VII.
VII.
Keszei Miklós esztergami érsek egyházkormányzói működésének jellemzése. – A pozsonyi káptalan. – Keszei és a patarenusok. – Politikai helyzet. – Boszniai hadjárat. – V. Orbán pápa levele Nagy Lajoshoz. – Bolgár Hadjárat.
Keszei Miklós esztergami érsek, mint ezt már zágrábi püspök korában bebizonyította, nagyszabású politikai elfoglaltsága mellett is, buzgó főpap vala. Zsinatokat szorgalmasan tartott, a mi egyébiránt az időben nem volt ritkaság, minthogy az egyház közügyeit s az egyházi biráskodást a zsinatokon végezték; a fegyelmet részint maga, részint helytartói által* gondosan kezelte és kezeltette; a mire pedig fő gondja volt, a félhitűek visszatérítését a latin egyházba minden erejével előmozdította. Ebben ugyan már a politikus is kiérezhető, mert ha az ország integritásának helyreállítását, a félhitű Szerb-, Bosnya-, Bolgár-, Oláh- és Kúnország meghódolását tűzte ki vezérelvéül: gondoskodnia kellett a meghódolt tartományok állandó hűségéről is, mire nézve az időben az egyetlen eszköz a hit egysége s a papság befolyása volt.
Egyik helytartója János küküllei főesperes, a történetíró volt.
Ezen igyekezete által szerezte meg Keszei Miklós úgy a király, mint a pápa becsülését, bizalmát és kedvezését, minek úton-útfélen nyomára akadunk.*
Mintha Keszei Miklós esztergami érsekké történt kineveztetése alkalmából, 1359 május körül, személyesen volt volna Avignonba a pápa udvarlására! Erre abból következtetünk, hogy a pápa őt bízta meg több újonnan kinevezett javadalmas beigtatásával. (L. Áldásy regestái a Tört. Tár 1895. évfolyama 375. és köv. lapjain a 368, 369., 371., 377., 381. számait ded. 1359 május 18-ikán.) EzenkívüI VI. Incze pápa fölhatalmazta őt, hogy harmincz személyt, kik kiközösítés alá estek, mert egyháziak ellen kezet emeltek, föloldozhasson. (Ugyanott 400. sz.) Minthogy pedig az ó-budai clarissák igen bajosnak találták, hogy ügyeikben minduntalan a szentszékhez forduljanak, Erzsébet anyakirályné kérelmére a pápa meghatalmazta az esztergami, kalocsai érseket és a váczi püspököt, hogy ezentúl előforduló esetekben ők járjanak el.
A föntebbiek megokolására szolgálunk nehány szemelvénnyel.
A pozsonyi káptalan összes tagjai még a XIV. század közepén, Csanád érsek idejében egyhangúlag vallották, hogy a prépost az ő közvetlen főpapjok: ő nevezi ki őket, egyházi büntetéseket szabhat rájok, állásuktól is megfoszthatja őket, mire nem sokkal előbb Dörögdi Miklós adott példát, midőn Ditl kanonokot székéből és javadalmából eltávolította. Hozzávethetünk ebből, hogy a pozsonyi prépost még a XIV. század közepén igen nagy joghatósággal birt. Azonban a káptalan a prépost jogaiból lenyesegetett egyet-mást. Hajdan a prépost annyi javadalmas kanonokot nevezett ki, a hányat kinevezni szükségesnek látott. Ez a kanonokok érdekével ellenkezék, hisz mentül több volt a kanonok, annál több részre oszlott és kisebb volt a jövedelem. A szakadatlan életű káptalan tehát, melynek viszont jogához tartozott a prépostválasztás, csakhamar kivitte, hogy a kanonoki javadalmasok számát tizennégyben állapították meg, mely egyességet a prépost és káptalan közt az esztergami érsek is megerősítette. Széchenyi Mihály pozsonyi prépost (1333–1342) kiskorúsága idején már azt is vitatta a káptalan többsége, hogy a prépost csak a káptalan hozzájárultával nevezhet ki kanonokot.*
Olv. ily czímű értekezésemet: Érdekes per a XIV. században a Pozsonyvárm. Régész. és Tört. Egyesület 1882–5. Értesítőjében.
