I. A jókedvű vádlott

Full text search

I. A jókedvű vádlott
Nyíregyháza, jún, 22. [jún.24.]
Ez Lusztig úr.
Lusztig úr sajátságos alak. Vörös sátán arc, kiborotvált áll, keresztbe néző szemek.
Különben igen vicces ember és nagy orátor, aki túltett minden védőjén.
Olyan dikciót vágott ki, hogy a gyorsírók csodálva csodálták azon tűnődve, nem jó volna-e elkérni a beszédje eredeti szövegét.
Móricka magatartásának is pszichológiai képét adta. Persze modoros egy kicsit.
Lusztig úrnak már saját külön helye van a vádlottak padján. Mindennap oda ül balra a haute-crčme padja elé, a bagoly szemű Taub Emanuel mellé, akinél már csak egy rondább alak van, a vén proletár Hersko, ki most is szabadlábon jár.
Lusztig úr a világ legmozgékonyabb teremtése. Ezerszer is felugrik a padról, minden megjegyzés mélyen érinti, hol a fejét kapja hátra, hol a karjait emeli fel, majd a lábát nyújtja ki, meg lekapja a pad alá, s ez nála mind a megbotránkozás vagy az elégedetlenség jele.
Az még szerencse, ha közbe nem szól. Mert majd mindenbe belebeszél.
És Lusztig úr mindig szellemes igyekszik lenni.
S amellé zsarnok is egy kicsit. Nagy kordában tartja társait. Ha szólni akarnak, visszarángatja őket. Fél, hogy valami bolondot fognak mondani. Lusztig úr nem bízik csak a saját eszében.
Jaj volna annak, aki a helyére merne ülni, s azt ma már olyan nagyra nyomkodta ki, hogy egész kényelmesen elterpeszkedik rajta.
Ha a védők beszélnek, ő azt folytonos tetszés vagy nemtetszés jelekkel kíséri. Funták legjobban imponál neki.
De a legnagyobb tulajdona a kedélyes röhögés és vigyorgás, s az az undok kihívó nézés… mely az egész publikumot dühössé teszi.
Ma az elnök is pirongatta.
– Lusztig, magának ugye nagyon mulatságos ez a helyzet?
Lusztig ránézett, és szemtelen konfidenciával felelte:
– Mindenki úgy mulat, ahogy akarja. Miért ne mulatnék? Nem kerül nekem semmi pénzbe.
Ez a rendreutasítás különben igen felingerelte, s az egész tárgyalás alatt faché volt az elnökkel és a korláton túli részekkel.
Oda se nézett. Ebből állt megvetése.
Hanem az eszlári tanúkat fikszírozta változatosság okáért, irtózatosabbnál irtózatosabb szemeket vetve Solymosinéra, s mindenféle grimaszokat csinálva.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me