A HÉT TÖRTÉNETE

Full text search

A HÉT TÖRTÉNETE
[okt. 25.]
Sohasem voltam még én életemben ilyen nagy bőségben, írván ennek a hétnek a történetét. Nem az a nehéz dolog, mit kell megírni az eseményekből, hanem az, hogy mit nem kell megírni belőlük.
Ha harmóniába akarnék jönni az anyagommal, még nagyobb zavarba jutnék. Mert az egyik tárgyam éppen a konok »elhallgatás«, a másik tárgyam pedig a szertelen »beszélés«.
Amiből minden ember kitalálhatja (még ha nem rébuszfejtő is), hogy az egyiknek színhelye a rendőrség, a másiknak színhelye a képviselőház.
Lám, milyen igazságtalan volt, örökké piszkálni a rendőrséget (pedig olyan jámbor, hogy a légynek sem vét), gyámoltalan és élhetetlen – mondák –, semmit sem tud kisütni, s íme kisült mégis valami. Az, hogy nagyon is élelmes, sőt bebizonyult, hogy jó orra is van (nem csoda, hiszen elég orrot kap!), kisült, hogy ki bírja szagolni a bűnöket és bűnösöket, de hallgatni is tud… mert a hallgatás arany…
Ez a história folyik most a büntető törvényszék előtt, nagy mulatságára a tolvajoknak és gazembereknek, kik békén járnak-kelnek, s olvassák a vizsgálati tudósításokat a lapokból, beismerőleg mondogatván:
»Szegény rendőrség! Még ezt is ügyetlenül csinálták!«
Az elhallgatás művészete egyébiránt már régi karakterük, s hogy ezzel is felsülnek, szintén régi szokásuk. De hát ki tehet a fátum ellen?
Mintegy tíz év előtt, mikor az Ugron-Salacz párbaj volt, a rendőrség a párbaj színhelyén ott kapta az egyik szekundánst, ki hasztalan hányta-vetette magát, hogy képviselő, bekísérték, és vallatóra fogták.
– Ki volt a fele?
– De már azt nem mondhatom meg.
– Hát a többi segédek?
– Nem vallom ki – felelte a képviselő makacsul.
– Akkor tessék legalább az ellenfelet megnevezni.
– Jó – mondá a furfangos képviselő a vallató tisztviselő kezét hirtelen megragadva. – Megmondom, ki volt, ha az úr becsületszavát adja, hogy nem árulja el, kitől hallotta.
– Itt a kezem rá.
– Most tehát megmondom. Az ellenfél Szlávy József miniszterelnök volt!
A tisztviselő összerezzent.
– Köszönöm – hebegte. – De most már a képviselő úr adja becsületszavát, nem árulja el senkinek, hogy nekem megmondta.
Így lett a további rendőri kutatásnak örökre vége, amin maga a miniszterelnök (kinek eszében sem volt párbajozni) nevetett a legjobban, mikor megtudta.
De a most szőnyegen lévő »elhallgatás« nem olyan kedélyes természetű.
Mi lesz a vizsgálat eredménye, mennyi kloáka, mennyi szemét kerül még felülre, s mi lesz a befejezés, nem tudni.
Hanem legalább valószínű (a múltból következtetve a jelenre), hogy az történik majd, ami a Hamid pasa macskájával.
A Hamid pasa macskájával pedig az történt, hogy noha ő ette meg a tejfölt, nyugodtan szundikált a pasa kaftánjának ellógó szárnyán a dívánon, mikor jelentik, hogy tűz van.
A pasa szeretett volna felugrani, de akkor megzavarta volna a macska kényelmét, lerázván azt a palástról; minélfogva azt tette: egy ollót fogott, s legnyírta inkább a kaftán szárnyát, hogy a macska mégis a helyén maradhasson.
*
Utolját járja az ősz. S akik tehetik, élvezik a gyönyörűségeit. A király vadászatokat tart odahaza Gödöllőn, József főherceg szüretel, a sportsmaneket az őszi lóversenyek tartják lázban. No meg az új javaslat a főrendiház reformjáról. (Elég ravaszul van kieszelve, csakhogy kevés bajt hárít el, sok előítéletet sért meg.)
Jobb bent lenni, mint kint. A sétányokon a fák lombmegfogyott gallyai fázékonyan verődnek össze a csipős szélben, a természet kezd egyforma szürkévé átváltozni, csak az orrok pirosodnak reggelenként.
Egyéb minden elvirított. Virágok nincsenek már – csak a Horvát Boldizsár beszédében.
S ezzel eljutottunk a képviselőházig, ahol most naponként ott leng a nemzeti zászló nemzeti címerével, s ott lóg a fekete táblácska: »A jegyek mind elfogytak«.
A felirati vita folydogál odabent, bízvást úgy képzelhetni, mint egy tengert, amelybe beleönti minden folyam, patak a maga vizét: bűzhödt mocsáros az egyiké, zöldes giliszta-szín a másiké, sörényes habokban hömpölyög hatalmasan a harmadiké, de hát a legvégén valamennyi együttvéve mégiscsak egy víz, mely a hajót viszi… amerre viszi.
Persze, csak forma, hogy melyik feliratot küldik fel, tudja azt már mindenki, melyiket, meg aztán alapjában mindegy, akármelyiket. Úgy sem olvassa azt el a király (én legalább nem olvasnám el, ha király volnék), hanem a felirati vita mégis érdekes azért, mert ezek a »bemutató előadások«.
Itt tűnik ki, mekkora észbeli erővel rendelkeznek a pártok. Az új képviselők közül a bátrabbak odaállnak ilyenkor a mérték alá.
…Hanem bizony nem sok eső esett, ahol ezek nőttek!
Magoknak az új képviselőknek is ez a legérdekesebb időszak: a »mézeshetek«.
Minden az újdonság ingerével hat rájok. A tanácsterem levegője (fülledt, fojtó, de azért mégis édes), a folyosók vidám zsongása, a bizalmas »pertu« a nagyokkal, kivált amikor megkérdik: »hogy is hívnak téged, kedves barátom?«
Sőt az »első napidíj« fölvétele is most van.
Az első napidíj! Hát nem költői tárgy ez? Olyan, mint a hölgyeknél az »első hosszú ruha«.
Igaz, hogy csak sovány kamatja az alkotmányos költségeknek (mert roppant megdrágult a közbizalom), dehát mégis pénz, mégis valami, aztán az eszét honorálják vele, noha tulajdonképpen csak ülnie kell érte.
A napidíjakat nemcsak azért nem szabad eltörölni, hogy úgy ne járjanak képviselőink, mint az olasz követek, akiknek csak ingyen vasúti jegyeik vannak: minélfogva azzal takaróznak, amijük van; azaz olyan szegény emberek is akadnak köztük, hogy estéről estére fölülnek a vasútra, s vitetik magukat reggelig, hogy a kupéban alhassanak, mert épp szállást nem bírnak fizetni. A napidíjak arra is jók még, hogy neveljék az emberek önérzetét, s sarkallják azok fejében valami tevékenységre is.
A napidíjak legalább bizonyos egyformaságot hoznak a pártok közé, mert egyebekben aztán roppant a különbség.
A mamelukok jobban szeretik Tiszát, mint ahogy kellene.
A függetlenségiek úgy gyűlölik, mint ahogy nem kellene.
Az egyesült ellenzékiek önmagukat szeretik jobban, mint kellene.
Az antiszemiták pedig a zsidóra agyarkodnak erősebben, mint ahogy illik.
Ez a helyzet szignatúrája.
Mondjuk ennélfogva, hogy a hét története is.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me