Dörögdi Miklós távozása után (kiről tudjuk, hogy 1329 márczius havában választatott meg esztergami érseknek s aztán 1330 szeptember 17-ikén neveztetett ki egri püspöknek) a pozsonyi prépostok hosszú ideig nem laktak székhelyükön. Piacenzai Jakab, kit a pápa 1331 januárius 6-ikán nevezett ki pozsonyi prépostnak, mint a beteges I. Károly király házi orvosa rendesen a király oldalán volt, utaiban is kisérte. Jakab 1333-ban csanádi püspök lett. Utóda a préposti széken a tizenöt éves, imént érintett Szécsenyi Mihály rendesen Visegrádon tartózkodott, és helyettest, viceprépostot tartott Pozsonyban, mígnem 1342 július 8-ikán váczi püspöknek tette meg VI. Kelemen pápa. Ekkor Dupuis Humbert (Imbertus de Puteo) bíboros nyerte el a pozsonyi préposti javadalmat. Ez Avignonban tartózkodott és Pozsonyt soha se látta. Meghalt 1348 május 26-ikán, de pozsonyi jövedelmeit nem élvezte haláláig, minthogy a pápa már 1343 április 29-ikén kinevezte pozsonyi prépostnak Pusterla Vilmost, ki szintén egyebütt volt foglalatos, mint a pápa megbizottja; Pozsonyban ő is csak helyettest tartott. Ez idő alatt (hogy Nagy Lajos király szavaival éljünk) a prépostság tönkre ment annyira, hogy az istentisztelet is teljesen elsilányult.* Valószínűleg az késztette Pozsony városát is arra, hogy kegyuri jogot követeljen magának és plébánosául azt választhassa meg a káptalan tagjai közül, a ki neki tetszik, mire nézve az egyezség közte, a Pusterla prépost helytartója s a pozsonyi káptalan közt 1348 április 23-ikán létre is jött. Ily idők nagyon alkalmasak arra, hogy különféle visszaélések és ujítások lábra kapjanak. Isten irgalmára kérte tehát Nagy Lajos király a pápát elsőben 1350-ben és ismét 1352-ben, könyörüljön a pozsonyi egyházon, adjon Pusterlának, ki ekkor már konstantinápolyi patriárka volt, más javadalmat, pozsonyi préposttá pedig nevezze ki Erzsébet anyakirályné káplánját, Kozmafia Balázs hantai prépostot. A pápa teljesítette a magyar király kérelmét.* De – úgy látszik – Balázs prépost se sokat tartózkodott új prépostsága székhelyén, hanem Veszprémben mint Garai János veszprémi püspöknek a lelkiekben helytartója.* 1354-ben előfordul ugyan még mindig pozsonyi prépostnak, de, hogy a pozsonyi egyházban megevesült visszaélések ellen föllépett volna, annak nyomát sem találjuk.
Supplic. Clem. VI. a. X. fol. 40.
Theiner, Hung. I., 782., 813.
Zalam. Oklt. I., 515. Erre vall részben az is, hogy a pápa őt bízta meg valamely veszprémi pap javadalmába igtatásával. (Tört. Tár, 1895., 62. ded. 1353 május 8-ikán.)
41. RIENZI ALÁÍRÁSA.*
Rienzi aláírását (89. l.) Rodocanachi fentidézett művéből vettük. Olvasása: «Datum in Capitolio XVI Jul˙ tribunus et liberator Vrbis manu propria ad fidem».
Az első, ki pörösködni kezdett, nevezet szerint Péter őrkanonok ellen azon a czímen, hogy több javadalmat igaztalanul elfoglalt a prépostságtól, Balázs utóda Márton prépost, ki Péter őrkanonok előtt Pusterla helytartója volt. De pörét nem tudta megnyerni. Pozsonyba vetődött az időben Péter, condomi franczia püspök,* kihez mind a két fél fordult, hogy ügyükben biráskodjék. Péter püspök mint békebiró mindkét részről 4–4 birótársat kért és megeskette a pörlekedő feleket, hogy itéletében megnyugosznak. Az őrkanonok oly fényesen bebizonyította jogát a kérdéses javadalmakhoz, hogy az ellenfél választotta békebirák is neki adnak igazat. Az érdekelt prépost azonban csökönyösen megmaradt állítása mellett s a pör tárgyát, a szent Gothárd és szent András kápolnák (a főegyház tőszomszédságában) jövedelmeit lefoglalta. Ezen hatalmaskodás ellen Péter őrkanonok Keszei Miklós érsekhez folyamodott, ki az ügyet az esztergami zsinat elé terjesztette. A zsinat Gergely váradi őrkanonokot és János küküllei főesperest (a történetírót) bízta meg az ügy elbirálásával, kik a prépostot pörvesztesnek jelentették ki.*
Canomioniensis van írva Batthyány: Leges III., 204. lapján; ilyen püspökség azonban nem létez. Valószínüleg condomiensist kell olvasni, a mely egyházmegyében 1340-től 1369-ig csakugyan előfordul Petrus de Galard püspök. (Eubel, Hierarch. Cath., I., 209.)
