III.
III.
Összeesküvés. Frigyes császárnak magyar királylyá kikiáltatása. Nagy Simon hadjárata. II. Pius pápa magatartása. Carvajal bíbornok mint közbenjáró a császárnál. Podjebrád kétszínű poltikája.
Még egy esztendő sem telt le Mátyás megválasztatás óta, már is uralma mély gyökeret vert; és mikor az első nagy zivatar kitört, képes volt erejével daczolni. Szilágyi Mihály elfogatása után a pártos urak a magyar koronát nyíltan felajánlották a császárnak. III. Frigyes ekkorig nem foglalt el az új magyar király irányában ellenséges állást. A lengyel Kázmér trónra emelése érdekében semmit sem tett. És miután Mátyás nem titkolta készségét, sőt hajlandóságát, hogy szükség esetén fegyverrel fogja a korona visszaadását kierőszakolni: követeit, kiket ez ügyben németujhelybe küldött, a császár egyáltalán nem utasította vissza. Az alkudozásokban, melyek megindúltak, főképen az az érdek lebegett szemei előtt, hogy lehetőleg nagy váltságdíjat eszközöljön ki. És miután erre nézve Mátyás nem fukarkodott, november második felében létrejött az egyezség. A nap is ki volt tűzve, mikor Frigyes Gráczba megy, és az ott őrízett szent kincset a magyar küldötteknek átadja.*
A tárgyalások elbeszélése ezen munka keretén kívül esik. Becses adatokat tartalmaznak Ulissisnak 1458 martius 11-, majus 5-, junius 2-, julius 25-, augustus 14- és november 22-én kelt jelentései a párisi nemzeti könyvtárban és a milánói állami levéltárban.
30. III. FRIGYES CSÁSZÁR ARCZÉPE.
Azonban épen ekkor hatalmas magyar főurak esdekelve kérték, hogy foglalja el maga az ő trónjukat; biztosították, hogy ennek birtokába a magok erejével fogják segíteni, és tőle áldozatokat nem igényelnek; sőt azzal hitegették, hogy Mátyás önkényt visszalép, és «illő ellátás» mellett a magánéletbe vonúl. Ilyen körűlmények között Frigyes a hatalomvágy kísértéseinek nem bírt ellenállani.* Bizalmát a vállalkozás sikerében megerősítette a pápai széken bekövetkezett változás.
A pártos magyar urak 1459 február 17-ki íratukban maguk hirdetik, hogy a császárt kérelmeikkel ostromolták. (KOVACHICH. Vestigia. 348.) Ulissis martius 2-án jelenti, hogy Németujhelyen Mátyás követeit várják, kik visszalépést fogják bejelenteni! A Podjebrád és Frigyes közötti – később felhozandó – szerződésekben is szó van azon eshetőségről, hogy Mátyást önkénytes lemondásra lehet bírni.
Míg III. Calixtus élt, nem gondolhatott arra hogy Hunyadi Mátyást az ország birtokától megfoszsza. Jól tudta, hogy ilyes kísérlet meghiusítására a szent-szék erélyesen lépne föl. De a fenkölt szellemű pápa (1458) augustus 6-ikán elhúnyt. Helyébe II. Pius emeltetett, Piccolomini Aeneas Sylvius, ki évek hosszú során át a császár bizalmas titkára és befolyásos tanácsosa volt; majd az ő pártfogásával nyerte el a triesti püspökséget és a bíbort.
31. II. PIUS PÁPA ARCZKÉPE.
III. Frigyes tehát azon reménységgel kecsegtetheté magát, hogy a magyar trón elnyerésére czélzó törekvéseiben a római curia támogatására is számíthat.
Elfogadta a pártütők meghívását.*
Az imént idézett február 17-ki nyilatkozat szövege kétségtelenné teszi, hogy azt Frigyessel folytatott tárgyalások előzték meg.
Ezen tárgyalások és mozgalmak felől Mátyás kevéssel a szegedi országgyűlés befejezése után értesűlt. El volt szánva rá, hogy végső erőfeszítéssel megoltalmazza trónját. Mindenekelőtt az iránt kellett tisztába jönnni, kikre számíthat biztosan. E végből Budára hívta meg a főrendeket.
Ezek, (1459) január végén, nagy számban jelentek meg. A főpapok, az erdélyi püspök kivételével, mindnyájan, számszerint tizenketten. A világi urak soraiból: a nádor, az országbíró, Erdély vajdái, Horvátország bánjai, több főispán és előkelő főnemes; összesen harminczhatan.
