:

Hacacáré, erre, hacacáré arra.

A legény tánc közben arra törekedett, hogy lerázza a leány kontyát:

Húzd el nékem azt a nótát,
Fogja meg a szeretőm a kontyát.

Ha a friss közben sikerült a leány kontyát szétrázni, akkor ezt kiáltották:

Elnyertem a hajadat.

A táncszók használatának általános gyakorlata ma még különösen Erdélyből ismeretes. Elnevezésük itt ujjogatás, csujogatás, mondzsikálás, verselés, rikótozás stb.

A táncszók szórványosan már a 16–17. századi kéziratos énekeskönyvekben előfordultak. Itt utalunk ismételten az 1505-ben felbukkanó körmöcbányai táncszóra. A tánckiáltások nagyobbrészt alkalmi rögtönzések voltak, de mindig előfordultak közöttük különböző dalok szövegsorai is. Kriza János is említi idézett munkájában (Vadrózsák) a táncszókkal kapcsolatosan a népdaltöredékek szerepét: „Ilyszerű népdal-formákat, régi énekecskéket gyakran dalolnak is többen egyszerre, kivált amikor ugynevezett lassu czigány nótára tánczolnak” (Kriza 1863: 541). A Mezőségen is – az általánosan gyakorolt tánckiáltások mellett – megfigyelhető volt, hogy a lassú páros táncok közben (pl. cigánytánc) ilyenszerű szövegeket énekeltek a táncolók. Egyes mezőségi falvakban, miközben a legények a ritka magyar táncot járták, a körben táncoló leányok csujogatásokat énekeltek az egyébként szöveg nélküli hangszeres muzsikára:

Karikára legények,
Betyárosan (huszárosan) verjétek,
Itt vagyok én segítek.

(Kallós 1964: 248)

238A táncszók a tánchoz kapcsolódó, sajátos költői szövegek, amelyek összehangzanak a táncmozdulatokkal, és a hangulati fokozást szolgálják. Általában kétsorosak, de előfordulnak három-, négy-, sőt többsorosak is, például tízsorosak. Hét vagy nyolc szótagos sorok váltakoznak, de táncszavaink sorainak többsége azonos ritmusú. A kétféle ritmus tehát a következő:

vagy

A csujogatásokat – annak hozzátartozó részeként – különböző kiáltásokkal fejezték be: „csu-ju-jú, ju-ju-jú” vagy csu-ju-ju-jú, csu-ju-ju-jú”.

Többféle ritmikai változatuk lehetett, például:

Feltehetően e szavak alapján kapták a táncszavak a csujogatás, ujjogatás elnevezésüket. Tartalmilag a táncdallamok szövegéhez hasonlítanak, sokrétűek, változatosak. Sokszor gúnyolódó, csipkelődő tartalmúak, néhol szabadszájúak is. De a tánc hevében mindenki tudomásul vette, nem sértődhetett meg senki, ha találva érezte magát. A szövegek a táncra, tánctudásra, a más falubeli legényekre, tánchelyekre, muzsikásokra, szerelemre, különböző emberekre, ivásra stb. vonatkozhattak.

A kiáltozások célja a táncra való biztatás volt. Tánc és bál alkalmával egyénileg csujogattak, míg lakodalmakban általában csoportosan. (A lakodalmi csujogatásoknak is megvolt a házassággal kapcsolatos sajátos témakörük.) A táncszókat – a megfigyelések szerint – általában a dallamokhoz kapcsolva szótagolták ritmikusan. Elkezdték az első sorát kiáltani az egyik dallamsorra. (Meg kell jegyeznünk, hogy nem mindig a dallam elején kezdik, bár az is gyakori.) Majd kihagytak egy dallamot, és a következőre folytatták. Akármilyen terjedelmű volt egy dallamsor, akkor is két sor, azaz egy zenei periódus után kiáltották. Előfordult a soronkénti kiáltozás is. Ezt sem végezték minden esetben a sorok ritmikájához alkalmazkodva.

Réthei Prikkel Marián nyelvalaki szempontból a táncszókat három nagy csoportra osztotta. Az első csoportjuk a biztatást, örömet kifejező indulatszók: „uccu, nosza, hopp, ejhaj-sejhaj, hejhaj, ujjuju” stb. A második csoportba már értelmes, de rendszerint kihagyásos felkiáltások tartoznak, „uccu neki, uccu rajta, uccu lábam ne hibázz, tyuhaj sose halunk meg!” stb. A harmadik csoportbeliek az érzést, gondolatot, hangulatot szabatos formában, rímesen, versben fejezik ki. Egy-egy ilyen tánckiáltás akárhány sorból áll, egységes gondolatkörben marad. Ilyenek például a következő észak-mezőségi tánckiáltások:

Úgy táncolunk Kidébe,
Mint a légy a cibrében,
Úgy táncolnak Bádokba,
Mint a csizma lábomba,
Úgy táncolnak Dobokán,
Mint bolha a tűfokán,
Úgy táncolnak Fejérden,
Mint a szamár a réten.
Úgy táncolnak mifelénk,
Mint egy leány s egy legény.

239vagy:

Válaszúti leányok,
Pohárbeli virágok,
Legények ha akarják,
Kalapjukba hervasszák.

(Kallós 1964: 249)

Átmenetiek az első két csoport rímes kapcsolatai. Például:

Haja hess,
De feszes!
Ijjuju, jujujú,
A nadrágom kétágú!

(Réthei Prikkel 1924: 248)

Az első két csoporthoz tartozó felkiáltásokat és azok kombinációit mindenütt ismerték. A harmadik csoportbeliek gazdag táji változatai mellett akadtak olyan táncszók is, amelyek az egész magyar nyelvterületen általánosak voltak. Ragadjunk ki ezek közül néhány közismert tánckiáltást:

Járd ki lábam, járd ki most,
Nem parancsol senki most!

Kicsi nekem ez a ház,
Kirugom az oldalát!

Akinek ma kedve nincs,
Annak egy csöpp esze sincs!

(Réthei Prikkel 1924: 249–253)

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me