SZEGED AZ ORSZÁGHÁZBAN
SZEGED AZ ORSZÁGHÁZBAN
(Karcolat)
[március 9.]
Az egyetemi tanároknak szokása, hogy vannak bizonyos ötleteik, amiket minden évben elmondanak prelekció közben ugyanazon a helyen. Itt egy vicc a római pápára, amott egy másik a francia császárnéra, hogyha ez a császárné ekkor és ekkor pelyhes szoknyát rántott volna magára, hát az egész világ pelyhes szoknyában járt volna.
Ezeken a vicceken már nem nevet senki, a fölcseperedett generáció a tavalyi generációtól már előre tudja, mikor, hol és miképpen fognak elmondatni.
Éppen ilyeneknek tartom én azokat a beszédeket, melyeket Irányi szokott gyakran elmondani, s most legújabban Herman.
Valahányszor a szegedi királyi biztosság meghosszabbíttatik (s az mindig hosszabbíttatik), Herman Ottó mindig tart egy »szpícset« – a meghosszabítás ellen s a miniszterelnök tart rá aztán egy védelmet a meghosszabbítás mellett.
De már ezen a két beszéden sem nem mulat, sem nem bosszankodik senki. Megszokták már az emberek, mint az óraketyegést. S ha ekkor e helyett más két ember másról beszélne, az egész ház föl volna zavarva, mint a tó tükre, ha béka ugrik belé.
Ezek a beszédek csak arra valók, hogy a Kállay Albert (miniszteri titkár) kedélyét megmozgassák, ki valóságos bravúrral indokolja ezeket a meghosszabbító javaslatokat s szörnyen dühös, ha valaki be nem látja egyszeribe, hogy nekik még ott kell maradniok.
Pedig iszen belátja azt mindenki.
Semmi sem lehet népszerűbb a magyar parlamentben, mint éppen az, amit ők akarnak – a prolongáció.
*
Aztán még ha menne is Tisza Lajos: nem eresztenék – a szegediek.
Megölnék petíciókkal a kormányt, az országgyűlést. Teleírnának minden újságot – hogy csak visszahozzák.
Mert akkor tudják ők meg igazán: mi nekik Tisza Lajos, amikor már nem lesz ott.
Egy ember, aki gondolkozik helyettük és tesz. Ők magok csak álmodoznak, s ez aztán az álmaikat beváltja valóságra.
Igaz, hogy akad némi ellenzék is, de ez is olyan ellenzék, hogy csak beszél – mint az egyszeri zsidó.
Az pedig nagyon furfangos ember volt.
Fogadást tett magában, hogy ha meg talál gyógyulni, hát a tehénkéjét, a legkedvesebb jószágát odaadja egy istenes célra.
Meg is gyógyult. Vitte a tehenet magával, de egy kakast is tett a hóna alá.
Útközben aztán, boldognak-boldogtalannak kinálta megvételre a tehenet.
– Mi az ára? – kérdék.
– Ötven krajcár.
– Megbolondult, szomszéd?
– De istenúgyse ötven krajcár.
– Akkor hát fölcsapok… Itt az az 50 kr.
De ekkor elővette hóna alól a zsidó a kakast is.
– Csakhogy a kakas nélkül – mondá – nem adom ám oda a tehenet.
– Hát hogy a kakas?
– A kakas? Száz forint.
…Hát Hermanék is odaadnák Tisza Lajost szívesen, de csak úgy, ha magával vinné a város adósságait és lebonyolítatlan ügyeit is.
Csakhogy ezeket meg át nem engedhetik semmi áron.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
