6. sz., január 9. [SZÍNHÁZI ÚJDONSÁGOK III.]

Full text search

6. sz., január 9.
[SZÍNHÁZI ÚJDONSÁGOK III.]
Tegnap a Makó jutalomjátéka színig megtölté a színházat, – még a páholyokat is. A jutalmazottat nagy tapssal fogadták kiléptekor, s hálás szerepében (Csipkeyt adta), csak fokozta a játéka iránti vonzalmat a közönségnél, bár megint túlzott, amitől Makó sosem bír menekülni, s aligha is le nem kell arról az egyről már mondanunk, hogy ő valaha szalon darabban jól játszhassék. Az est legnagyobb sikere a Rónaszékyé volt, ki sohse játszott oly diszkrét, mint éppen ma. Egészséges s finoman árnyalt humora egyszer sem csapott ki medréből, a burleszkbe. Az egész előadás jó volt. Bodrogit kivéve, ki nem termett mágnásnak s elejtette Muki gróf szerepét egészen.
*
LEVÉL A KRITIKUSHOZ!
Ecsém! Aszondom, nyomd meg azt a kalamust máma, mert majd én találok közétek csördíteni.
Ordíjj kapu! kiálts város! e hallatlan merészség fölött, hogy engem egy komégyiás deszkákra vigyen.
Pedig ott voltam. Csakhogy Darlaynak adott ki tulajdon édös magamat az a csúfondáros Rónaszéky.
Gyönyörködtem is elejénte a saját úri személyömben, de osztég, hogy ott megkosaraz az egész világ színe előtt az a Jeruzsálemi Kata menyecske, dühbe jöttem s hogy még tetejibe az a zsidó lurkó is legyőzött a duellumban, elfutott a fekete míreg s legalább három litör epe van bennöm.
Aszondom, ecsém, hogy ha én azt kiöntöm a színészekre, még a súgó is belefullad.
Pedig anélkül ez a színtársulat egy mukk nem sok, de annyit sem bír nyekenni.
János

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me