Süveg

Full text search

Süveg
(20. 79. 11.)
Keleteurópai eredetre vall a féltojásdad alaku alacsony süveg, a melynek a magyarságnál ebben az időben egy különlegesebb formája fejlődött ki. Megtaláljuk e változatot a Henszlmann által XIII–XIV. századbelinek állított báthmonostori domborművön, mely ép olyan gerezdes, mint a velenczei mozaikképen az úgynevezett indusok süvege s alul, miként a scythák süvegénél találjuk, szalaggal van körül csavarva. A süvegről, sisakról két ágban lelóggó hosszu szalag a Szasszanidakori divatnak a maradványa, a mely ismét a még korábbi középázsiai indo-szkitha viseletből származott és kétséget sem szenved, a mire már Huszka J. is utalt, hogy a pántlikás magyar kalap ennek a viseletmódnak a hagyománya. A velenczei úgynevezett indusok süvegén ez a szalag akár keskeny prémnek vagy karimának is tekinthető, miként a déloroszországi kun szobrokon, (20. 25.) de a báthmonostori szobron félremagyarázhatlanul szalag, melynek két végét az áll alatt kötötték meg, a mi az ú. n. scyhta-csoportozat térdelő alakjánál is konstatálható; a scythák süvege körül különben nem szalag, hanem turbánszerű kendő van csavarva, melyet – úgy látszik – gyöngyökkel is feldiszítettek. Jellemző sajátsága még e süvegidomnak az, hogy csúcsa gombban végződött.*
Henszlmann J. A bécsi 1873. világtárl. magyarorsz. műkedv. 158–161. – Boncz Ö. id. m. 2. r. 25, 28. lap. – Huszka J. Pallas Lexikona. XII. 190.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me