Pozsonyi káptalani levéltár, I. nyaláb, 4., 5., 6. számok. – Péterffy, Concilia I., 171.
Más alapon kezdette meg igazát Burkhard prépost követelni, azon alapon tudniillik, hogy a pozsonyi káptalanba csak ő nevezhet ki kanonokot. Burkhard azon Ellerbach Puplinak volt a fia, ki mint Nagy Lajos király hű zsoldosa Zára városát 1357-ben vitézül elfoglalta, de ugyanott, ugyanakkor el is esett.* Úgy látszik a király hálából tette meg pozsonyi prépostnak az ifjú urat, ki ekkor már augsburgi kanonok is volt; de aligha volt kellőleg megerősítve a pozsonyi prépostságban, minthogy az esztergami érseki hivatalban nem nevezték prépostnak, hanem csak «prépostul viselkedett», a pápa se említette pozsonyi prépostságát, midőn püspökké nevezte, hanem csupán augsburgi kanoniáját.
L. Suchenwirt verses elbeszélését Primisser kiadása 30–33. lapján.
Burkhard, hogy préposti jogait visszaszerezze, fölhívta a pozsonyi összes javadalmasokat, mutassák meg: kitől nyerték kinevezésöket? Egyúttal megtiltotta nekik, hogy végrendelkezzenek, a mi annyit jelentett, hogy nem akarta elismerni az esztergami érsek azon jogát, hogy pozsonyi kanonokot kinevezhessen, pedig kétségtelen, hogy az esztergami érsekek éltek a kanonoknevezési joggal, de valószínüleg csak azon időtől fogva, hogy a pozsonyi prépostok távol valának székhelyüktől. Minthogy pedig a pozsonyi kanonokok tiltakoztak az esztergami érseknél prépostjok követelése ellen, Keszei Miklós pártjokat fogta; egyenesen magának követelte a pozsonyi kanonokok és javadalmasok kinevezési jogát és tagadta, hogy a pozsonyi prépostnak valaha is ily joguk volt legyen. De hogy ezen rendeletét Burkhard prépost ellen ki nem adta; az csak az érsek halála után került a pozsonyi káptalan elé, ennek oka az lehetett, mert az érsek idővel tudomást szerzett róla, hogy a pozsonyi prépostoknak – mint említők – csakugyan volt kanonok-nevező joguk. A pozsonyi prépostok kísérletei pedig, hogy egykori jogaikat visszaszerezzék, változó szerencsével tovább folytak.*
Batthyány, Leges, III., 286. – Ortvay, Pozsony város tört. II., 214. köv. – Rimely) Capitulum Poson. pag. 22. seqq.
42. RIENZI JELVÉNYE.
Ha a pozsonyi prépostok ügyében kissé elragadta V. Miklós érseket buzgósága, teljes joggal követelte, hogy a székesfehérvári prépostok az esztergami zsinatokat látogassák, a mit azok, tagadván az esztergami érsekek közvetlen főhatóságát, tenni vonakodtak. Az ügyet Miklós érsek VI. Incze pápa elé vitte, ki a kérdést Siffrid szentmártoni apát, korának legjelesebb szentbenedekrendi szerzetese által megvizsgáltatván, az érsek mellett döntött és meghagyta a székesfehérvári prépostnak, hogy az esztergami érsek hivására annak zsinatain megjelenni köteles.* Midőn pedig VI. Incze pápa 1359-ben megengedte az új csanádi püspöknek, Gergelynek, hogy magát tetszése szerint bármely püspök által fölszenteltesse, azzal, miszerint a püspök, ki őt fölszentelendi, az esküt is vegye ki tőle: szükségesnek találta a jogaira féltékeny esztergami érsekkel szemben megjegyezni, hogy az esztergami érseknek, kinek tartományához Csanádmegye tartozik, ezen esetből semminemű jogsérelme ne támadjon.*
Schmitth, Archiepiscopi Strigon. I., 192.
