XI. A DUNÁNTÚLI ÉS A RÁCZ HADJÁRAT. (1704.)
XI.
A DUNÁNTÚLI ÉS A RÁCZ HADJÁRAT.
(1704.)
A DUNÁNTÚLI ÉS A RÁCZ HADJÁRAT.
(1704.)
A GYÖNGYÖSI értekezlet után a fejedelem harmadfélhétig ostromolta Eger várát.* Már meglehetősen türelmetlenkedett, a mikor Forgách tábornok április 16-ikán végre rávette Zinzendorf ezredest, hogy nyolcz hónapig teljesen semlegesen viselkedjék, azután pedig, ha fölmentő sereg nem érkezik, ellenállás nélkűl átadja a várat.* Rákóczi nagyon kedvezőnek tekintette ezt a szerződést, melynél jobbat puskapor és ostromszerek hiányában nem remélhetett. Másnap már megindúlt a Duna felé, hogy ismét fegyverre szólítsa és megsegítse a Dunántúlt. Egy budai levél április 29-én azzal ijesztgette a bécsieket, hogy Rákóczi Földvárnál hídat vert, és 14.000 emberrel, 14 ágyúval, 2 mozsárral átkelni készűl.* Ez azonban korai hír volt. A fejedelem Árokszálláson,* Dömsödön* és Dabon át* csak április 30-ikán érte el a Dunát, a hol azután Ordasnál (Kalocsától északra) három hétig (május 31-ikéig) táborozott.* Onnan értesítette (május 5.) a dunántúliakat, hogy a közügy elősegítésére s a németek és ráczok visszaverésére mielőbb feles hadakkal költözik át hozzájok; ne higyjenek tehát az ámítóknak, a kik azt hirdetik, hogy nem gondol velük. Hiszen az a legfőbb vágya, hogy a nemzet régi igazságát, szabadságát helyreállítása, ellenségét megszégyenítse és megszabadítsa az országot a Habsburg-háztól, a mely alatt élete folytonos haldoklás volt. Egy hét alatt tehát fogjanak újból fegyvert s ő jó rendben és fenyítékben tartott hadaival megoltalmazza őket.* Ekkor már Ordas mellett Imsódnál Forgách Simont néhány lovasezreddel s egyéb hadakkal, mintegy 4000 emberrel, be is küldte Tolnavármegyébe; minek hírére Heister is abbahagyta Bercsényi és a Vág vidéke ellen tervezett támadását s Komáromon át 16-ikán visszatért a Dunántúl védelmére.* Mindamellett Rákóczi Károlyit négy lovasezreddel Bercsényi mellé rendelte, maga pedig az udvari hadakkal és a tisza-dunaközi csapatokkal a balparton maradt. Úgy vette észre, hogy katonái nem akarnak szülőföldjüktől távolabb harczolni, sőt így is bajos őket együtt tartani, mert lakóhelyeiket a ráczok kegyetlenségeitől féltik és családjaik oltalmára hazaoszlani készűlnek. Valóban hajmeresztő hírek érkeztek a ráczok barbárságairól, dúlásairól, az asszonyok, öregek, gyermekek borzasztó lemészárlásáról,* a miben különben Heister rendes katonái is versenyeztek velök.* Kegyetlenségeiktől gróf Esterházy Antal cs. ezredes annyira megundorodott, hogy fel adván Pápát négyszáz emberrel, maga is kurucz lett. Példáját Esterházy Dániel és más urak is követték, a nemesség pedig mindenütt fegyvert fogott. Forgách csakhamar a multkorinál nagyobb lovas- és gyaloghad élén állott.
Ez idő alatt itten kelt oklevelei: Arch. R. I. 81–83. Hornyik IV. 295. Mihalik, Rákóczi-ereklyekiállítás, 190., 192., 195. sz.
Rákóczi emlékiratai, 90. Thaly, Bercsényi, III. 132.
Stepney Hedgesnek május 3. Simonyi, I. 258.
