A T. HÁZBÓL [nov. 29.]

Full text search

A T. HÁZBÓL [nov. 29.]
Igazán olyan ennek a házassági javaslatnak a letárgyalása, mint maga a házasság. Először nagy tűzzel kezdődik, azután folyton lankad, s beáll az engesztelhetlen gyűlölség.
A képviselők lassankint meggyűlölték ezt a témát (szerencse, hogy már vége lesz holnap). Én magam is meguntam írni róla.
Utoljára már csak a legszenvedélyesebb juristák marcangolták üres padok előtt is legislegutolsó paragrafusokat, Teleszky, Győry s a szék-csinálta tudós, Literaty.
Nem lehet tudni, hogyan keveredett ezek közé Lükő, aki nagy a közbeszólásokban (s ezek is a suba alatt történnek, pusztán a szomszédban ülők mulattatására), de nem úgynevezett »moly« és nem »dr. Lükő«. Pedig ezek az utolsó §§-ok a molyoknak és dr-nak jutottak.
Hanem azért mégis keresztülvitte egy módosítását. Nem volt nehéz! Hisz mindenkinek igazat adtak, aki beleszólt, csak Paulernek nem.
Nem is állta meg szó nélkül Lükő:
– Aki nem tagja – úgymond – a Háznak, s nem kíséri figyelemmel a hivatalos lapban: a »kedves Pauler« és »kedves Irányi« kéziratokat, annak úgy tetszik, hogy Irányi az igazságügyminiszter.
– Ebben van valami – jegyezte meg rendületlen komolysággal valaki a szélsőbalról.
Pauler örök-keserű arca mosolygóvá vált, Irányié keserűvé. Melyik volt ugyan igaz?
A kis olajszínű Teleszky azonban hirtelen átidomította, s megtoldotta ezt az elmésséget Lükő ellen.
– A tegnapi felszólalásokból, meglehet, hogy az látszott, de a Lükő mai felszólalásából senki sem következtethetné, hogy Lükő az igazságügyminiszter.
– Nem is ambicionálom, mint Teleszky – kiáltotta közbe Lükő.
Ennélfogva Pauler annyira belezavarodott az ülés végén, hogy ő-e a miniszter vagy más valaki, hogy így szólt Szapáryhoz:
– Félek, hogy most már egészen jó lesz ez a javaslat és…
– Nos, mitől félsz még?
– És hogy a főrendek is elfogadják.
 

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me