BEVEZETÉS.
BEVEZETÉS.
2. PÁRNAHAJ-VÉG SZINES SELYEMMEL HIMEZVE.
A FENYVES Kárpátok illatos bérczei közt, kies halmon emelkednek Szklabinya várának festői romjai, mintegy kiegészítő részét alkotván a kisselmeczi kastély regényes kertjének. A mit a szem itt lát, az mind a báró Révay családé, az erdők, a mezők, a hegyek, a völgyek, az omladozó várak, a viruló kastélyok, a halakkal gazdag tavak, a malmokat hajtó patakok, a cultura magas fokán álló mezei gazdaság s a boltozott kamrákban álló gazdag levéltár mind, mind az övék, még a szép Túróczvármegye főispánsága is övék volt hosszú századokon át.
A Bosniából beszármazott család csaknem oly régi, mint a magyar királyság s e hosszú élet folytán sok derék hazafit adott az országnak. Az 1163 körül élt Jakabtól kezdve az 1495 körül szerepelt Lászlóig s a család második megalapítója, a XIV. század első felében élő Révay Ferencz nádori helytartótól kezdve Révay Péter, a híres koronaőrig, vagy a másik Révay Péter, az első gróftól kezdve, a napjainkban elhúnyt nemes lelkű s felejthetetlen emlékű báró Révay Simonig, egy nemzedéke se volt a családnak, mely a haza és közérdekek szolgálatára ne adott volna tudós püspököket, hős katonákat s derék hivatalnokokat.
Hát asszonyaik?! Kevés család van az országban, melynek múltjából annyi derék nőt ismernénk. És ezt a család nagy mértékben kifejlett történelmi érzékének köszönhetjük. Mert híven megőrizték családi levéltárukat; és nemcsak amaz iratokat, melyek a jószágokra, a nemes jogokra s országos ügyekre, szóval a közügyekre vonatkoznak, hanem megőrizték főleg – és ez kiváló érdemük – társadalmi életükre vonatkozó irataikat, magánleveleiket is, melyek két szempontból kötik le figyelmünket; egyik az, hogy a Révay családnak minden férfi és női tagja tudott írni* már a XV. század végétől kezdve; másik az, hogy e leveleken át oly pillantásokat tehetünk a régi magyar családélet milyenségére, a milyent semmi más úton-módon nem tehetnénk.
Nálunk még a XVII. században is volt akárhány előkelő úrasszony, a ki nem tudott írni. Francziaországban pedig a XVI. század végéről olvastam a királyi testőrség kimutatását, hol az ország legfőbb családjainak ifjúsága szolgált s bizony tekintélyes számmal vannak, kiknek neve után van írva: irástudatlan. (Lásd: Un Mignon de la cour de Henri III. par Joubert 1884.)
A szklabinyai várat s az ahoz tartozó uradalmat; így a kisselmeczit is 1561-ben adományozta I. Ferdinánd király Révay Ferencznek, a nádori helytartónak s még most is fennállanak és használatban vannak ama szobák, melyekben a családi hagyomány szerint az öreg nádori helytartó lakott. A levéltár nem nagy, de fölötte érdekes: míg bőven fordúlnak elő benne az Árpád- és Anjoukori okiratok, addig a XV. század végétől kezdve oly közvetlen képeket nyújt és alakokat ismertet meg a család életéből, mintha csak beszélni hallanók e régi urakat és nőket, mintha éreznők testök melegét vagy látnók szemök ragyogását.
Valószínű, hogy a Révay-család levéltárát már Bél Mátyás is használta, de nem mondhatni, hogy kizsákmányolta volna. Azóta a különböző család-ágaknál és tagoknál levő iratok a kisselmeczi levéltárba egyesíttettek s az újabb időben Wenzel Gusztáv jeles történetírónk volt az első, ki e levéltárba bebocsáttatást nyert s ott huzamosan és nagy sikerrel dolgozott; a néhai Simon báró maga beszélte, hogy őtet magát Wenzel Gusztáv tette figyelmessé levéltára fontosságára, minek következtében az eddiginél még biztosabb helyre tétettek a drága iratok. Később a Történeti Társulatnak egy bizottsága nézte át a levéltárat s Nagy Imre, Nagy Iván és Véghelyi Dezső sok szép okiratját lemásolták. Nevezetes tanúlmányokat tett Fraknói Vilmos s kisebb közleményein kívül, melyek a Századokban láttak napvilágot, közzé is tett egy fölötte érdekes művet: A Révay gyerekek külföldi iskoláztatásáról.
Mikor a Wesseléyi-család eredetét kutattam, Nagy Iván figyelmeztetett engemet, hogy a Wesselényi név többször fordúl elő a Révay-levéltár régi irataiban. Oda mentem tehát s ott úgy a házi úr, néhai báró Révay Simon, valamint családjának minden tagja által a legszívesebben fogadtattam. Mikor aztán a Wesselényi-féle adatokat kijegyeztem, hozzá fogtam a régi úrasszonyok levelei másolásához,* és mikor esténként a család tagjai összegyültek, csupa gyönyörűség volt látni, hogy maga a báró és felesége, leánya az ifjú gróf Forgáchné, a vadászatról hazatérő ifjú báró és a kis unokák mily érdeklődéssel hallgatták, ha egy-egy ideig a kétháromszáz év előtt lefolyt családi eseményekről beszéltem.
Melyek a Magyar hölgyek Levelei czímű munkában a m. t. Akademia kiadásában láttak napvilágot 1879-ben.
Amaz idő alatt, melyet ezen évben Kis-Selmeczen töltöttem (15–20 nap), még egy más szerencse is talált. Ugyanazon idő alatt jött oda Ipolyi Arnold püspök is, hogy a levéltárat átvizsgálja.
