POLITIKA – A VONALON ALUL
POLITIKA – A VONALON ALUL
A szegedi politizálásról akarok írni. S ilyenkor mindig eszembe jut Jókainak az a mondása, mellyel Gyulai Pálnak felelt, mikor az azt kérdezte: melyik a leghasznosabb háziállat?
– A regényíró feleljen neked, vagy a hírlapíró? – kérdé Jókai.
– Már akkor mindenesetre a gyakorlatiasabb hírlapíró.
– Ez esetben – mondá Jókai hirtelen – a leghasznosabb háziállat a patkány.
Sokáig törtem rajta a fejem; sehogysem fért bele ez a felelet. Eddig minden professzorom kártékony állatnak mutatta be a patkányt, s íme Jókai egyszerre fölrugtatja a leghasznosabbnak. Valami viccnek kell lenni az egésznek.
Pedig nem volt vicc!
Ezzel az érdemes patkánnyal nemsokára megösmerkedtem az »A Hon« negyedik oldalán a hirdetések közt; úgy állították oda a »patkányirtó szerek« ajánlgatója gyanánt. Milyen barbár presszió egy patkányra, hogy a saját faja pusztulását kell előmozdítania; mintha csak azt mutogatná az embereknek: ez az a szer, amelytől elpusztulunk.
Szegény patkány, eszembe juttatod a szegény Andrássyt!
A Hon patkánya csinos állat volt, úgy állott ott merészen kétfelé álló öldöklő bajszával, mint egy szélsőbaloldali népvezér, s úgy lekonyította a farkát – mint egy mameluk.
Hitte volna-e akkor Jókai, hogy a negyedik oldal patkánya a »Hon« első oldalának politikáját jelképezi! a bajuszszal az akkorit, a farkával a következőt: – a mostanit.
No, de nem erről van itt szó. Itt a patkány a főperszóna, és nem a »Hon«.
Valaha a patkány mindennapi vendége volt a Honnak, s ma a Hon mindennapi patkánya a kormánynak.
Azonban meg kell adni, hogy a patkány többet használt akkoriban a Honnak, mint most a Hon a patkánypolitikának. A patkány szépen jövedelmezett, minélfogva Jókai bátran mondhatta a leghasznosabb háziállatjának.
A szegedi politikusoknak mind vannak ilyen patkányaik.
Magas politika csupán a Dugonics-sétányon űzetik esti hat és hét óra közt. Ez az úgynevezett »sétáló-kaszinó«. Itt európai szempontból megy a dolog. Itt osztatik fel a jövő Európája olyan részletekre a monarchiák közt, aminőket azok megérdemelnek. A burkus kapja a legnagyobb darabot, a muszka cár detronizáltatik, s mire Miletics kiszabadul, akkorra már a republika elnöke fog székelni Szentpétervárott, s Philippovich is majdnem teljesen beveszi Boszniát. A mi királyunknak csak Magyarország marad meg; éppen elég arra, hogy csak minket szeressen.
Nagy vonás egy nemzettől; el akarni veszteni egy birodalom felét, hogy a király szíve egészen az övé legyen. Nagy erő jele egy nemzettől azt hinni, hogy a király szeretete boldogabbá teszi, mint két tengerpart csapkodó hullámai; és nagy önérzet kifejezése meggyőződve lenni arról, hogy egy ország hatalmasabbá tesz egy királyt – mintha még három van mellette…
Az olasz nép darabokra apríttatik, a szerb fejedelemnek abból a kardjából, melyet tavaly a Nathálie fejedelemnő fülbevalóival egyetemben elzálogosított – fehérvári bicsak lesz.
A »sétáló kaszinó«-t kivéve a szegedi politika leginkább »malom alatti«.
Kubik-Gümős Máté azt szeretné, ha az okkupáció eltartana még vagy három esztendeig; mert Kubik-Gümős Máté lócsiszár, s ilyenkor virágzik az üzlet, amikor Hadsi Lója emberei sűrűn lövöldözik ki a huszárgyerekek alól a remundákat.
Kuvasz Demeter, akinek a fiát kivitte a »violaszín pecsétű parancsolat«, nagy ellensége mindennemű hódításoknak s sehogy sem bírja fölfogni, mit kereskednek egymással szemben a királyok, mikor hát egész békén megülhetnének otthon a selyem kanapén az aranyos vakolatú szobában; az ördög sem bántja, még csak a »porciót« sem kérik tőlük.
Ellenben azt tartja Kanavász Borcsa, a »legkikapibb« szegedi menyecske, kinek az ura most a »szarvak« helyett a »borjút« cipeli Bosznia ékes mezőin, hogy szép dolog az a hadiláb, s ha az Andrássy olyan ember, amilyen ember, hát nem tágít addig, míg a félvilágot el nem foglalja a dicső hadsereg – ha harminc esztendeig tart is. Harminc év múlva oszt majd hazajöhet a férjem uram. Addig az ideig éppen megérik a hűségre.
Proletárius Demeter diplomavesztett fiskális pedig azon a véleményen van, hogy szűk a világ, sok az ember, nem bír megélni a földtekén egymás miatt. A hajat is megritkíttatjuk a borbéllyal, ha túlságosan sűrű, az embereket is meg kell ritkítani. Igen helyén van hát, hogy Phillippovichot borotválják egy kicsit.
A végrehajtó hivatalnok örül a sok bekövetkező haláleset fölvételnek, – míg az orvos teljesen föl van háborodva, – hogy az ő befolyása nélkül halnak az emberek.
Ilyen a szegedi politika! Mindenkinek megvan a maga patkánya, és ez látja el politikai kombinációkkal és reményekkel. És ezek a kombinációk néha eredetiek. – Miért is ütött ki hát ez a háború? – tűnődik rajta a betűt nem ismerő alsórendbeli cívis.
– Mert hát attól fél őfelsége a királyunk, hogy a birodalmait elveszi a muszka.
– No bizony van is mitől megijednie. Tegyen úgy, mint Harántos-Fekete János uram tett harmadéve, írassa át az országait alattomban az öccsére – József főhercegre…
– Magyarországon mindenki politizál, de mindenki rosszul. Szeged sem kivétel. Itt is mindenkinek az esik zokon a nagy politikából, ami az ő egyéni kényelmét zavarja.
Még én magam is attól halványodnám el ijedtemben, ha egyszerre nem lenne kit szidni; ha minden jóra változnék, ha Tisza Kálmán is tisztességes útra térne.
…Hanem hát attól nincs mit tartani.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