Theiner, Hung. II., 45. – Mennyire ügyelt jogaira V. Miklós érsek, erről élénken tanuskodik következő datuma is: «Acta sunt hec in Wyssegrad, ubi ... d. Ludouicus ... Hungarie rex residenciam habet personalem, Vesprimiensis d˙ocesis, ubi tamen ex antiqua et (h)actenus observata, et cui contrarii memorie hominum non existit, consuetudine Jurisdicionem in spiritualibus optinemus et optinere dinoscimur, in domo nostre habitacionis anno 1363. die 4. aprilis, hora quasi terciarum.» (Codex dipl. et epist. Morav. XI., 230.)
Érintők, hogy Keszei Miklós érsek egyik derekas érdeme, hogy a magyar birodalom egysége érdekében nagy gondot fordított a félhitűek megtérítésére, s ezek közül első helyen a bosnyák patarenusokkal volt dolga. Midőn VI. Incze pápa szabad folyást engedett a Dalmátország visszahódítása érdekében Velencze ellen megindult hadjáratnak, Kanizsai István ó-budai prépostnak, mint Nagy Lajos Király követének, ura és királya nevében meg kellett esküdnie, hogy nemcsak Szerbiából, de Bosnyából is kiirtja az eretnekséget. Miután tehát Szerbországgal végeztek, Bosnyákországra került a sor, mely bánostul amúgy is ingerelte a magyar nemzet türelmét; a mit egyébiránt a pápa is mindinkább sürgetett, meghagyván Péter bosnya püspöknek, hogy az országában dúló eretnekség kiirtására tegyen meg minden lehetőt, karhatalmat is igénybe vehet.*
Áldásy a Tört. Tár 1895. évf. 279. l. 394. sz. regestája, ded. 1360 apr. 23.
43. SZOKOLÁCZ VÁRA.*
Szokolácz vára (93. l.) Gopčević «Serbien» cz. művéből vétetett.
1363 júniusban két sereg indult Bosnyába; az egyiket Keszei Miklós érsek és Kont Miklós nádor, a másikat maga a király vezette. Amaz Ozorába tört és Sreberniket körültáborlotta, hogy megvegye, a mi azonban nem sikerült. Ezen hadjárat alkalmával történt, hogy Miklós érsek és királyi kancellár sátrából a királyi, nemes érczből készült nagy pecsétnyomókat azok, kiknek őrizetére az érsek bízta volt, ellopták és – mint utóbb rájöttek – Beszterczén valamely ötvösnek eladták. A király e miatt meg nem neheztelt az érsekre, hanem új pecsétnyomókat készíttetvén, azokat ismét rábízta, hogy az elorzott pecsét alatt kiadott okiratot újból megerősítse, mint ez számos okiraton mind e napig előfordul.* Sőt tekitnve hű szolgálatait két hontmegyei birtokot: Atagyarmatát és Tárnok-Lőrinczházát, előbb a magvaszakadt Kis Imre, Tárnok Lőrincz és Miklós tulajdonát, új királyi adomány czímen Keszei Miklós érseknek ajándékozta.*
Fontes domest. III. 184.
Az eszterg. főkápt. magánlt. 35. fiók, I. nyaláb, I, szám, ded. 1361 januárius 6.
A király hadserege Plievába jött Szokol (ma Szokolácz) vára alá, hogy azt bevegye, a mi – úgy látszik – szintén nem sikerült, minthogy 1363 augusztus 11-ikén Tvartkó bán megjutalmazta Hrvatimić Vlkot, ki ez alkalommal híven szolgála, neki adományozván «Szokolt Plivával az egyik végétől a másik végeig.»* – Hanem e hadjáratok végső eredménye mégis az lett, hogy Tvartkónak menekülnie kellett, mert lázadás tört ki ellene Bosnyában, és Nagy Lajos királynál keresni pártfogást, melyet meg is nyert, természetesen azon föltétel mellett, «hogy a bán a patarenusokat és eretnekeket országából száműzni, a magyar királynak hűséget tartani és minden hadjáratában, valahányszor fölhívja, szolgálatára lenni tartozik.» Tvartkó 1366 márczius 29-ikén a velenczei dogéhoz intézett levelében «Isten és ura Lajos magyar király kegyelméből» nevezi magát bosnya bánnak.* A ferenczrendi barátok pedig buzgón folytatták a térítést, melynek híre annyira megörvendeztette V. Orbán pápát, hogy ugyanazon szabadalmakban részesítette őket, mint a melyeket a saracenusoknál működő szent-domokosrendiek élveztek.*
Starine, 1889. évf. 81. lap.
