ÍRÓK ELUTAZÁSA

Full text search

ÍRÓK ELUTAZÁSA
 
(Karcolat)
Még sincs eredetibb céh az írónál a világon!
Hát fordult az elő valaha a históriában, hogy például a szabók azt állították volna, hogy ők csizmadiák?
Nem, ilyesmi sohasem történt!
De ha történt volna, akkor bizonyosan az is megtörténik vala, hogy a csizmadiák kereken megtagadták volna, hogy a »kecskék« is csizmadiák!
Mert a csizma sokat tűr, de a csizmadiák nem tűrnek semmit.
És végre is a csizmadiáknak igazuk van.
*
Egy hete folyik már a vita a lapokban, hogy az írók utaznak-e valóban, hogy írók-e az elutazók s több efféle szövegezésben.
Miután eldönteni sehogy sem lehet a dolgot, annál is kevésbé, mert ők maguk határozottan azt állítják, hogy ők írók – s az ilyet mégis csak maga tudja az ember a legjobban –, vegyük úgy, hogy isten neki, az írók utaztak el a mai kilenc órai hajóval.
*
Nagy sokadalom volt már mindjárt 8 óra után a görög templom előtt, hol az »Erzsébet« hajó kevélyen horgonyozott. Száznál több nagy embert látni egy szuszra, nem tréfadolog. Négy király megszemlélhető néha, ha fejedelmi találkozók esnek. Három pedig az írói körben is akad, a »Kunstuk«-ban, de száznál több »halhatatlan« együtt, az nincs, s nem volt még sehol soha.
Már a hajó címe mutatta, hogy nagy diplomata az öreg Pulszky, a vezér.
Idehaza, az »Erzsébet« a »Mi Asszonyunk«, oláh határon az »Ő Asszonyuk« neve lesz.
No, no gyerekek, mibe fogadjunk, hogy a »papa« rendjelet hoz onnan…
De fogjunk immár hozzá a festői jelenet leírásához… bocsássa meg azonban az olvasóközönség, ha nem lesz valami hű és kifejező, hiszen nincs, aki jól leírja: mert az írók elutaztak.
*
Így történt szárazon az egész.
Nyolc órakor belépett a körszolga a kör kártyaszobájába S így szólt:
– Uraim! Finis Poloniae! Készüljünk! Mondják ki a négy »Majszter«-t, aztán menjünk. Becsukom az ajtót. A nagy pillanat megérkezett!
– Nem érkezhetett meg, amíg legalább egy zsinórt be nem húzok. Aztán isten neki… Ott folytatjuk – szólt Makos Dini.
– Uraim – kiáltá biztatólag Kartács Feri író és mézeskalácsos –, semmi sem változik meg, csak a színhely.
– Pedig inkább a kártyajárás változnék – sóhajtja Peres Józsi.
– Pour les dames! – ordít fel melankoliával Kajzán Ákos. Most pedig menjünk.
– Hát csakugyan?
– Te is jössz, Feri?
– Hát mit tegyek, ha a partnereim mind elmennek?
*
Igen, igen, a partnerek mind elmentek, – mind együtt voltak.
Amint egyenkint jöttek az utasok a hajóállomáshoz, mindenkinek megörült valaki. S ez olyan nagyon szép és megható volt. Mert mindenki bevágott valakinek a színébe.
Mint a megkevert kártya, úgy hullámzottak, sürögtek-forogtak ott ászok, filkók, tizesek és hetesek együtt.
Az egyszer bizonyos, hogy furcsa tucat volt így együtt… Az ászok, királyok hiányzottak, a hetesekből pedig volt vagy nyolcvan.
De hát iszen, ha pénzre játszani nem is, szórakozni vajon miért ne lehessen ezekkel a kártyákkal is?
 

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me