Ekkor következtek valóban szép napok.
A házi úr mint szenvedélyes haltenyésztő, a halastavak körül töltötte a nap jó részét; az asszonyságok saját dolgaik és munkáikkal voltak elfoglalva, mert a báróné egyike a legkitünőbb gazdaasszonyoknak, aztán a kastély telve volt főrangú vendégekkel; az urak vadászni mentek, egy pár öregebbje sakkozott s aztán a szép kertben használták fel a pompás szeptemberi napokat. A püspök s e sorok írója együtt kutatták át a XVI. századi vallási és iskolai ügyekre vonatkozó iratokat és levelezéseket. Esténként aztán a püspök úr adta elő a mit hallgatóságára nézve érdekesnek látott. Volt a ki beszéljen s voltak a kik hallgatták, mondhatom gyönyörködve.
Két év mulva újból szerencsém volt egy kis őszi saisont tölthetni ama szép helyeken s ekkor ismerkedtem meg Forgách Zsuzsánna történetével. Már a «Corpus Juris»-ban olvastam volt e nevet; ott Kis-Selmeczen először a magánlevelekben tűnt fel a név és saját irású szép leveleit egész élvezettel olvasgattam s tettem közzé; aztán a Forgách urak s a Révayak levelei sejtetni kezdték az érdekes eseményeket, végre az egyik láda fenekén római számmal jegyzett négy csomagot (fasc.) találtam mindenikre rá írva, hogy: Forgách Zsuzsánna pöre. Egész irathalmaz állott előttem, százakra menő oklevelet olvastam át; roppant terjedelmű tanuvallatásokat, relatiókat, deliberatumokat stb. Végre kezdének kidomborúlni az alakok a jellemek, a tisztán körvonalozott egyének; néha úgy tetszik, mintha új látkör nyilnék előttünk s egy újabb levél elzárja a tért, más irányra utal, kérdések támadnak lelkünkben, melyekre soha se nyerünk feleletet, de a mint keressük e feleletet mindig újabb és újabb oldalról pillantjuk meg a főtárgyat, ki-ki fáradunk, újra neki fogunk a kutatásnak, valami kis rész kezd lelkünkhöz tapadni, elménkben kicsiráznak a gondolatok, ápoljuk napokig s néha csaknem bánatosan ki kell tépnünk gyökerestől és eldobnunk: mert csalfa képek után indultunk s hamis volt maga a csira.
Csak lassanként, nyomról-nyomra fejlődik ki a valóság, hónapok alatt aztán megbarátkoztunk vélle s miénk lesz egész lényege, gyakran bár gonosz, szívtelen is hősünk, annyira mienk lesz, oly sok időt töltünk együtt, hogy iró és tárgya közt bizonyos rokonszenv fejlődik ki. Hát ha a tárgy szép, kedves ifjú asszony, kinek ezer igénye van a részvétre és rokonszenvre s ki még az erős védelmet is elfogadja s meg is érdemli, valóban hálás dolog históriát írni!
Mondják, hogy Szklabinya várában már a régi szent királyok is mulatoztak s az alsó, közép és felső vár mind nagyon régi lehet; a hagyományok még az Árpádok korán is túl helyezik építtetése idejét; de azt már biztosan .tudjuk, hogy Mátyás és János igaz magyar királyaink kedvtelve mulattak falai közt. Bizonnyal nagy vadászatokat tartottak a vadakkal ma is bővelkedő vidéken. Azt is tudom, hogy szegény Forgách Zsuzsánna sokat szenvedett falai közt s bár nagy lelki erővel sokáig mély titokba tartotta kínjait s nem akarta, hogy a világon bárki is szemtanuja legyen nyomorának, végre reá is elkövetkezett a megváltás nagy órája.
Mintha látnám a tudós Révay Pétert, a mint feledve az ország nagy gondjait, tanakodik magában szép sógornéja szomorú helyzetén s büszke tartású felesége a keményszívű Forgách Mária megvető pillantással adja kezébe a haragos férj, Révay Ferencz legutóbb érkezett levelét.
Majd Holits várára esik tekintetem, hol fogva tartják hősnőmet, de a hűség s a szerelem hálóiba bonyolult hű cselédek vagy tán nymfák és tündérek összetörik a vas zárakat és lánczokat s elviszik az úrnőt a boldogság palotájába Detrekő várába; elröpül tekintetem a haragvó fejedelmektől s a zúgó országgyűléstől a pozsonyi székesegyházba, hol százan esküsznek, s a közvélemény megkapja a mit vár . . . de mit beszéljek tovább, hisz itt az írás forgassátok.
És most, midőn képekkel fölékesített kis könyvemet nagyvilági útjára bocsátom; nincs egyéb hátra, minthogy báró Révay Gyula ő méltóságának, a kisselmeczi levéltár jelen tulajdonosának is, ki megengedte, hogy a legfontosabb okiratokat utolsó perczig magamnál tarthassam, hálás köszönetet mondjak.
Ó régi Szklabinya vára, és te nemcsak az életben, hanem még a történelemben is sokat üldözött Forgách Zsuzsánna! a ti szellemeiteknek – s néktek jövendő olvasóim ajánlom e kis művemet. Olyan a milyen lehet. Talán néhány elveszett okirat az oka, hogy az esemény nem részletesebb, kerekebb; «tán hosszabb is lehetett volna, hogy tovább mulattasson », de legyetek elnézők, mert a mit a sorok közé gondolhatunk, azt csak fölötte ritkán Mondhatjuk el s regényt nem irhattam, mert bármi igénytelen, de történetíró vagyok.
3. KESZKENŐ SAROK HIMZÉS.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