Anjouk. dipl. eml. II., 647.
Bullarium Franciscanum, VI., 427.
Hogy a siker nem volt teljes, az Tvartkó alattomos kétszínűségében leli okát.*
Ugyanott, VI., 591. jegyz.
44. NAGY LAJOS CZÍMERE A SZENT SIMEON ZÁRAI KOPORSÓJÁN.*
Nagy Lajos czímere szent Simeon zárai koporsóján (95. l.) Keller idézett művéből való.
Nagy Lajos király két miniszterével, Keszei Miklóssal és Kont Miklóssal, a mint ezt a pápának s egyéb hatalmasoknak hozzájok intézett sűrű levelezéséből kivehető, volt Európa politikai életének ez idő szerint központja. Nagy czélokat is tűztek magok elé, melyek elvégre oda irányultak, hogy a Balkán félsziget népeit a magyar állam fősége alatt a török áramlat ellen egyesítsék. Elképzelhető tehát, mennyi kedvetlenséggel töltötte el őket, ha kitűzött czéljoknak egyik-másik incidens, ellenkező politikai irány, melynek hol Erzsébet anyakirályné, hol a pápa, hol a görög császár, hol a cyprusi király, osztrák és bajor herczegek vagy a lengyel király, kik mind Magyarországra szorultak, volt a megindítója. – Miután a pápa kérelmeit Bologna fölmentése iránt teljesítették, de tovább nem mentek (1360), özvegy Erzsébet királyné akarata előtt kellett meghajolniok, valaminthogy Nagy Lajos király mindig hajolt anyja óhajtására. Ennek pedig nem lett volna kisebb czélja, mint a császárt megbuktatni, a Luxenburgokat birtokaiktól megfosztani, Csehországot Ausztriához, Morvaországot Magyarországhoz, Sziléziát Lengyelországhoz csatolni (1361–2.).* Mily elkeseredett élet-halálharcz, mely évekig lekötötte volna az ország minden erejét, keletkezett volna ebből, ha azt Nagy Lajos főemberei ügyesen meg nem gótolják! Midőn ezen a veszedelmen szerencsésen túlestek, özvegy Erzsébet királyné se halt bele meghiúsult vállalatába, noha halott-híre Avignonig terjedt, a magyar hadak vígan indultak – mint említők – Bosnyaország ellen (1363.). – Ugyanakkor látogattak azonban Magyarországba a pápai adószedők, hogy a pápai tizedet, melyre a bosnya háború végett Magyarországon is nagy szükség volt, beszedjék. Ezek ellen Kont Miklós vállalkozott, és a király nevében ráírt az adószedőkre, hogy hagyják abba a papok zaklatását. Nagy volt a fölháborodás e miatt a Szentszéknél, a hol a pénz csakúgy kellett, mint a magyar király kincstárában. Keszei Miklós érsekhez is indult levél, hogy a királyt Kont tilalma megszüntetésére bírja. Biztosra vehetjük azonban, hogy Miklós érsek ez egyszer inkább szított Kont Miklós nádor barátjához. Ezt be is súgták Avignonban, a miért onnét súlyos neheztelés és szemrehányás illette az esztergami érseket. De Nagy Lajos király nem hagyta cserbe kedves szolgáját, és kimentő levelet írt érdekében, melyet a pápa örömmel olvasott.*
Olv. «Nagy Lajos király szövetkezése IV. Károly császár ellen» czímű értekezése a Századok 1900. évfolyamában.
Theiner, Hung. II., 54., 65.: Excusationem, quam fecisti (rex Ludovice) de archiepiscopo Strigoniensi, libenter audiuimus et sicut de sinistris relatis de ipso non potuimus non turbari, sic de sua innocentia, per tantum principem, tamquam deuotum filium nobis notificata, precipue delectamur. (Ded. 1364 szeptember 3.)
45. A TRAUSNITZI BAJOR FEJEDELMI KASTÉLY.*
A trausnitzi bajor fejedelmi kastély (96. l.) eredeti fényképfelvétel után készült.
