III. Wahrmann a Szentföldön | Mikszáth összes műve

III. Wahrmann a Szentföldön

Lonkay az idén Lourdes-ba készült, de nem bírta összehozni a kompániát. Nincs már itt keresztény, nem áll már itt semmi »valláserkölcsi alapon«, csak az ő Zöldfa utcai háza.

Hanem ha Lonkay itthon maradt is, felkerekedett hős Wahrmann, kit a Jehova megmentett a gyilkos golyótól, elment érte hálákat adni a Szentföldre.

A nagy Wahrmann elutazott, nincs többé vicces ember a tisztelt Házban.

Wahrmann-nak pedig ez a legkiválóbb tulajdonsága, meg az, hogy rossz szónok és jó zsiráns.

Pedig nincs igaza a közvéleménynek, mert ő mindenekelőtt nagyon okos ember.

Elmegyek a Szentföldre – gondolá. – De hát hm, mégiscsak furcsa lesz az egy zsidótól? Mit szólnak ehhez a keresztény istenek? Talán le is süllyed alattam a Szentföld. S a szentek sírjai megnyílnak s elnyelnek. A magam istenével meg vagyok alkudva, mivelhogy mint mártír vagyok bejegyezve a tavalyi protokollumába, s ebből az erkölcsi tőkéből elkölthetem most az évi percenteket.

Addig-addig gondolkozott, míg a keresztény istenek egyik szolgáját, a derék Magyar Jánost csábította magával. Mert ez már ötlet! Így már nem eshetik semmi baja.

Különben is a képviselőházban tanulta meg ennek a griffnek a megfordított oldalát, ahol az a szokás, hogyha valaki mameluk létére nem akar elmenni szavazni, becsületbeli kötelessége visszatartani egy ellenzékit is, így aztán egalizálva vannak a szavazatok.

Lőn tehát, hogy Wahrmann és Magyar János elutazának a szent sír látogatására.

– Valóságos tetemrehívás! – mondta ma Istóczy.

– Nincs mennyország, se pokol – hajtotta elkeseredve Göndöcs apó.

A Házban nagy szenzációt keltett a két férfiú ilyen útrakelése.

Sőt üzenet alakjában átment a főrendiházba is a Kovács püspök füleihez. Számítottak rá, hogy megharagszik.

– Tudja-e már, nagyméltóságod, hogy az egyik papja kiment a Szentföldre?

– Tudom – mondá a püspök nyugodtan.

– De hát azt tudja-e, méltóságod, hogy Wahrmannnal együtt ment.

– Okosan tette, hogy kiment.

– Csakhogy vissza is jön ám…

– Oh… oh – szólt csendes fejcsóválással a püspök –, sokkal tapintatosabb ember az!

S úgy eldicsérte Magyar Jánost, de úgy eldicsérte ebből az ötletből, hogy az egész Jeruzsálemig csuklani fog.