XIII.
A GYÖNGYÖSI MÁSODIK ÉRTEKEZLET.
(1704. augusztus-szeptember.)
RÁKÓCZI még Szeged alatt értesült, hogy az erdélyiek őt július 6-ikán fejedelemnek választották; tíz nap mulva – Szolnok és Gyöngyös közt hallotta, hogy 13-ikán Marlborough és Jenő herczegek Höchstädt és Blendheim közt megverték a francziákat és a bajorokat. Egy pozsonyi levelező mindjárt megjegyezte, hogy ehhez fogható győzelem századok óta nem volt; de még nem tudta, hasznos-e vagy káros a magyarnak? Mialatt a császáriak egyre-másra tartották a Te Deumokat, Rákóczi azonnal gyanította, hogy külföldi segítségre többé nem támaszkodhatik, a bajorokkal, franciákkal nem egyesűlhet, a bajort nem választathatja meg magyar királynak s erdélyi fejedelemsége elfoglalásával is várnia kell egy darabig. Mindamellett el volt szánva, hogy a Gyöngyösön megnyíló második békeértekezleten is fentartja követeléseit, pedig előre tudta, hogy – mint minden győzelem után, – a bécsi udvar az eddiginél is jobban fog akadékoskodni. Bercsényi reménykedett benne, hogy Gyöngyös helyett Ólmoshoz kell mennie. Hiszen már Anna angol királyné figyelmeztette a bécsi udvart, hogy ha az egész nép elégűletlen, csekély gyözelmekkel. a fölkelést nem nyomhatja el és hogy ő, mint a császár fő szövetségese, jogosan és komolyan kívánhatja a fegyverben álló magyarok kibékítését, Ezt akarták a hollandok is, hogy a császár azután minden erejével a francziák ellen fordúlhasson. Június elején a király valóban olyan engedékenynek mutatkozott, hogy a nádor el volt ragadtatva, ellenben a magyar küldöttek (Viza és Okolicsányi) elégedetlenkedtek. Az angol követ szerint egy nemzetnek, mely szabadságáért már hétszer fogott fegyvert, csakugyan óvatosnak kell lennie Szerinte a békét legjobban ellenzik a javaikat féltő jezsuiták, a háborúban szabadon gazdálkodó tábornokok, a protestánsok kiirtását óhajtó papok és az önkényre hajló miniszterek.
Mindamellett a «császár» június 26-ikán elhatározta, hogy bár szemerei (koronczói) győzedelme után megsértett királyi tekintélyéért bosszút állhatna, «vele született osztrák jámborságánál és kegyelménél fogva» kímélni akarja a keresztények és alattvalói vérét, visszaadni a sok viszontagságon átment ország nyugalmát, meggátolni a nép végső romlását. Tehát még ez egyszer hajlandó kegyelmet adni és orvosolni törvényeseknek látszó sérelmeiket. E végből Széchenyi érsek elnöklete alatt bizottságot küld ki a béke tárgyalására. Most már az egész világ láthatja, hogy akárhogyan bántották, sértették, nincs forróbb vágya a mostani mozgalom lecsöndesítésénél, a nép megnyugtatásánál, «kedvelt» országa nyugalmának és békéjének helyreállításánál, a törvények erejének visszaszérzésénél, az azoktól eltántorodott lelkek visszatérítésénél.
Kaunitz herceg felszólította Rákóczit, hogy egyenesen vele tárgyaljon. Szirmay Istvánt is rávette arra, hogy Rákóczinak, Bercsényinek békéltető levelet írjon. Húsz esztendővel ezelőtt a király – írta Szirmay a fejedelemhez – azt válaszolta a nemzetnek, hogy lázadókkal nem alkuszik, inkább fegyverrel veszti el az országot; s mikor a diploma megsértése miatt biztosítékot kivánt tőle, azt kérdezte, a pogány miféle biztosítékot ígért az athnamé mellé? Ezt a mostani kegyes válaszát tehát alig remélhették; s így bízhatik benne, hogy Rákóczi nem szalasztja el ezt az alkalmat, melynél kedvezőbbet még nem ért a magyar, mióta a magyar nemzet fennáll. Isten őt olyan bölcs elmével áldotta meg, hogy megitélheti, ha Becsből ír is neki, igazán és alaposan ír-e, vagy hízelkedésből? Hitére mondja, Bécsben akármelyik magyar is hiába hízelkedik, mert a német fölteszi róluk, hogy Bécsben lakva sem kivánnak rosszat hazájoknak, és hogy csak külsőségekben különböznek egymástól. Rákóczi Bethlennél s az eddigieknél jobb reménységekkel foghat a tárgyaláshoz. Az örökös királyság ne legyen akadály; hiszen megvolt az már I. Ferdinándtól fogva, sőt a nemzeti királyok alatt is, mert a szabadválasztást rendesen az elsőszülöttre korlátolták. Elég, ha meggátolják az örökös királyság elfajúlását. Vigyázzon, azt ne higyjék róla, mint Thököly Imréről, hogy a közhaza javát félretévén, a maga hasznát keresi; már pedig a tárgyalástól való vonakodását erre magyaráznák. Rákóczi necsak a magyarokat, de a balvélekedésben levőket is győzze meg, hogy a haza boldogúlásától s nem annak ellenére várja a maga boldogúlását és hogy több jót kíván hazájának, mint a francziának, ki már többször is megcsalta szegény nemzetünket.