Ápr. 19. Arch. R. I. 84.
Ápr. 26–28. U.-o. I. 85. Pester Lloyd 1906. 263. r. sz.
Ápr. 28. Szalay, VI. 164.
Arch. R. I. 85–88., 165., Századok, 1899. 109.; Tört. Tár, 1904. 35., 1906. 1. Hadtört. Közl. 1895. 303. Hornyik, IV. 299–302. Mihálik, 87. l.
Hornyik, IV. 297–9.
Feldzüge des Pr. Eugen, VI. 150.
Rákóczi emlékíratai, 91.
Wagner, Hist. Leopoldi, II. 754. Széchenyi érsek levele a királyhoz junius 2-ikán. Hist, des révol. II. 219. Thaly, Bercsényi, III. 160. Később Matyasovszky nyitrai püspök, kanczellár, Rákóczinak azt a vádját, hogy a császáriak gyermekeket sütnek, oda módosította, hogy gyermekeket a ráczok sütnek, a németek «csak» rabolnak. Stepney Hedgesnek, május 31. Simonyi, I. 293.
Miksa Emmánuel bajor választófejedelem arczképe.*
Miksa Emmánuel bajor választófejedelem arczképe. Vivien festménye után készűlt metszetről.
A fejedelem ezalatt mindent elkövetett a dunai átjárók oltalmára és hadai rendbeszedésére, begyakorlására. Május 14-ikén újabb hadiszabályzatot bocsátott ki a fegyelem biztosítására;* hogy pedig a mellette levő hadakat kedvök szerint foglalkoztassa, «elhatározta, hogy a ráczokat kipusztítja, szétveri és az ország elhagyására kényszeríti»,* Megtorlásra kellett gondolnia a császáriakkal szemben is, a kik őt valósággal «vogelfreinek» tekintették. Ordason a kuruczok karóba húztak egy szász hadnagyot, a ki elfogatásakor bevallotta, hogy Bécsben őt magasan álló férfiak bérelték fől a fejedelem meggyilkolására. «Hogyan bízzék Rákóczi és a magyar nép a kegyelemben, ha a békealkudozások alatt ilyen galádúl járnak el ellenük?» kérdezte az angol Stepney.* «Álarczokat kerestek, hogy elfödözzék ábrázatukat – írta a fejedelem a békét szorgalmazó Széchenyinek is* – és a természet elámítani akarta szívöket, hogy ne testi, hanem lelki szemöket nyissák ki.» Nem tudta elképzelni, hogy az ország királya szégyenletesnek és magához méltatlannak tartsa a kezességet. Ennélfogva kerűli is a fegyverszünet zöld füvében rejtőző kígyót, a mely semmi esetre sem a tavasz szülötte; hiszen a tavasz a legalkalmasabb a lovasság, az egészség és az erők rendbehozására. Szívesen elkerűlné, hogy a várak falainak a tövét polgárok vérével öntözze; de a császár katonasága a gyermeket anyjából is kivágja, tűzbe dobja, másokat megcsonkít vagy megöl. Mindezek inkább bizonyitják az osztrákok kegyetlenségét, mint a gyávák részére hirdetett kegyelmöket. A béke mellett buzgólkodó érseknek udvarában a császári sasok miatt idestova kalászok hullámoznának, ha azt az ő kuruczai nem oltalmazták volna. Ha a császár kegyelmet ígér is, megtagadják a szolgák – a hogy Heister kiáltványa bizonyítja – s végtére senkisem tudja, tulajdonképen ki uralkodik és kitől kell remélni. Ha a Rákóczi manifesztumában felsorolt sérelmekre nem általános ígéretekkel, hanem pontonkint felelnének, az országnak ő is több bizalommal tehetne javaslatot; de így nagyon meg kell fontolniok, visszatérjenek-e a mindenkor kétséges béke ölébe s hogy kárhoztassák a háborút, óhajtsák a békét. Pedig kétségtelen, hogy kellő biztosíték mellett minden fegyveres magyar jobban hajlik a békére mint a háborúra. A békének azonban olyannak kell lennie, hogy a szabadságot ebben a sokat zaklatott hazában ne csak ők élvezzék, hanem utódaik is.
