KI FÜLLENT NAGYOBBAT?

Full text search

KI FÜLLENT NAGYOBBAT?
(Karcolat)
Valaha azt hajtottuk, élclapok is arra vicceltek, hogy a képviselők »hazabeszélnek«. No, bezzeg nem beszél most haza senki, hanem a mamelukok mind a miniszterelnöknek fütyülnek, csupán egyes napokon nem, mint ahogy a kalendáriumban 363 nap egészen közönséges, kettőt azután odavetünk belőle: egyet, november elsején a halottaknak, egyet pedig április elsején a bolondoknak. Hadd legyen nekik is valami örömük.
Hát a képviselők is úgy odahajítanak néha-néha egy-két napot s egy-két szót a választóknak. Hadd legyen örömük azoknak is.
Mert a választóknál nincs türelmesebb, kapacitábilisabb népfaj a világon. Ha kikiabálhatják, kiéljenezhetik magukat, megnyugodnak mindenben.
*
Bosznia okkupációjára a költségeket senki sem ígérte meg megválasztása előtt a programjában, hanem azért megszavazták.
Amit pedig ígértek, azt nem szavazzák meg, – de azért a jeles honatyák mégis híven képviselték kerületüket, s megilleti őket otthon a bankett, meg az éljenordítás. Kár, hogy a fáklyák már elfogytak a 60-as években.
Hiába ennek a piros pünkösdnek megvan a maga specialitása: az, hogy minden embernek kijut a – zöldből.
A fővárosi polgárság tömeges kirándulásokat rendez a – zöldbe.
A vidéki magyarság szinte tömegesen jelenik meg végighallgatni azt a sok zöldet, amit a képviselők összebeszélnek.
S erre aztán joggal mondhatjuk, hogy a képviselőjük színt vallott.
*
A pünkösdi beszámolók olyan hagyományosak már, mint a pünkösdi szegfű.
A szegény magyar ember e napon délelőtt végighallgatja a tiszteletes uram prédikációját a tüzes nyelvekről, délután pedig gyönyörködik in natura az ilyen tüzes nyelvek egyikében.
Csakhogy azoknak a régi nyelveknek másforma volt a tüze. Az igazi égi tűz volt, a mai nyelveket pedig kőszénnel tüzesítik – mint a gépeket.
Persze nem mindenki veszi ezt észre.
S a mesterséges melegtől elolvad, szétfoly a saját logikája és véleménye s azzal a tudattal fekszik le a józan választó is, hogy hát iszen csakugyan nem lehessen tudni, kinek legyen igaza, mivelhogy a jövő nem tudatik.
Szép forma ez a népképviseleti rendszer – hanem ilyenkor látszik, hogy mennyire tökéletlen.
*
A legcsodálatosabb, a legszebb és legeszesebb teremtmény a világ lényei közt az asszony.
Az ő finom tapintata találta ki azt a ravaszságot, hogy ha rossz fát tesz a tűzre, nehogy ő részesüljön szidalomban, ő kezd arra, akitől tart, valamiért neheztelni – s ebben múlik el a vihar.
A mi mamelukjaink is azt teszik otthon a kerületekben a beszámolóikban.
Ők támadják meg az ellenzéket.
A jó nép felül. Hiszen az mindenkinek hisz!
Szinte potyognak a könnyei az elérzékenyüléstől, hogy mennyit kell szenvedniök ezeknek a szegény kormánypártiaknak a haza miatt. Hiszen a hazának élnek, a hazának szavazták meg az okkupáció költségét.
Sárt, piszkot rájuk dobálnak. Hiszen valami természetes az, hogy könnyebb volna nekik is népszerűeknek lenni, könnyebb volna megtagadni minden költséget – de ők nem teszik, feláldozzák saját személyüket a szegény haza miatt.
Hősök ők, akik, mint Mucius Scaevola, odanyújtják a saját kezüket a tűzre: hadd égjen el!
Szegény üldözött mamelukok, egy-egy »éljen«-t talán hát mégis megérdemelnek.
*
A magyar nem tud híve lenni sokáig komolyan valaminek, de ellensége sem.
Nehéz vád, de igaz. Itt tréfából megy minden.
Tréfából, juxból választ, juxból éljenez a beszámolónak, s a képviselő is juxból tartja a beszámolóját.
A nagy frázisok elhangzanak. Vagy hat a beszéd, vagy nem, annak igen kevés jelentősége van.
Az összes beszámoló beszédek annyiban lesznek még megbeszélés tárgyaivá, amennyiben a folyosón szóba kerülhet, hogy ki tudott nagyobbat füllenteni, s kinek hitték el legjobban?
Összenevetnek, vihognak s szájról szájra adják »anekdota« alakjában.
Ti pedig odahaza kegyeletesen elteszitek a képviselők beszédét nyomtatásban a »magasztos nap« emlékéül.
Vagy tán juxból?
 

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me