Mathai Viza János neszter-fejérvári püspök, kalocsai nagyprépost és Okolicsányi Pál augusztus 5-ikén Szegeden már találkoztak a fejedelemmel, a ki hajlandónak mutatkozott elfogadni az angolok és a hollandok közbenjárását, de szeretné megnyerni a svédekét és a lengyelekét is. A két úr az udvarnál csakhamar gyanúba esvén, Rákóczihoz a király helyettök Szirmay Istvánt küldte, a ki azonban nem bízott a sikerben. Pedig augusztus 23-ikán a császár kijelentette az angol és a hollandi követeknek, hogy békét akar kötni a magyarokkal, a kik olyan nagyon makacsok.
Rákóczi azonban Szent István napján (a mikor az érsek még csak megindúlt Sümegről), azzal az eltökélt szándékkal érkezett Gyöngyösre, hogy meghallgat a békére vonatkozó minden előterjesztést. Igy akarta függőben tartani a legfélénkebbeket és azokat is, kik féltek a jövő miatt. Egy szabad nemzet kormányzásában semmit sem tartott veszedelmesebbnek, mint a titkolózást, nem gátolta tehát, hogy a bécsi udvar küldöttei szabadon érintkezzenek mindenkivel. Ezt annál hasznosabbnak vélte, mert ígéreteiket üres szavaknak találta.
Széchenyi érsek már augusztus 28-ikán előterjesztette egy három hónapra tervezett fegyverszünet feltételeit, a miket «resolutiójában» Rákóczi csekély módosításokkal és hozzáadásokkal szeptember 2-ikán el is fogadott. E szerint ráállott, hogy a megszállott várak ostromzárán könnyítsen, az eleségszállítást s a helyőrségek kiegészitését megengedje, úgy azonban, hogy a csapatok hadállása ne változzék. Hajlandó Pozsonyba vagy Nagyszombatba követeket küldeni a béketárgyalásokra, de a végső elhatározást az országgyűlésnek tartotta fenn.
Gyöngyösön már is volt valami fiókországgyűlés-féle. Okolicsányi Pál királyi biztos izgatására ugyanis az északnyugati tizenhárom vármegye protestánsainak követei hivatlanul is megjelentek, kihallgatást kértek, s a linzi (1645.) béke értelmében őket megillető templomok visszaadását sürgették. Nem nyugodtak meg, a fejedelem válaszában, mely szerint országgyűlés elé terjeszti a dolgot és esküvel fogadja, hogy ott kívánságaik teljesednek. A fejedelem magától még azon esetben sem intézkedhetnék, ha törvényesen elismert feje volna a nemzetnek. Csak kálvinista udvarnagya, báró Vay Ádám és ágostai hitvallású főudvarmestere, Ottlyk György útján bírhatta reá a követeket, hogy a vallás ügyét mostan még ne bolygassák, mert ezzel csak a bécsi udvarnak tennének szolgálatot. Kiáltványt bocsátott ki, mely szerint az országgyülés további intézkedéséig minden felekezet megtartja templomait, javait és szabadon gyakorolhatja vallását.
Így kerűlte ki azt a tört, a melyet neki az udvar ezen az értekezleten vetett, hogy elidegenítse tőle a protestánsokat, tehát a magyarok nagy többségét, magára vonja a pápa egyházi átkát s elszigetelje a franczia királytól és a bajor választótól, azoktól a katholikus uralkodóktól, a kiknek szövetségében egyedül bízhatott. A bajor követ azonban Gyöngyösön is mellette volt és szeptember elsején éppen az ő kívánságára küldte kökényesdi Vetésy Lászlót a bajor huszárok betanítására, vagy inkább a magyar érdekek képviseletére. Nagyon természetes, hogy a protestáns hatalmak jóindúlatát is biztosítani törekedett. A svéd követségből Ráday Pál nem a legjobb hírekkel tért vissza. A fejedelmet nagyon bántotta, hogy XII. Károly szóra sem méltatta az őseivel kötött szövetség említését, holott azok a svéd királyokat annak idején híven segítették háborúikban. Mindamellett bízott benne s remélte, hogy a radomi titkos megállapodásokról Sapieha útján mielőbb értesíteni fogja.
