53. sz., március 5. [ENYVÁRY SAROLTÁRÓL]

Full text search

53. sz., március 5.
[ENYVÁRY SAROLTÁRÓL]
Enyváry Sarolta másodszor a »Kisasszony feleségem«-ben lépett föl a Marjolaine szerepében.
Enyváry kisasszonyt a közönség a múlt évben, mikor állandóan itt működött, megkedvelte és gyakran kitüntette. Vendégszereplését most is élénk érdeklődéssel kíséri. Tavaly óta sokat tanult, föllépése biztos, alakítása öntudatos, hangja erősödött és szépen tudja összeegyeztetni a dallamok művészies előadását élénk játékkal.
Röviden: a tavalyi tehetséges színésznő most már a vidék egyik legjelesebb primadonnájává fejlődött.
A közönség sem fukarkodott elismerésének nyilvánításával. Úgy megjelenésekor, mint minden nagyobb tétele után zajosan megtapsolták, s kiválóbb magán-dalait ismételnie kellett. A kisasszony ízléssel összeállított, díszes toalettjei csak emelték az előadás fényét, s kirívóan elütöttek a szegedi »primadonnák« vidékies viseletétől.
Enyváry Sarolta ma jutalomjátékául a »Kis doktor«-ban, holnap pedig – ha szabadságidejét az aradi színházi igazgatóság meghosszabbítja – »Petaud király udvará«-ban lép föl. Tekintve operettelőadásaink gyarlóságát, sajnálattal látjuk távozni Enyváry kisasszonyt körünkből, de nem azon remény nélkül, hogy a jövő színiidényben sikerülni fog őt állandóan megnyerni a szegedi színháznak.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me