GYILKOSSÁG
GYILKOSSÁG
A gyilkosság vétsége nem kínál annyi tanulságot a paraszttársadalom sajátos normarendjének vizsgálata szempontjából, ezért csak röviden tárgyaljuk. Ezt tartották a legnagyobb bűnnek. Mindazonáltal megkülönböztették a gyilkosságot a verekedés közben esett emberöléstől. Az utóbbit véletlen balesetnek tartották, és nem vallottak a gyilkosra.
Több esetet ismer a szakirodalom gyilkosság átvállalásáról is. Így például egy gyilkosságba 666esett családos ember büntetését 6 legény vállalta, 1–1 évet ültek helyette (Börcsök V. 1967: 136). A Csongrád megyei Zsombón az 1960-as években is előfordult, hogy családos testvére helyett nőtlen öccse átvállalta a gyilkosságot. A képhez hozzátartozik, hogy a börtöntől így megmentett férfi a helyzetet nem tudta elviselni, elzüllött, családját is elhagyta.
A magzatgyilkosság esetében nem volt egyértelmű a népi megítélés. Bár a világi és egyházi törvények is gyilkosságnak tekintették a terhesség megszakítását, a népi erkölcs ettől némileg eltért. Kiskunhalason például az volt az általános nézet, hogy „amíg a gyerek meg nem mozdul az anyába, addig el lehet csinálni, mert még nincs benne élet. Azután már bűn” (Papp L. 1941: 71). A katolikus Ipolyságon (Hont m.) bűnnek tartják, „mint az isteni akarattal való hathatósabb szembehelyezkedést”, de a terhesség első felében még nem számít „ölésnek” (Kapros M. 1986: 131). A magzatelhajtás kezdetleges praktikái a népi gyakorlatban valójában többé-kevésbé bevett módon jelen voltak (Gémes B. 1987).
Az egyke divat teljesen felforgatta az ide vonatkozó paraszti normákat. Míg korábban a gyermeket Isten áldásának tartották, a 19. század végétől a kutatók már e felfogás megváltozásáról tudósítanak: „K…nak mondja a sok gyermekes család anyját, tisztességesnek pedig azt az asszonyt tartja, akinek csak egy gyermeke van” (Jankó J. 1902: 393).
A családtervezést az idősebb női generáció tartotta kézben, s az egykés vidékeken szinte rákényszerítették a fiatalasszonyokat az első gyerek utáni terhesség megszakítására. Sokan belehaltak a kezdetleges praktikákba. A szigetvári kórház igazgatója 1943-ban „sok fiatal anyát kérdezett meg a halálos ágyon, miért akart megszabadulni a második magzattól; (….) lenéznek, megszólnak, csúfolnak, (…) főleg a nagyszülék bántalmaznak, hogy tegyek valamit a szégyen, a második terhesség ellen” (Szigetvári Hírlap, 1943: 1).
A nagymértékű születésszabályozás kibontakozása az 1860–1870-es évekre tehető, tehát közvetlen kapcsolatban állt a jobbágyfelszabadítással, azzal, hogy a parasztbirtok terjeszkedésének lehetőségei lezárultak (Gémes B. 1987: 8). Az egyke tulajdonképpen egy polgárosodottabb, a vagyon együtt tartását célzó értékrend része volt, s így elsősorban a gazdasági fejlődésben előbbre tartó vidékeket jellemezte. A két stratégia azonban nem különült el élesen, egymás mellett élt.
Az erősen vallásos, katolikus palóc vidéken a terhességmegszakítás még a legutóbbi évtizedekig bűnnek számított a közvélemény szemében. A palóc Bodonyban az 1960-as években leköpdösték azt az asszonyt, akiről kiderült, hogy „elcsináltatta” gyermekét. Az ugyancsak palóc Varsányban egy fiatalasszony hírét már az is veszélyeztette, ha Balassagyarmatra utazott, mert ott volt a kórház.
Az erények és bűnök vizsgálata során alkalmunk volt az értékeknek a mindennapokban való jelenlétéről vázlatos képet kapni, abban a nagyon is gyakorlati formában, ahogy viszonyaikat alakította, rendezte. Láthattuk azt is, hogy a paraszti erkölcs, noha sok tekintetben öntörvényű és autonóm képződmény, a törvényes jogrendszerben és az egyházi ideológiákban gyökerezik.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