Közben, alig érkeztek vissza a magyar hadak Bosnyaországból, máris megérkeztek a krétai püspök és a cyprusi király leveleik, melyekben a hatalmas és buzgó magyar királyt kérik, hogy az általok tervezett keresztes háborúban, fogadalmához képest, részt venni ne terheltessék. Szerencsére a pápa már előbb meghatalmazta volt Albornoz bíborost: mentse föl a magyar királyt fogadalma alól, melyet közbe jött akadályok miatt nem teljesíthet.*
Anjouk. dipl. eml. II., 608. – Áldásy, 405. sz. regestája az 1895. évi Tört. Tár 181. lapján.
46. BOLOGNA.*
Bologna (97. l.) Székely Árpád eredeti rajza.
Nem is vett részt a cyprusi király kalandos és gyászos véget ért vállalatában, minthogy sokkal fontosabb ügyek, a törökök foglalásai a Balkán-félszigeten, kötötték le figyelmét.
A törökök hadi szervezetökkel és katonai gyakorlottságokkal a Balkán-félsziget népeit minden tekintetben meghaladták. I. Murád szultán, a fáradhatatlan török fejedelem már uralkodása kezdetén elvette a görögöktől azok második fővárosát, Drinápolyt, a hova Brusszából, Ázsiából áttette székhelyét, hogy a pártokra szakadt Bolgárországot, Szerbiát, végre Bizánczot teljesen meghódítsa. Bolgárország alsó részeit máris elfoglalta, mialatt Trnóvóban Sismán, Bdinban (Bodony) Stracimir, a pontusvidéki részeken (Dobrudsában) Dobritic bolgár fejedelmek uralkodának, a kik egymást a töröknél inkább gyűlölték, a miért Sismán meg is hódolt a szultánnak, hűbért fizetett neki és nővérét háremébe küldötte. Tetézte ezen gyávaságát azzal, hogy midőn Paläologus V. János görög császárt, ki mindenütt segítséget kért: járt Velenczében, Budán, és eljött Trnovóba is, a nyomorult Sismán, Bulgária utolsó czárja börtönbe vettette.
Nagy Lajos és főemberei Szerbia és Bosnya meghódítása után tehát immár Bolgárország elfoglalását tűzték ki föladatokul, mely «a magyar királyt születési jogánál fogva megillette». Keszei Miklós utánjárását látjuk benne, midőn V. Orbán pápa Nagy Lajos királyhoz intézett buzdító leveléből e magasztalást olvassuk:
«Óh legbuzgóbb fejedelem, Isten szentegyházának legszeretettebb fia, ki az ájtatosság hevétől izzón, szánakozol szerető anyádon, és a mennyei királynak engedelmeskedvén, hadat járni óhajtasz, hogy az ő jegyesét a gonoszok támadása ellen megvédjed. Te vagy valóban a háladatosság magzata, ki Isten adta hatalmadat alázatos szívvel megismervén, azt Isten kedve szerint majd az egyház gonosz fiai és ellenségei, majd a félhitűek és eretnekségben tévelygők, majd a pogányok és hitetlenek ellen igyekszel fordítani. Te vagy valóban a legkeresztényebb király és fejedelem, ki nem vétkes gyönyörökben hivalkodol, hanem buzgón fáradsz Üdvözítőd neveért, földi birodalmadat e dicséretes áron az égivel óhajtván fölcserélni.»*
Theiner, Hung. II 59. ded, 1364 febr. 25.
A szentatya biztatását vevén, Nagy Lajos 1365 kora tavaszán táborba szállott, hogy Oláh- és a szomszéd Bolgárországot a magyar fönhatóság elismerésére kényszerítse. De Lajk, az oláh vajda, a magyarok nagyszerű készülődésére annyira megrémült, hogy legott beadta derekát. Nagy Lajos tehát seregével átkelt a Dunán, Felső-Bolgárországba tört, annak fővárosát, Bodonyt hamarosan elfoglalta, a meghódított tartományt Magyarországhoz kapcsolta, az erdélyi vajda, Lackfi Dénes gondjaira bízta, Stracimir fejedelmet pedig és feleségét, Sándor oláh vajda leányát, kit anyja katholikus elvekben nevelt, Gumnik (Bosiljevo, Császma mellett) várába internáltatta, mire a bolgárok térítése kiterjedt mértékben s egyelőre kitünő eredménynyel azonnal kezdetét vette, mint ezt Viterboi Márk, a szent-ferenczrendi tartományi főnök (utóbb biboros) leveléből hitelesen megértjük.*
Pór, N. Lajos, 388. és köv. lapok. – Thallóczy, Magyar-bolgár összeköttetések történetéhez. (Különlenyomat a Századok 1898. és 1900. Tört. Tár 1898. évfolyamából – Katona, Hist. Crit. X., 382.
