»PICI PIROS ALMA«
»PICI PIROS ALMA«
(Epilóg »a műtárlat és művészet« című, tegnapelőtt megjelent cikkhez)
Tekintetes Szerkesztő Úr !
A Roskovics Ignác »megvett«, vagyis inkább »meg nem vett«, almát áruló menyecskét ábrázoló képével ismét történt valami.
Ugyanaz nap, melyen a »Pesti Hírlap«-ban megjelent amaz élénk tárca (olyanforma íze volt, mintha a mi Scarronunk írta volna), megjelent a kiállításon gróf Zichy Nepomuk János úr, aki az ominózus kép szemléletébe merülve felkiáltott:
– Ejnye be gyönyörű kép ! De kár hogy el van adva.
Meghallja e félig kimondott sóhajt Telepy (mert Telepy mindenütt jelenvaló és mindent meghalló).
– Megvenné méltóságod ?
– Meg. De látom, későn jöttem.
– No nem éppen, éppen…
– Hogyan ? Volna még remény ?
– Hát tetszik tudni, a képet megvette ugyan Zichy Jenő gróf, de…
– Ah a Jenő?
– De hát úgy áll a dolog, hogy még sehogy sem áll… Bizonyos is, meg nem is ! Egyszóval dubiózus… Azért hát, ha megengedné a gróf, levelet írnék neki. Én hiszem, hogy ő úgysem akarja komolyan megtartani.
– Úgy? Akkor hát legyen szíves, írjon neki, s ez esetben én bizonyosan megtartom. Mi az ára ?
– Ezer forint.
– Helyes. Írjon neki.
Megörült a biztos vevőnek Telepy. Tehát most már mégis túladtam a kis menyecskén, kinek tele van a köténye Matlekovits-almával.
S vígan ugrándozva mégyen az íróasztalához, megírván a levelet Zichy Jenő grófnak a következőkben:
Kegyelmes uram!
Gróf Zichy Nep. János úr őméltósága ma a műtárlaton volt, s megnézvén a Roskovics »Pici piros alma« című képét, elhatározta, hogy azon esetben ha excellenciád lemondana, megveszi.
Ennélfogva méltóztassék, kérem, nyilatkozni, hogy megtartja-e a képet vagy pedig eladhatom gróf Zichy Nep. János úrnak? stb.
Nemsokára visszaérkezett a válasz: egy illatos levél. Piros a pecsétje, finom a hajtása:
Tisztelt uram!
A kép végtelenül tetszik nekem, s nincs a világon senki, akinek a kedvéért arról lemondtam volna, csak éppen gróf Zichy Nep. János tisztelt rokonom.
Fájó szívvel bár, de neki átengedem a képet azon kikötéssel: viszont ő engedje meg, hogy minél többször meglátogathassam, s az ő házában legalább mint vendég gyönyörködhessem a nagyszabású műalkotásban.
Ajánlom magamat. Éljen a haza! stb.
Gróf Zichy Jenő
»Hála istennek! – monologizált Telepy. – Most már post tot discrimina rerum, mégis célhoz jutottunk. Nosza, értesítse egyitek a művészt, hogy a kép most már csakugyan el van adva, egy másitok pedig szaladjon el Zichyhez a Zichy levelével… de nem… mégsem, Zichy János grófhoz magam megyek el… De nini, éppen itt jön a gróf maga… Ah, mily szerencse !«
Valóban Zichy János gróf lépett be.
– No, hogy állunk ?
– Itt van a levél, méltóságos uram.
– Lemond?
– Természetesen. Rendben van. Őexcellenciája nagy gentleman az ilyenekben. De méltóztassék elolvasni. (Átadja a levelet. )
Zichy Nep. János gróf összeráncolt homlokkal kezdi olvasni, miközben arca folyton borúsabb.
»Ah ! A Jenő igazán jó fiú. Íme lemond. Az én kedvemért? Én vagyok az az egyedüli ember. Fájó szívvel teszi… Szegény Jenő ! Nagyon tetszik neki a kép… S mégis lemond. Hozzám akar jönni, hogy ott mindég láthassa. Csodálatos, hogy így bele tud szeretni, a bohó, egyes tárgyakba. És mégis lemond. Igazi Zichy. De az ördögbe, én is Zichy vagyok. S ha le tud mondani az én kedvemért, miért ne mondhatnék le én az ő kedveért ? Úgy, úgy… «
S ezzel odafordult Telepyhez :
– Írja meg, kérem, Jenő grófnak, hogy látván a leveléből, mennyire ragaszkodik a képhez, nem akarok neki szomorúságot okozni – tehát semmi esetre sem tartom meg.
Ezeket mondva sarkon fordult és eltávozott.
Ez a »Pici piros alma« kép megvétele történetének második felvonása.
De a kép természetesen még most sincs megvéve. Ott vagyunk, ahol voltunk.
Kíváncsian várjuk a kép harmadik eladási esetét, mely kétségkívül nem fog elmaradni, és helyet ad egy negyedik eladási esetnek.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