A király eltőerjesztésére válaszuk ünnepélyes eskü volt, melylyel hűségöket és ragaszkodásukat szentesítették:
«Isten, az ő dicsőséges anyja a szűz Mária, szent Péter apostol, a három szent király, Isten összes szentei és választottai úgy segéljenek és üdvözítsenek, a mint életfogytiglan fenséges királyunkhoz, Mátyáshoz, híven ragaszkodunk, néki mint Magyarország uralkodójának engedelmeskedünk és hódolunk, tőle el nem pártolunk, az ő életében mást királyunknak el nem fogadunk, őt lázadók és vetélytársak ellen, erőnkhöz képest, segítjük, néki az ő és az ország ügyeiben tehetségünk szerint, tanácscsal is hűségesen szolgálunk!»
Viszont Mátyás, eloszlatandó az aggodalmakat, melyeket önkényre hajló természetének nyilatkozatai hívei körében is támasztottak, szintén esküvel kötötte le magát:
«A mindenható Isten, az ő anyja Mária, a három szent király, Isten összes szentei és válsztottai úgy segéljenek és oltalmazzanak, a mint híveinket jogaik- és szokásaikban megtartjuk és megtartatjuk, lázadók és hatalmaskodók ellene megvédjük; a mennyiben pedig az ország érdeke a régi jogok módosítását követelné, ezt csakis az ő tudtukkal és hozzájárulásukkal fogjuk megtenni!»*
A két eskü szövege 1459 február 10-én kelt okiratba foglaltatott. Vestigia. 352-4.
Ez február 10-ikén történt. Hét nappal utóbb Mátyás ellenségei tartották meg összejövetelöket Németújvárt. A régiekhez, Garai, Ujlaki és Bánfihoz, újak is csatlakoztak: köztök a Kanizsai-testvérek, kiknek egyike két év előtt Mátyás fogságában osztozott. De összesen csak huszan voltak.
Csekély számuk daczára, és habár a jogosultság látászatát is nélkülözték, hogy a nemzet nevében szóljanak és intézkedjenek, Frigyes császárt Magyarország királyának nyilvánították. A mit azzal indokoltak, hogy az ország «László király halála óta koronás uralkodó nélkül, mintegy fejetlenűl maradt; ha tehát továbbra is hatalmas koronás király nélkül hagyatik, még nagyobb veszedelembe juthatna!»*
Az 1459 február 17-én kelt oklevél KOVACHICH-nál. 348-53.
Frigyes ekkor fölvette a magyar király czímét. Párthíveinek fenhéjjázó nyilatkozataiban bízva, nem hadjáratra, hanem a koronázási ünnepélyekre tett készületeket. Sőt «Mátyás vajdát» is meghívta, hogy «mint hű alattvalóhoz illik, mielőbb hódolatát mutassa be neki».* Mátyás ellenben az ország rendeihez intézett leveliben őt nemcsak mint bitorlót, hanem egyszersmind «a magyar faj és nyelv» ellenségét tüntette föl; kijelentvén, hogy «a magyar név» oltalmára személyesen fog táborba szállani. Ezért szent György napjára közfelkelést rendelt.*
Ullessis a milánói követnek 1459 martius 6- és 16-án németujhelyből írt jelentései Milánóban.
Thomasi 1459 martius 14-ki jelentése. Diplom. Eml. I. 43.
De ezt nem várta be. Királyi dandárát, atyja egyik vitéz hadnagyának, Nagy Simon macsói bánnak vezérlete alatt, az osztrák határszélek felé indította.*
Thomasi ápril 1-én kelt jelentése.
Ez april 7-ikén Körmendnél találkozott a császár és a pártos urak hadaival. Megütközvén, vereséget szenvedett.
Szégyenében és elkeseredésében maga azon kérelmet intézte Mátyáshoz, hogy büntetésűl tizedeltesse meg gyáván megfutamodott katonáit. A király, bár mélyen lesújtotta a rossz hír, azt az üzenetét küdé vissza a táborba: «Győzelemmel tegyék jóvá a hibát!» És néhány nap múlva, egy második ütközetben, Nagy Simon dandára fényes győzelmet aratott.*
BONFIN elbeszélése. Thomasi ápril 11-iki jelentése. A királynak april 14-én Sárosmegyéhez intézett írata. KATONA, XIV. 227.
