III. Két fül különböző ambitusa

Full text search

III. Két fül különböző ambitusa
A tárgyilagosságról szőve kis történeteket, meg kell említenem, hogy ma itt volt a fiskálisom.
Nálam ez a szó »fiskálisom« nem azt jelenti, amit a nagyuraknál, hogy egy prókátor, aki az ügyeimet viszi; az én fiskálisom az, aki a hitelezőim ügyeit viszi ellenem. (Már ez csak igazi dzsentri-felfogás, ugyebár?)
Ez volt ma itt. Én kerítettem neki jegyet a tárgyalásra.
A fiskálisom filoszemita, mert ő maga is zsidó. Nagy figyelemmel hallgatta a tárgyalást. Közvetlen előtte az ungi viceispán ült, Kende Péter; az is figyelmesen hallgatta.
A mai (csütörtöki) tárgyalás, mint a táviratokból láthatják, rendkívül kedvezett a védelemnek. A nagy Matej ellentmondásokba keveredett. A vádlottak kínzatásokat vallottak. Egyszóval az antiszemiták »épülete« erősen ingadozik. Bocsánat az »épület« szóért, honni soit stb.
Az én fiskálisom boldogan hagyta ott a termet. Ugrált vígan a lépcsőkön, mint a fürj.
– No, mit mond hozzá?
– Azt mondom, hogy halomra össze van zúzva minden.
– Én magam is azt gondolom – szóltam közbe –, s szinte sajnálom azt a jó antiszemita arcú ungi alispánt, hogy olyan rossz napon jött. Tegnap gyönyörűsége lehetett volna. Ma már csak keserűsége lehet…
Éppen kapóra jött ki az alispán.
– Végig méltóztatott hallgatni?
– Végighallgattam, és meg vagyok győződve…
– Miről?
– A bűnösségről – mondá határozottan.
– Hogyan? A Vay csendbiztos bűnösségéről? Pedig olyan jó kedélyes arc…
– Dehogy! A sakterekéről.
– De hisz kérem, azokról ma szó sem volt.
Az alispán szánakozón mosolygott.
– Látszik, uram, hogy ön nem jogász. Hiszen minden szó világosan ellenök hurkolódott.
Igen, én nem vagyok jogász, hanem inkább doktor, aki első[nek] figyelmeztetem a szakköröket, hogy a tárgyalási teremben minden ember fülhártya-gyulladásban van.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me