Tört. Tár, 1904. 35.
Rákóczi emlékíratai, 91.
Stepney Hedgesnek 1704 ápr. 12. Simonyi, I. 236. – Május 17-ikén u.-o. 273. De okt. 6. Marlborough hg. nevében I. József számára készített emlékíratából a gyilkosság vagy mérgezés gyanúját elhallgatta. U.-o. I. 469. V. ő. Hadtört. Közl. 1895. 302.
1704 május 18. Katona, XXXVI., 462–465. Dési gymn. könyvtár, «Urbarium 1714.» 83–6.
Heister csodálkozott, hogy Széchenyi nemcsak jót nem vár, de még fél is a császári fegyverek győzelmétől. Ridegen intette, figyelmeztesse a magyarokat, hogy nem kíméli feleségeiket, gyermekeiket sem, ha meg nem hódolnak.* Mindez nyiltan ellenkezett a nagyban hirdetett «császári és királyi» kegyelemmel; de nagyon egybevágott az angol és hollandi követeknek azzal a megfigyelésével, hogy a katonák mindenképen akadékoskodnak, mert barátot és ellenséget egyaránt megrabolva, jobban szeretnek vagyonosodni, mint békét kötni.* Magának a királynak annyi pénze sem volt, hogy Lamberg Ferencz grófot a béke érdekében Heisterhez és Széchenyihez küldje;* fegyverszünetet mégis csak olyan föltételek mellett akart adni, ha a kuruczok a Dunántúlról teljesen kivonúlnak s az ausztriai és a morva határoktól egészen a Vágig húzódnak vissza. A fejedelem Széchenyi érseket és biztostársait, Viza püspököt és Okolicsányit, május 19-ikén Pakson fogadta, a hol a Földvárnak nevezett római castrumot a Dunán készűlő hajóhíd védelmére megerősítette. Az érsek nem bírta meggyőzni a fejedelmet a király szándékainak őszinteségéről. Óhajtotta magát a békét, de nem az olyan fegyverszünetet, a mely őt ereje szétforgácsolására kényszerítené és szövetségesei előtt gyanússá tenné. Nem utasította kereken vissza a tengeri hatalmasságok (Anglia és Hollandia) kezességét, de ehhez más biztosítékokat is kivánt; azonban semmiből sem látta, hogy a király őszintén akarna segíteni a nemzet sérelmein. Nem tapasztal egyebet, mint kegyetlenséget s a király parancsaival szemben engedetlenséget, az ország kipusztítására, kirablására való törekvést; az ajánlatokra tehát csak akkor hallgathat, ha ígéretek helyett tettekkel állanak elő.* Mit használna a béke olyan császárral, a ki – a hogy másnap az angol és a hollandi követeknek írta* – nem elég hatalmas ahhoz, hogy rendeleteit miniszterei és tábornokai megtartsák?
Katona, XXXVI. 465.
Stepney Hedgesnek, Simonyi, I. 266.
Stepney, május 6. U. o. I. 268., május 21. 278–8. l. Miller, Epist. I. 233., 239.
Hist. des révol. II. 215. Katona, XXXVI. 467–1. Stepney Hedgesnek, május 28. Simonyi, I. 290.
1704 május 20. Simonyi, I. 291–2.