Részt vett-e a már hajlott korú Keszei Miklós személyesen a bolgár hadjáratban? annak nyomát nem találjuk; azt is csak elképzelhetjük, hogy mint az ország legelső főpapjának és a király bizalmasának tevékeny része lehetett a bolgár térítésekben. De hogy czéltudatos tevékenysége meg nem szünt, kitűnik abból, mert Nagy Lajos a bolgár hadjárat befejezése után a törökök ellen indítandó háború eszméjével volt foglalatos. Ezen hadjárat a törökök ellen a Balkán-félszigeten elért eredmények biztosítására okvetlen szükséges is volt, – mindamellett elmaradt. Azért-e, mert az ellenáramlat a királyi udvarban, mely inkább Olasz-, Német- és Lengyelország érdekében kivánt szerepelni, mind hatalmasabb lett és Keszei Miklós Kont Miklóssal egyetemben diadalmasan, mint eddig, kevésbbé tudott ellentállni, minthogy a poklosság apatikus betegségében sínlődő királyban biztos támaszra immár nem talált, ezt nem éppen alaptalanul, de csak hozzávetőleg állíthatjuk.
Őriznek az esztergami főkáptalan magán levéltárában* Nagy Lajos királynak egy jeles alakúnak készült okiratát, melyet 1365-ben márczius 26-ikán Keszei Miklós esztergami érsek és királyi kanczellár káptalana érdekében íratott meg. Nagy Lajos király ezen levélben átírja és megerősíti III. Endrének levelét, melylyel a Kázmér hűtlen fiai: Ugrin, István, Péter, László és Lámpért Páld és Gyarmat nevű, hontmegyei birtokait az esztergami káptalannak adományozza a tőlük szenvedett károk pótlására* – a tiszteletnél fogva, melyet szent Béla püspök és vértanú, az esztergami egyház védője iránt tanustani kíván. Óvatosságból azonban, nehogy gyanú férjen ez okirat hitelességéhez, melynek Miklós kanczellár, egyszersmind esztergami érsek a kiadója, azt édes anyja függő pecsétjével is megerősíttetni rendelte. Hanem pecsét sohase függött ez okiraton, tehát megerősítve nem volt, mi abból is kitetszik, minthogy Zsigmond király, ki 1418 február 20-ikán szintén átírta III. Endre király e levelét, ezen megerősítő okiratában arról, hogy III. Endre mondott levelét Nagy Lajos is átírta, említést nem tesz.*
34. fiók, I. nyaláb, 6. szám.
L. III. Endre adományos levelét Knauznál, Monum. eccl. Strigon. II., 398.
Az eszterg. főkptlan mltárában 34. fiók, I. nyaláb, 14. szám. Az okiratról Zsigmond király pecsétje hiányzik ugyan, de a piros-fehér selyemsodrat, melyen lógott, megvan.
Miként jutott a szóban forgó irat az esztergami káptalan birtokába? annak egyszerű a magyarázata: Keszei Miklós vagy átadta azt neki eredménytelen jóakarata jeléül; vagy a mi valószínűbb: halála után találták meg iratai közt és átadták, a melynek szólt, a káptalannak, valamint egy másik levele – a mit érintők – a pozsonyi káptalan birtokába került szintén holta után.
E visszásságnak oka pedig más nem lehetett, mint Miklós érsek kegyvesztése, a miért özvegy Erzsébet királyné nem engedte át pecsétjét. Ennek következtében nem is igen találjuk Keszei Miklóst, mint királyi kanczellárt működni.*
Utolsó levele, melyet mint kanczellár kiadott, 1366 augusztus 16-ikán kelt. (Fejér, CD: IX/III., 576.)
