47. sz., november 20. SZEMLE

Full text search

47. sz., november 20.
SZEMLE
A költségvetési vita befejeztetett. 437 igazolt képviselő közül igennel szavazott 265, nemmel 60. A megyerendezési törvény megszavazásánál alkalmasint le fog olvadni ez óriási szám, mellyel a Tisza-minisztérium rendelkezik. De mielőtt ezen javaslat kerülne napirendre, szóljunk hozzá egy új intézkedéshez, mégpedig szóljunk hozzá a nép nevében, melynek érdekeit védelmezni mint Néplapnak egyik legnagyobb kötelességünk.
A kormány egy idő óta sokat foglalkozik azzal, hogy az úgynevezett »bagatell ügyeket«, azaz a 60 ft-ig terjedő kereseteket, pereket részint a községi bírákra, részint pedig a közigazgatási tisztviselőkre bízza, miáltal a rendes királyi bíróságok nyakáról a mostani munka felét leveszik. Így válik csak lehetségessé a bíróságok kevesbítése s ennek folytán némi megtakarítás. Hogy miként fogja a kormány e célját keresztülvinni, még nem tudjuk, hanem előre is ki kell jelentenünk, hogy ha célszerűnek tartjuk is, miszerint a kisebb pörös ügyek elvonassanak a rendes kir. bíróságok hatásköre alul, éppen nem tartjuk igazságosnak, mert éppen a szegényebb és tudatlanabb néposztály ügyeit, kiknek néha mindenöket: egész vagyonukat képezi 50–60 ft, – fogja a kormány tudatlan bírák kezeibe tenni.
Ha aztán tekintetbe vesszük még azt is, hogy ezen szegényebb néposztály óriási számánál fogva, legtöbbet adózik azon törvénykezésre és szolgáltatásra, melynek előnyeiben nem részesül, első pillanatra kitűnik, hogy a bagatell ügyeknek avatatlan kezekre leendő bízása nagyon szerencsétlen gondolat, melynek kivitele ellen tiltakozunk.
Ám ha az igazságügyminiszter megkevesbíteni óhajtja a bíróságok teendőit, tegye azt, hogy az 1 000 ft-on aluli kereseteket intéztesse el sommás úton. Ez ellen nem lehet kifogása senkinek, mert ugyanazon kvalifikációja van a sommás bírónak, mint a törvényszéki referensnek, – hanem a bagatell ügyeket, melyek nagy számmal vannak, tanult bírák kezeibe tegye le, mert a törvénykezés nem azért van, hogy a nagy összegek felett ítéljen, hanem az állam összes polgárainak minden ügyében igazságot szolgáltasson.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me