Néhány nap mulva, május 28-ikán, Szomolánynál, a Fejérhegyekben Ocskay és Károlyi két tűz közzé szorította, megverte és Jablonczában el is fogta Ritschan cs. tábornokot.* Ezzel mindenesetre bajba került Heister, a ki a Csallóközön át tőle, a parasztok harangodi legyőzőjétől várta a segítséget. Bécsben mindjárt csöndesebben beszéltek, midőn a magyar küldöttek kijelentették, hogy visszatérnek az engedelmességre, ha szabadságaikat, kiváltságaikat biztosítják, sérelmeiket orvosolják. Rákóczi magát a fegyverszünetet ellenezte, mert hiszen tökéletes békét is köthetnek, ha ezt az udvar komolyan akarja. Stralenheim svéd ügyvivő már valószínűnek tartotta, hogy mind a két fél kérni fogja a svéd közbenjárást s írt is a fölhatalmazás végett XII. Károly királynak.*
Rákóczi emlékiratai 93. Arneth; I. 294. Thaly, Bercsényi, III. 163., 171., Ocskay I. 41–42., Feldzüge d. Pr. Eugen, VI. 153–8. Ujváry egykorú verse Thalynál, Adalékok, II. 39–43. Wagner, Hist. Leopoldi, II. 754. Hist. des révol. II. 151. Katona, XXXVI. 548.
Stralenheim XII. Károlyhoz 1704 jun. 7. Svéd áll. levéltár. A diplomatica «Caesareana» osztályában.
Kurucz tábori jelenet.*
Kurucz tábori jelenet, mind a három az Ernst Lajos gyűjteményében lévő eredetiek reproductiója.
Károlyi a szomolányi csata után átmehetett Forgáchhoz a Dunántúlra; de ezt csak nagy kanyarúlattal, sok idővesztegetéssel tette. Június 9-ikén már Bécsig portyázott s elkövette azt a «gorombaságot», hogy ott a vadaskertben a király két kedves párduczát lelövette.* Harmadnap Forgách a szemerei mezőre hítta magához, hogy egyesüljenek és a Győrhöz szorúlt németek szökését meggátolják. Erős lovasságával különben alig tarthatott Heistertől, ki a gyalogságnál öregedvén meg, semmit sem értett a lovassághoz, mely a hőségtől és nagy menetektől különben is elgyötörve érkezett a csatatérre. Forgách azonban a helyett, hogy a fáradt császáriakat most támadta volna meg, Károlyira várt s közben találkozót is adott Viard cs. ezredesnek, a kitűnő lovasnak, mi miatt akkor és utóbb sokat gyanúsították. Június 13-ikán a koronczói (máskép győrszemerei) csatát elvesztette; az ellenséges lovasság tönkretette gyalogságát, a mely pedig már a török háborúkban rendhez, fegyelemhez szokott. Forgách a veszteséget tisztjei ügyetlenségének tulajdonította; de tulajdoníthatta volna annak is, hogy többé nem bíztak benne. Lovasai az utolsó pillanatban megtagadták az engedelmességet, mert azt hitték, nem győzelemre, hanem mészárszékre akarja őket vezetni.* A gyalogságot azóta a Dunántúl az egész szabadságharczban nem lehetett többé talpra állítani.* A futó hadat az elkésve érkező Károlyi szedte össze s némiképen már rendezve adta át Forgáchnak, a ki a fejedelem előtt sietett tiltakozni minden gyanúsítás ellen.* Csak Rákóczi legyen az ő kegyelmes ura és balvélekedéssel ne legyen felőle: a többivel egy cseppet sem gondol. Mint emberséges ember, a fejedelemlemnek igaz híve és sohasem hagyja el. Ezt az ütközetet ugyan elvesztette, de a hadverés Istennél áll; mégis csak megmutatták már egyszer a németnek, hogy szembe szálltak vele. A sereg (mint Mohácsnál) maga sürgette a harczot s így szégyenlette volna elkerűlni.
Gr. Pálffy Miklós jun. II. Szalaynál, VI. 175. Ekkor a pfalzi választó akarta kezébe venni az alkudozásokat s 10-ikén egész éjszaka tárgyalt a magyar küldöttekkel és a közbenjárókkal. Simonyi, I. 303–5.
Rákóczi emlékíratai. 92. Hist. des rév. II. 149–150. Katona XXXVI. 553–4. Thaly a Hadtört. Közleményekben, 1890. 445–458.; 1891. 433–461. Apponyi, Hungarica. II. 339. A svéd Stralenheim 1704 junius 21-ikén úgy hallotta, hogy a magyarok 3000 embert vesztettek, a császáriak csak – százat. (Svéd államlt. «Caesareana.»)