Ugyanekkor a császár pártja súlyos veszteséget szenvedett vezérének, Garai Lászlónak, halálával. Özvegye sietett hűséget fogadni Mátyásnak. A Kanizsaiak, majd maga Ujlaki Miklós is, követték példáját; a mit megkönnyített nekik a bölcs nagylelkűség, melyet Mátyás a hozzá visszatérők irányában tanúsított.*
Az 1459 april 19-, 24- és julius 30-án kelt királyi amnistia-íratok. TELEKI-nél X. 616. KAPRINAI-nál II. Gróf Károlyi Oklevéltár. IIII. 326.
Az események ilyetén kedvező alakulását megkoronázta II. Pius magaviselete, mely a császárra a csalódások hoszszú sorozatát hozta meg.
Ugyanis a pápa, alig hogy székét elfoglalá, ünnepélyes módon köztudomásra hozta, hogy elődjének nagy terveit magáévá teszi; az össze keresztény uralkodók közreműködésével támadó hadjáratot létesít az ozmánok ellen. És Mantuába, saját elnöklete alatt tartandó congressusra, hívta meg a fejedelmeket.
Természetszerűen, első sorban a magyar nemzetnek általa jól ismert vitézségéhez és ifjú királya lelkesedéséhez csatolta reménységeit. A mint tehát régi barátja, Carvajal bíbornok, jelentéseiből értesűlt, hogy a pártos urak által támasztott mozgalmak a törökök elleni actiótól Mátyás figyelmét elvonják, kész volt javára az egyház tekintélyének súlyát a mérlegbe vetni. Követét fölhatalmazta, hogy a magyar király ellenségeit «akár alattvalói, akár idegenek legyenek, és bármilyen magas méltóságot viseljenek», Isten haragjával fenyegetve, az egyház büntetéseivel sújtva, tartsa vissza bűnös merényletüktől.*
Az 1459 február 24-én kelt pápai írat THEINER-nél. II. 318.
Ezen utasítást később, nehogy a császárt elkeseredése a mantuai cogressus meghiúsítására indítsa, visszavonta ugyan; de meghagyta a legátusnak, hogy a császár és a magyar király kibékítésére irányozza igyekezeteit. És jóakaratát állandóan megőrízte Mátyásnak. Szentelt zászlót küldött néki. A szomorú állapotban talált pápai kincstárból nem meríthetvén, magas kamatra 20.000 aranyat vett kölcsön, hogy Magyarországba küldhesse.*
A pápának 1459 és 1460 években Carvajalhoz írt nagyszámú levele KAPRINAI-nál II. 276-396.
Rokonszenvét és tiszteletét Mátyás egyénisége iránt azzal is hirdette, hogy egyik fiatal unokaöccsét a katonai pályára kiképeztetni óhajtván, a magyar királyi udvarhoz küldötte, és leveleiben arra intette, hogy híven kövesse Mátyás rendelkezéseit. «Habár – úgymond – korára nézve a királyi felség kevéssel halad meg téged, tapasztalása már is képesé teszi arra, hogy bölcsen kijelölhesse néked az útat, melyen haladnod kell.»*
II. Pius pápának 1461 ápril 19-én kelt (még kiadatlan) levele a vatikáni levéltárban.
Ilyenek lévén a pápa nézetei és érzelmei, Carvajal fokozott lelkesedéssel szentelte egész erejét Mátyás trónja megszilárdításának. April végén (1459) Németújhelybe utazott, hogy a császárt a magyar koronára tartott igényeinek elejtésére késztesse.
Az első audentia alkalmával így szólott hozzá:
«Gondolja meg Felséged, hogy a törökök, ha nem állanának ellen a magyarok, már sok keresztény országot elpusztítottak volna. És a mostani viszály végső romlással fenyegeti s kereszténységet. Ezért ismerni óhajtanám az okokat, melyek Felségedet arra késztetik, hogy a magyar király ellen háborút viseljen. Ha azok jogosak, kész vagyok arra, hogy akár keresztes hadakkal hódítom meg Magyarországot Felséged részére.»
A császár időt kért a válasz megfontolására. Másnap azután előadta okait. Ezeket a következőképen formulázta:
Mátyás nem törvényes módon választatott meg királylyá, hanem nagybátyja erőszakkal vitte át a választást; továbbá ősi szokás szerint azt illeti meg a magyar trón, a kinek birtokában van a szent korona; e mellett tűrhetetlen azon szabadosság, melyet Mátyás a pártján levő uraknak enged; végre attól tart, hogy Magyarországot más valaki foglalja el, miből a kereszténységre nagy kár háramolnék.
