JÓKAI MÓR SZÜLETÉSNAPJA
JÓKAI MÓR SZÜLETÉSNAPJA
Nemzetünk e hazában élő legnagyobb fiának és a legnagyobb írónak születésnapja van.
Ma ötvennyolc éve, hogy őt az isten a kis magyar nemzetnek ajándékozta, talán tévedésből ennek, mert bármely nagy országban csodafényes alakká tenné őt lángelméje, és mégis talán szándékosan, hogy hozzá illő legyen a többi óriásokhoz, kiket a század közepe nemzett nekünk!
Derék század volt! Nagy adósai leszünk örökké!
Ki tudja még, hogy fordul: de bízni kell. Egy dolog bizonyos. Amit ideadott, vissza nem veheti már. Amit még el nem hozott, elhozhatja.
Jókait még fiatalon találta az ötvennyolcadik év. Ez a mi legnagyobb javunk, amit ma átérezni illő.
Az évek megkímélték eddig, csak a haját vitték el: de neki nem volt a hajában semmi ereje.
Ragyogó jókedve, szívének derült fénye, melege, tollának aranyos csillogása, lelkének szilaj röpülése mind megmaradt.
Mit kívánjunk neki?
Örökéletet? Megvan az már neki réges-régen.
Nyugodalmat? No iszen az kéne még. Csak hadd járjon-keljen ő folytonosan az önalkotta világokban, az ő fényes városaiban, idilli falvaiban, azok között a délceg hajadonok, páncélos hősök, csodálatos honszerelmű daliák között, akik mind olyan ragyogók, szemkápráztató fényességűek, olyan jók és szelídek, olyan marconák és vakmerőek, aminőkről csak az álmodhatik, aki bennünket ösmer, s hibáinkkal, erényeinkkel együtt szívére zárva hordoz, s onnan kölcsönözi nekik a színeket.
Mit kívánjunk mi Jókainak? Azt, hogy sohase unjon meg minket. S ne azt nézze, hogy mit beszélünk, hanem mit érzünk.
Ne legyen neki keserű azok szava, akiknek a politikai torzsalkodásokban eljár a szájuk. Hiszen mi is az ellenzékkel érzünk testestül-lelkestül, s ha benne vagyunk a harcban, vagdalkozzunk ide-oda, nem nézve sokszor kit ér a kardél, de jól tudjuk, hogy aki Jókai Mór történetét meg fogja írni talán kötetekben egykor, az azt két sorban is oda fogja tehetni jegyzetnek valahova: »Egyébiránt képviselő is volt, s a Tisza-padokban foglalt helyet mint egyik vezéregyénisége az akkori kormánypártnak«.
Hogy ezért a két sorért – mert igazán csak erről a két sorról van szó – nem érdemes annyi lármát csinálni, illetlen dolog minduntalan babéraihoz nyúlni, az bizonyos.
De hát az emberek gyengék, a legjobbak a leggyengébbek, s akit a rajongásig szeretnek – mert a szeretet is nagy zsarnok – attól azt kívánjuk, hogy olyan legyen, aminőnek ők képzelik.
Márpedig Jókai nem lehet olyan, aminőnek minden ember akarná a saját gusztusa szerint, ha csak millió alakot nem tudna felvenni.
Legyen ő hát csak olyan, amilyen. Se gyengébb, se erősebb, se jobb, se rosszabb.
S ha már én meghagyom, hagyja meg az idő is olyannak, amilyen, most még legalább negyven esztendeig.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