LAJOS KIRÁLY ADOMÁNYLEVELE KESZEI MIKLÓS RÉSZÉRE. (ZÁGRÁB. 1361. JAN. 6.)*
Nagy Lajos adománylevele Keszei Miklós részére (101. l.) pergamen oklevél az esztergomi káptalan levéltárában. Olvasasat:
Nos Lodouicus dei gr[ati]a Rex Hungar[iae] Memo[r]i[a]e c[om]m[en]dantes teno[r]e p[raese]ncium Significamus quib[us] expedit vniu[er]f[i]s, q[uod] nos rememo[r]atis et i[n] memo[r]ia[m] n[ost]r[a]e celfitudinis reductis fid[e]litatib[us] et f[er]uitior[um] laud[e]dignis m[er]itis ac finceriffimis conplacenc˙s Reu[er]endi pat[ri]s dom[in]i Nicolai ead[em] et ap[osto]lica gr[ati]a arch˙ep[iscop]i St[ri]gonien[sis] lociq[ue] eiusd[e]m Comitis p[er]petui et aul[a]e n[ost]r[a]e Canc[e]llary dilecti et fidelis n[ost]ri, qu[a]e ip[su]m in cunctis n[ost]ris et regni n[ost]ri negoc˙s ac expe|dic[i]onib[us] eo fid[e]lit[er] quo f[er]uent[er] c[on]tinue ueftigia n[ost]r[a]e maieftatis i[m]mitando fudorofasq[ue] labores fuppo[r]tando p[ro] n[ost]ri regy regiminis et hono[r]is | increm[en]to cum omni follicitudinis et dilig[e]nti[a]e ftudia nobis locis et tempo[r]ib[us] opo[r]tunis exhibuisse fcimus, exhibe[re] fentimus d[e] p[raese]nti et exhi|bitur[um] p[ro] firmo credimus i[n] futur[um]. Volentes eund[em] p[ro] p[rae]miffis fuis obfequiofis m[er]itis regio p[ro]fequi donatiuo, quasdam poffeffiones, vnam | vid[e]lic[et] Atagyarmatha, quonda[m] Em[er]ici p[ar]ui et aliam Tarnukleurynchhaza nu[n]cupatas olim laurenc˙ d[i]cti Tarnuk et Nicolai Sclaui | homi[n]u[m] fine h[a]e[re]dum folatio d[e]ceffor[um] i[n] Comitatu Hunten[si] ex[iste]ntes ex app[ro]batiffima regni n[ost]ri c[on]fuetudine manib[us] n[ost]ris reg˙s d[e]uolutas | n[ost]r[a]eq[ue] collac[i]oni p[er]tinentes cum om[n]ib[us] ear[um] vtilitatib[us] et vtilitatum quar[um]lib[e]t integ[ri]tatib[us] ac p[er]tin[en]cys vniu[er]f[i]s fub eisd[e]m metis et limita[ti]o[n]ib[us] | quib[us] e[a]ed[e]m ab olim habit[a]e extiteru[n]t et poffeff[a]e, nou[a]e donac[i]onis n[ost]r[a]e titulo d[e]dimus donauim[us] et c[on]tulim[us] p[rae]fato domi[n]o Nicolao | Archyep[iscop]o Iure p[er]p[etu]o et ir[r]euocabil[ite]r poffid[e]ndas ten[en]das p[ar]it[er] et h[abe]ndas ymo damus donam[us] et conf[er]im[us] in h˙s fc[ri]ptis Saluis Iurib[us] alie[n]is. | Dat[um] Zagrabi[a]e i[n] fefto E[pi]ph[an]iar[um] domi[ni] Anno eiusd[em] M° CCC° LX[esi]mo p[ri]mo.
(Eredetije az esztergami káptalan levéltárában. Lad. 35. fasc. 1. No. 1. jelzettel.)
A másik adat, mely arra mutat, hogy Keszei Miklós a királyi udvar kegyét vesztette, azon körülmény, hogy Nagy Lajos király a Hont vármegyében, Gyarmat és Páld közt fekvő Tárnok-Lőrincz-Házát, más néven Tót-Miklós telekét, melyet 1361 január 6-ikán neki adott, 1367-ben másoknak, és pedig kocsigyártói mesterének,* Mátyásnak és általa Fábián öccsének ajándékozta.*
Carpentariorum suorum magistro.
Esztergami káptlan mltára, 35. fiók, I. nyaláb, 2., 3., 5., 6. számok, melyek arról is tanuskodnak, hogy e birtok utóbb, sok perpatvarral az esztergami káptalanra jutott.
Még egy igen fontos esemény fűződik Keszei Miklós érsek életéhez: a pápáknak Avignonból való visszaköltözése Rómába, melyről a következő fejezetben.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