Rákóczi emlékíratai, 235.
Levelei Rákóczihoz jun. 14., 17. és 26. Hadtört. Közl, 1891. 447–453.
Viard ezredes névaláírása.*
Viard ezredes névaláírása. A marosvásárhelyi Teleki-levéltárban levő 1702. márcz. 21-ikén kelt oklevélről. Olv. De Viard.
A fejedelem mással is mentegette őt; pl, azzal, hogy Bercsényi, ellenszenvből, Károlyi pedig bizalmatlanságból és azért nem ment idejében a segítségére, mert tisztjei csak portyázásokban gyönyörködtek, nem rendes csatákban. A Dunántúl működő három tábornok: Forgách, Károlyi és Esterházy Antal merőben ellenkező gondolkozásuk miatt sohasem tudtak egymással megférni, pedig Esterházyt is Forgách nyerte meg a nemzet ügyének.* A csatatéren Károlyi győzedelme, a melyet Rabatta József tábornokon a szentgotthard-nagyfalui csatában július 4-ikén aratott,* csakhamar helyreállította a dunántúli kuruczsereg önérzetét; a mi csak növelte Forgách népszerűtlenségét. Teljessé tette, mikor kegyelemhirdető levelében a király június 28-án kimondta, hogy serege Szemere (Koronczó) mellett majdnem ütközet nélkül győzött.* Hiában nyomúlt Forgách most már a Muráig; Nagykanizsáról (július 27.) hiában buzdította a horvátokat, hogy ők is csatlakozzanak Rákóczihoz, a ki az égtől küldetve fogott fegyvert.* A fejedelem visszahítta a Dunántúlról. Érezte, hogy nyomozást és vizsgálatot kellene indítnia az annyiféleképen gyanúsított vezér ellen; de saját tekintélyét még nem tartotta elég erősnek arra, hogy törvényesen járjon el ellene.*
Károlyi emlékíratai, 90–94.
Károlyi jelentése. Tört. Tár, 1881. 590–2. Feldzüge des Pr. Eugen, VI. 166. Thaly, Bercsényi, III. 191.
«Urbarium 1714.», 78–81. 1. A dési gymnasium könyvtárában.
U.-o. 67–70. 1.
Rákóczi emlékíratai, 103.
A fejedelem ekkor már Szeged alatt állott. Június 27-ikén odahagyta Soltnál elfoglalt hadállását, a melyből idáig a bácsmegyei ráczoknak Heisterhez való csatlakozását megakadályozta. Most egyenesen ellenök indúlt, a római sánczok vidékére. Kikerűlte a Duna melletti bajosan járható Sárközt; Kiskőrösnél gróf Esterházy Antal már a »három város« (Kecskemét, Kőrös, Czegléd) kocsisoraival és a szolnoki ágyúkkal várta. 29-ikén a fejedelem kocsira ültette a gyalogságot s azzal és a lovassággal váratlanúl gyorsan Bács vára alatt termett, a melyet a meglepett Fluck cs. ezredes az első felszólításra föladott. A fejedelem innen július 4-ikén kilencz zászlót küldött győzedelme jeléül a solti táborba* s azután szélvész gyanánt csapott Titelre, honnan 12-ikén már sikereiről értesíthette Thököly Imrét.* Komoly ellenállással sohasem találkozott, mégis híre terjedt, hogy valamelyik csatában megsebesűlt.* A rácz hadak átmenekűltek a Szerémségbe vagy a temesvári basaságba, családjaik pedig elrejtőztek a nádasokban, melyeket azonban Rákóczi rájuk gyujtatott s a mocsarakban valóságos hajtóvadászatot rendezett ellenük. A falvakban és a mezőkön talált gulyákat, csordákat elhajtatta. Saját vallomása szerint érezte, hogy «ez a hadjárat nem igen válik becsületére»; azonban másképp nem nyugtathatta meg erről a vidékről való katonáit, kiknek családai ellen a ráczok idáig hasonló módon kegyetlenkedtek. Hadjárata a