XII. Károly hideg válaszát az okozta, hogy Rákóczi követei a török szövetség eshetőségéről beszéltek előtte. A fejedelem augusztus 28-ikán, mikor erdélyi fejedelemmé történt megválasztásáról értesítette, megnyugtatta, hogy szerfölötti gyöngeségök érzetében gondoltak ugyan török zsoldosok felfogadására, mert úgy hallották, hogy a császár érdekében Marlborough herczeg angol-hollandi sereggel jön ellenök; időközben azonban értesűltek az angol és hollandiai rendek jóindúlatáról, melynél fogva hadaikat a birodalomból nem engedik kivezetni. Siet tehát kijelenteni, hogy a török portától felajánlott segítséget idáig egyáltalán nem fogadták és ezentúl sem fogadják fel, mert nem akarják; hogy az Ausztriai Ház ellen való lázadással, vagy a kereszténység érdekeinek mellőzésével vádolják őket. Igazságos fegyvereiket úgy is mindenütt siker koronázza, mert megszabadúltak attól a borzasztó veszedelemtől, melylyel az Ausztriai Ház fenyegette szabadságukat és lerázták magukról a törvénytelen uralmat.
Hasonló szellemben írt a porosz királynak is.
Az alkudozások idejére a császáriaknak fegyvernyugvást engedett. Panaszkodott azonban, hogy a «nemzetünkhöz való természetes gyülölségből» a német ismét megcsalta. Heister Szent István napján durva kiáltványban fenyegette meg «a pártütők istentelen csőcselékét», melynek a császár kegyelmet ad, holott haragjában kiirthatná; a kegyelemmel és a fegyvernyugvással nem törődve, Pápa városát fölégette lakosait kard élére hányta, majd Dunaföldvár felé nyomúlt. Rákóczi tehát szeptember 7-ikén parancsot adott eloszlott hadai összegyüjtésére, hogy ezt a szószegést Ausztria és Morvaország dúlásával torolja meg. Negyednap Ocskay már fölégette a morva Dürrnkrutot, a hol Kun László magyarjai jó félezredéve a cseh királyon nyert fényes diadallal erősítették meg a Habsburgok trónját. Rákóczi maga is Szécsény és Léva felé akart nyomúlni, hogy a Vág mellett álló Bercsényi erejét növelje. Bercsényi örűlt, hogy a fejedelem nem engedi magát másodszor is megcsalatni az alkudozásokkal, hanem személyesen jön «az istentelen, csalárd ellenségre», a mely a maga lakóhelyén s a maga országában lesz kénytelen téli szállást adni a kurucznak. Lássák ebből, hogy a fejedelem az országnak nemcsak egyik részét, hanem az egész országot szereti. Ha csak a maga hasznát és dicsőségét keresné, az erdélyi fejedelemségbe való beiktatás maga is okot és ösztönt adhatna neki, hogy ne jöjjön a Vág felé; de most már láthatja a haza, hogy nyilt leveleiben nem hiában emlegette hazafiságát: mindent félretéve, az ellenségre megy s dolgozik, fárad a közjóért. Azonban a fejedelemnek időre és nyugalomra lévén szűksége, jobbnak tartotta a fegyverszünetet a hadi tüntetésnél; tehát a már megállapított föltételekkel Viza püspököt és Okolicsányit Bécsbe küldte. Ezek csak 18-ikán érkeztek oda, a mikor a székvárosát féltő király már öt napja aláírta a fegyverszünetet és az érsek mellé Szirmayt küldte ki a további tárgyalásokra.
Alsó-Ausztria közelkorú térképe.
Vizát és Okolicsányit a király 21-ikén, az angol és a hollandi követeket másnap fogadta. Ennek az lett a következése, hogy a minisztertanács azonnal a fegyverszünet meghosszabbítása mellett nyilatkozott. Az angol és a hollandi örömest hallotta, hogy a fejedelem, még szeptember 2-ikán írt leveléhez képest, hálás. köszönettel, bizalommal fogadta kormányaik közbenjárását, vagy épen kezességét; de csak a maga nevében nyilatkozhatik, mert a határozat a rendekre tartozik. A külföldi követek becsűlni kezdték azt a férfias önállóságot, a melyet Rákóczi az egész gyöngyösi értekezlet alatt tanúsított. Meglepetve látták, hogy nem ijesztette meg sem Heister előnyomulása, sem a höchstädti vereség. Fentartja minden követelését; a világot egy franczia-bajor-török-magyar szövetség eshetőségével nyugtalanítja; tárgyal angolokkal, hollandokkal, németekkel, svédekkel, lengyelekkel; s hadat küld Ausztriára, a melynek miniszterei nem akarják, hogy Magyarország nevében tárgyaljon velök, mert ez azt jelentené, hogy az egész ország vele tart.
I. Frigyes Vilmos, porosz király.