A bíbornok erre így válaszolt:
«A szeretet és tisztelet, melyet Felséged iránt táplálok, kötelességemmé teszi, hogy őszintén adjam elő nézetemet. Mátyás király törvényesen, minden szükséges formaság megtartásával, számtalan urak jelenlétében, választatott meg; miről tanúságot tehet a velenczei köztársaságnak jelenevő ügyviselője. Szabad akaratból, nem erőszaknak engedve, emelte őt trónjára a nemzet. Ámbár némely urak panaszokat emelnek ellene, és meg akarnák fosztani a tróntól: Felségednek nem kellett volna rájok hallgatni; illő lett volna előbb utána járni, vajjon igaz-e minden, a mivel vádolják? Azt sem állíthatja Felséged, hogy az a jogos uralkodó, a ki a koronát bírja. Felséged bizonyára nem engedné meg, ha valaki a császári koronát magához ragadná, azért császárnak tartassék. Attól pedig, hogy más valaki ejtse hatalmába Magyarországot, Felségednek nem kell félnie. Ezek után kérem Felségedet, ne bántsa ezt a királyt, kit ő szentsége a pápa, ha a szükség kívánná, fegyver hatalmával is kénytelen volna megvédeni; mert elmozdítása a kereszténységre hátrányos következményeket vonna maga után».
«Nem hiszszük – jegyzé meg a császár – hogy a római egyház ellenünk olyat tenne, a mit soha senki irányában még nem cselekedett».
Carvajal érvei, kérelmei és fenyegetései hatástalanok maradtak. Eredmény nélkűl és elégületlenűl távozott Németújhelyről.* Ekkor azután Csehországba ment, hogy Podjebrád támogatását biztosítsa Mátyás részére. Itt sem volt szerencsésebb.
Működéséről kimerítő tudósítást találunk egy 1459 majus 23-án kelt levélben. (Diplom. Eml. I. 51.)
Ugyanis Magyar- és Csehország új uralkodóinak szövetsége, bár az érdekek természetes közösségében bírta gyökereit, nem volt tartós. Attól fogva, hogy a császár és a magyar király mint vetélytársak állottak egymással szemben, az utóbbinak barátsága Podjebrádra nézve megszűnt fontos lenni, mert az előbbinek ellenséges magatartása megszűnt veszélyt képezni. Ő lett a helyzet ura. Hatalmában állott a két fél között az önzetlen békebíró szerepét játszani, vagy a két fél bármelyikével drága áron megvásároltatni barátságát.
És a viszonyok ezen kínálkozó előnyei még nem elégítetté ki. A cseh király politikai lángelméje, melynek magaslatán állott lelküsmeretlensége is, vakmerő tervet karolt föl. Mindkét fél iránt föntartva a baráti viszony külszínét, szítani akarta az egyenetlenség lángját, hogy mikor ez fölemészetette erejöket, mindkettőnek koronája után nyújtsa ki hatalomsóvár kezét. Zsigmond császár állása után vágyott. Nagy Károly, szent István és Venczel trónját kívánta elfoglalni ő is, és kezeibe ragadni a keresztény világ sorsának intézését; azon utógondolattal, hogy a középkor állami rendjének alapjait elforgatva, különösen a pápai széket politikai súlyától megfosztva, új mederbe fogja vezetni az emberiség fejlődésének folyamát.*
Podjebrád jellemének ezen képe élesen kidomborodik az újabb történetnyomozás eredményeiből, melyeket mesteri tollal feldolgozott BACHMANN ADOLF: Deutsche Reichsgeschichte im Zeitalter Friedrich III. und Max. I. Lipcse. 1884.
Az 1459-ik év tavaszán indította meg merész politikáját. A császárnak felajánlotta segítségét Magyarország meghódítására; a magyar királynak közbenjárását a császárral való kibékítésére. Brünni udvarában egyidőben fogadta Frigyes látogatását és Mátyás követeit. Míg amazzal szoros szövetségre lép és kötelezettséget vállal, hogy őt akár békés úton, akár fegyverrel, Magyaroszág birtokához segíti; a magyar király részére fegyverszünetet eszközöl ki.
És míg Mátyás követeit azon ígérettel bocsátja el, hogy a fegyverszünet letelte előtt állandó békét hoz lére; a császárral megállapodásra jut, hogy a fegyverszünet eltelte ezután közös erővel támadnak Magyarországra.*
PALACKY: Geschichte. IV. 105.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
