SZENDE BÉLA MEGHALT

Full text search

SZENDE BÉLA MEGHALT
A Tisza-féle miniszteri kabinet legnépszerűbb alakja fekszik a ravatalon.
Gavosdiai birtokáról már napok óta jöttek az aggasztó hírek, melyek kínos bizonytalanságban tarták nemcsak barátait, de ellenfeleit is, mert ellenségei neki nem voltak, míg ma délelőtt a legszomorúbb valót hozta meg a távíró, hogy Szende Béla reggel 7 órakor meghalt.
Az életerős férfi halála, dacára az előre jelzett betegségnek, mely egyszerű meghűlésből eredt, mégis váratlanul jött; annyira hittük, hogy kilábol a bajból, hogy a gyászhír megdöbbentően hatott mindenfelé, s az emberek fájdalmasan kiáltottak föl: Hiszen az lehetetlen!
És úgy van mégis, a magyar hadügyminiszter halva fekszik. Viaszgyertyák kísérteties lángja veti fényét arcára, melyen mindig csak őszinteség látszott. – Számos tagból álló családja mély gyászban állja körül a holttestet.
A baráti szeretet tudakozó szavai, a király részvétteljes sürgönyei, a fejedelmi kegy sugarai, ott hevernek az asztalon de azok nem melegítik már fel soha többé…
Szende Béla még java erejében volt, csak 59 éves. 1823-ban született Lugoson, vagyonos földbirtokos szülőktől. Iskoláit szülővárosában kezdte, Szegeden és Pesten folytatta s Kassán végezte a jogi tanfolyammal.
Sajátszerű, hogy szereplése később e városok között oszlott meg.
Kassán mint 48-iki honvéd tüntette ki magát, Lugoson megyéjét, Pesten az országot szolgálta, Szeged pedig most egyik orsz. képviselőjét gyászolja benne.
Ügyvédi oklevelet már húsz éves korában nyert s aljegyző, alügyész s csakhamar főügyész lett a megyénél.
A zöld asztal mellől a csatatérre ment, a nemzetőrök közé állva, kik a szerbek ellen mentek, majd szabadcsapatot alakított sógorával, Grenzensteinnal, s azzal az Asbóth Lajos dandárához csatlakozott, később pedig a rendes honvéd hadseregbe lépett át, s résztvett számos nagyobb ütközetben Kápolna, Tarcal, Isaszegnél, sat.
Midőn csapataink Budát megostromolták, Szende az elsők közt volt, ki önfeláldozással behatolt a várba; az ekkor tanúsított vitézségeért nyerte a 3-ad osztályú katonai érdemjelet. E hőstettét részletesen ismeri maga a király is. Az orosz császári diadaljelvények között Szentpétervárott három magyar hősnek kardja őriztetik. Az egyik Görgeyé, melyet ő Világosnál adott át az oroszoknak, a másik Bemé, melyet az oroszok Segesvárnál foglaltak el. A harmadik Frommer őrnagyé, mely szintén Világosnál jutott az oroszok kezére. Ez a Frommer őrnagy senki más, mint a honvédelmi miniszter, Szende Béla.
Emberszerető, szelíd természete nem hagyta el még a csaták tüzében sem. Budavár bevételénél első dolga volt egy szerencsétlen horvát tisztet a különben kikerülhetetlen haláltól egy kegyes csellel megmenteni. E tettének köszönheti, hogy később se a császári seregbe be nem soroztatott, se általában nem inzultáltatott, sőt neki Lugoson még a gyakorlati ügyvédség is megengedteték. Honvédéletében érdekes kaland az is, hogy a sebesült Hentzi az ő katonai őrállása alatt lehelte ki vonagló életét.
Két év előtt nagy honvédségi gyakorlat volt Világosnál. Ott volt a király is, oldalán Wenckheim és Szende miniszterekkel. Egy helyre érve, Szende felrohant s odafordul Wenckheimhoz: »Huszonhét év előtt itt ezen a helyen adtam át a fegyvert az orosznak. Képzelhettem volna-e akkor, hogy lesz még idő, amikor én honvéd-egyenruhában mint magyar honvédelmi miniszter újra felkeresem e helyet királyom oldalánál?!«
A forradalom után Szende gazdálkodásának s tanulmányainak élt; hazafias érzületének elismerésre méltó tette gyanánt Szendelakon magyar telepet alapított. 1860-ban az alkotmányosságnak hajnala látszott fölvirradni, s Szendét megyéje lelkesedéssel alispánná választotta. De Szende csakhamar tisztába jött a helyzettel; a provizórium már nem találta őt helyén; visszavonult. Az átmeneti időszakban megyéje sürgetésére Szende újból elfogadta az alispánságot, majd nagyobb tért nyert ambiciója és tevékenysége, midőn az 1865–68-i időszakban Krassó megye egyik kerülete képviselőjévé választotta az országgyűlésre. Az új minisztérium Szendét mint főispánt Arad megye élére állította, ahol tapintatával sikerült a nemzetiségek közt a jó egyetértést létesíteni. Az ő érdemei valóban nagyra becsülendők e tekintetben, s azért a megye nagy sajnálattal látta távozni az újjászervezett honvédelmi minisztériumba, melynek egyik tanácsosa lett. Ugyanekkor visszanyerte egykor bírt századosi rangját, mellyel azóta az ezredességig eljutott. Kerkápoly államtitkár pénzügyminiszterré neveztetvén ki, a minisztérium vezetése Szendére maradt, mígnem Hollán Ernő államtitkárrá ki nem neveztetett.
Alig egy évvel később azután miniszterré neveztetett ki. Mindenki örült azon, hogy egy 48-i honvéd ül immár azon a fényes polcon, mert ilyennek van ahhoz legtöbb tradicionális joga, s ez tudja, ez érzi legjobban, mit kelljen tenni.
Nem Szendén múlt bizonyára, de egy kevéssé az ő gyengesége és szelíd lelkülete is járult ahhoz, hogy a magyar honvédelmi miniszter nem magyar hadügy miniszter.
Maga is érezte ezt, s midőn 1874-ben a közjegyzőségeket szervezték, vissza akart vonulni a kabinetből s közjegyzőséget vállalni itt Budapesten, de minisztertársai nem engedték.
Mint embert mindenki szerette s mindenki gyászolni fogja.
Szende nem volt nagy államférfi, azaz hogy tán nem is volt államférfi, de ritka becsületes ember volt.
S őalatta rohamosan közeledett az az idő, midőn ez utóbbi lesz a ritkább s nem az előbbi.
 

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me