mellett menetgyakorlatnak is bevált. Kuruczai nagyon szenvedtek a nyári forróságban, mert az ízzó homokban naponkint 8–12 órai útat kellett tenniök, vizet pedig nem igen kaptak, mivel a Duna folyását nem követhették mindenütt. A fejedelem azonban résztvett minden szenvedésökben, bajukban. Szüntelenül tanította őket: milyen legyen a menetök, hogyan álljanak csatarendbe, miként szálljanak táborba. Egy-egy táborhelyre megérkezve, az őröket maga állította ki s egész éjfélig sorra járta őket, hogy lássa, helyökön vannak-e, nincs-e hiba, mulasztás. Július 19-ikén már Martonos alatt állott s másnap körűlvette Szeged belvárosát, az ú, n. palánkot, a ráczok egyik főfészkét. A roppant kimerültség következtében lázba esett és már súlyos beteg volt, mikor parancsot adott a palánk ostromára. Azonban a roham sikerült s a kuruczok a várost bevették és a ráczok házait kirabolták. Tehát három hét alatt s így hallatlan gyorsasággal dicsőségesen befejezte a ráczok ellen intézett hadjáratát.*
Századok, 1868. 622.
Monum. Hung. Hist. Script. XXIV. 536.
Gróf Lamberg följegyzései. Hadtört. Közl. 1894. 546.
Rákóczi emlékíratai, 91., 94–95., 99. Hornyik a Századokban 1868. 621–2. Thaly (Bercsényi, III. 212.) a palánk bevételét ulius 24–25-re teszi.
Kurucz harczi jelenet.*
Kurucz harczi jelenet. Mind a három az Ernst Lajos gyűjteményében lévő eredetiek reproductiója.
Mint maga mondja, józanúl ennél többet nem remélhetett. Mindamellett Szeged alatt maradt, hogy bevegye magát a várat is, a melyet báró Globitz Ferencz János tábornok és gyalogsági ezredes 400 császárival védett. Azonban seregének egy része, szokott módon,* a hadjáratban ejtett zsákmánynyal még a kótyavetye megtartása előtt hazaszéledt.* Ágyúi napokig késtek, miközben betegsége naponkint súlyosodott; pedig olyan dolga volt itt, «a mely halogatást nem kivánt».* Forróláza nagyon kínozta és égető szomjúságát csak a Tisza feketés, iszap- és halszagú vizével enyhíthette. A Tiszából alig meríthettek számára egy kanta vizet, hogy hal ne legyen benne. A fűben pedig nagy zöld pókfélék (skorpiók?) lappangtak, á melyeknek mérges csípése őt is érte, egy tűzértisztjének pedig halálát okozta. A fejedelem behúzatlan kis vászonsátorban lakott, a mely a nap égető sugarai ellen alig oltalmazta. Lázas betegségében is, mint a hadjárat kezdete óta mindig, szénán és egyszerű párnazsákon teljesen felöltözve feküdt, hogy semmi se érje készületlenűl és kuruczainak jó példát adjon. Idejárúlt, hogy napokig kellett várakoznia dr. Lang Jakab bányavárosi német orvosra, mert franczia sebészét, Dupont-t, elküldte a temesvári basához, kit arra kért, hogy az odamenekült ráczokat ne engedje a határok közelében tartózkodni. A mikor dr. Lang megérkezett, a fejedelmet többen kérték, ne vegye be erős orvosságát, mert valószinűleg megmérgezi. Azonban a Parmeniókkal szemben neki is volt annyi bizalma a maga Philipposa iránt, mint hajdan nagy Sándornak. Úgy gondolkozván, hogy gyógyítatlanúl a láz mérge mindenesetre megöli, a bizonyos rossz helyett a bizonytalant választotta; megitta az orvosságot s hamarább meggyógyúlt mint remélte.*
Rákóczi emlékíratai, 93.
