A MEGSZÉGYENÍTÉS MINT KÖZÖSSÉGI BÜNTETÉS

Full text search

A MEGSZÉGYENÍTÉS MINT KÖZÖSSÉGI BÜNTETÉS
Amikor Szendrey Ákos a jogszokások szórványadatait egybegyűjtötte, arra is felhívta a figyelmet, hogy a faluközösségek, az igazságszolgáltatásra hivatott intézményektől függetlenül, hatékonyan érvényesítették a maguk hagyományos „büntető szokásait”. Idézett adatai szerint e büntetési módok a közösség erkölcsi normái ellen vétő egyén megszégyenítését szolgálták, és – ahogy következtetését megfogalmazta – szélsőségesen alkalmazva a halálbüntetésnél is kegyetlenebbek: a vétkes „erkölcsi halálával” azonos súlyúak voltak. Akit elítélt közössége, el kellett viselnie a bűne súlyával nem feltétlenül arányos, ritualizált szokásokban is megfogalmazódó mind keményebb büntetéseket: a megszólást, a kicsúfolást, a társaságból való időleges kirekesztést, majd a teljes kiközösítést, illetve a nyilvános megalázást és a bosszút (Szendrey Á. 1936a: 68–70). Tárkány Szücs Ernő – lényegesen több adat birtokában – hasonlóan vélekedett: a „jogszokások szankciórendszereként” foglalta egységes rendszerbe mindazokat a büntető tartalmú szokásokat és alkalmi csúfondáros akciókat, melyek a közösségi szabályok, normák „megtartásának kikényszerítését” voltak hivatva biztosítani (Tárkány Szücs E. 1980b: 373).
A közvélemény-büntetésről szóló jogelméleti irodalom legfőbb gondolataival megegyezően sorakoztatta fel tehát Tárkány Szücs a „társadalmi kényszer” egyedi-alkalmi, illetve egy-egy faluközösségben hagyományos példáit. Ezek egy része a középkori városi vagy a modern nagyvárosi társadalmakra ugyanúgy érvényes volt, részben érvényes ma is, mint a hagyományos faluközösségre. Az idézett példák – még a ritualizált szokásokról szólók egy része is – nem csupán „parasztokra”, hanem kifejezetten „polgárokra” vagy „munkásokra” vonatkoznak. A „népi szankciórendszerhez” tartozó büntetési módként jellemezte továbbá a helyi egyházi és világi hatalom által kezdeményezett büntető célú megszégyenítéseket is. Azokat a büntetéseket tehát, melyeket választott vagy kinevezett, bűnüldözésre és igazságszolgáltatásra hivatott testületek vagy tekintélyes személyek szabtak ki a falvakban a parasztokra, a városokban a polgárokra. Olyan középkori eredetű, a 19–20. században jogszerűen már nem alkalmazható büntetési formák voltak ezek, melyek az érintett közösség egyetértésére, sőt közreműködésére számítva s elrettentő példa gyanánt toroltak meg a „helyi törvényben” – vagyis a szokásjogban – közösségellenesnek 731s így büntetendőnek tekintett cselekményt, esetleg a helytelenített magatartást is.
Az önbíráskodásnak a közvélemény támogatásával véghezvitt, a modern társadalmakra is jellemző „népi” megnyilvánulásai és a falusi bírák vagy az egyházvezetés emberi méltóságot sértő, ezért a polgári jogfelfogással összeegyeztethetetlen, megszégyenítő büntetések abból a szempontból valóban azonos tartalmúak, hogy a vétkes – vagy annak vélt – személy megbélyegzése, a közösségből való kirekesztése, „erkölcsi halálának” előidézése a céljuk, s többé-kevésbé az eredményük is. Az ítélkezés és az ítéletvégrehajtás jogi kellékeinek hiánya, illetve (legalább részleges) megléte mégis könnyen megkülönböztethetővé teszi a közösségi megszégyenítést mint közvélemény-büntetést és a feudális jogrendszertől nem idegen, így nem jogszerűtlen, fő- vagy mellékbüntetésként általánosan alkalmazott megszégyenítést.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me