Rákóczi a kecskemétiekhez 1704. julius 24. Hornyik, IV. 305. Sőt egy zászló tartója éppen az őrállomásról szökött meg. Rákóczi levele szept. 18. U.-o. IV. 320–1.
Rákóczi a három városhoz julius 30. U. o. 306.
Rákóczi emlékiratai, 99–100.
Betegsége alatt az ostromot Vay Ádám és Gyürky Pál tábornokok vezették. A fejedelem szerint azonban Gyürky sohasem tudott bánni a gyalogsággal s különben is fogadása tartotta, hogy várba magát sohasem rekeszteti. Igy tehát a váron kívűl és belűl egyaránt képtelen volt a gyalogság vezetésére.* Vay pedig, nemzete szerint «a legbölcsebb magyar»,* nem volt egyúttal a legjobb hadvezér. Augusztus 8-ikán tehát a fejedelem az ostromot a Dunántúlról odarendelt Forgáchra akarta bízni, a ki Bercsényi szerint is legtöbbet értett a rendszeres harczoláshoz.* Azonban inkább Kassa és Eperjes ostromára rendelte őt, mert többé nem remélte, hogy báró Globitz az ő ötven középszerű bombavetőjének hangjára megadja magát olyan várban; a melynek belűl földdel tömött falai, jó karban levő tornyai, árkai és fedett útjai voltak. Különben is gondolkodóba ejtette az az izenet, a mit a temesvári basától Dupont hozott neki, hogy Szegedet a bevétel után át kellene adnia a szultánnak, ki azt a karlóczai békében csupán a királynak engedte át. Szívesen hajlott tehát Széchenyi érsek kívánságára, hogy a fegyverszünet, vagy éppen a béke iránt újabb tárgyalásokat kezdjen. Az udvari körök ugyan a koronczói győzelem után ismét hajthatatlanoknak mutatkoztak, de maga a király már június 20-ikán kijelentette a magyar biztosoknak, hogy minden eddigi ígéretét teljesíteni kívánja, sőt az egyezség megkötése után három hónappal az országgyűlést is egybehívja s azontúl három évenkint tart országgyűlést. A labancz urak mindezt oly örvendetesnek tartották, hogy meggyőződésök szerint szakadás. történnék a kuruczok közt, ha vezetőik a kedvező feltételeket visszautasítanák.*
Rákóczi, 1707 ápr. 24. Arch. R. u. 70.
Szalay a Századokban, 1870. 2.
Bercsényi Rákóczihoz, szeptemb. 8. Arch. R. IV. 123. Rákóczi (emlékír. 103.) rosszúl emlékezik, hogy Forgách csak a szegedi tábor elhagyása után érkezett hozzá. V. ö. Thaly, Bercsényi, III. 213.
Stralenheim XII. Károlyhoz jun. 21. Svéd államlt, «Caesareana».
A fejedelem azonban ezúttal nem zárkozott el az egyezkedés elöl. Augusztus 12-ikén megírta rendeletét a vármegyékhez a vallástürelem dolgában,* s másnap abbahagyta Szeged ostromát, mely soká kötné egy helyhez. Az északát már a tömörkényi pusztán töltötte; * 16-ikán pedig Csongrádról hagyta meg a tiszavidékieknek, hogy az ellenség elöl kibujdosó szegedieket mindenütt szívesen lássák: «azt hozván magával a közönséges igazság és a keresztényi indulat».*
Kelt Szegeden 1704 aug. 12. Közli Hornyik, IV. 306–8.
U. o. 309. Globitz várparancsnok aug. 17. értesítette a halasiakat, hogy a kuruczok tábora Szeged alól eltakarodott. U. o. 310–311.
U. o. 310. Báró Globitz október 7-ikén a bujdosóknak szabad visszatérést s a ráczok ellen védelmet biztosított. U. o. IV. 325–7.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
