A T. HÁZBÓL [dec. 13.]
A T. HÁZBÓL [dec. 13.]
Olay Szilárd megállt a jegyzői pulpitusok előtt. – Kérem azt az izét.
Ki sem mondta mit, Rakovszky kitalálta. Némán nyújtotta át neki az interpellációs könyvet.
S Olay Szilárd némán jegyezte be interpellációját a mai napra a rossz pénzügyi helyzetről.
Finom pelyhekben szitált a hó. Összezsugorodva csüggött alá a nemzeti zászló az országház fedelén. Pirosra mart képpel gyülekeztek a képviselők, s hóborított kabátokkal, mert csak kevesen járnak már kocsin. (S még kevesebben fognak, ha az ötéves mandátum üt be.) Mert mint Szilágyi Dezső mondá az ő stílusában: »a választási visszaélések motívumainak összessége még inkább szaporodni fog«, ami magyarul annyit jelent, hogy még több bort isznak ezentúl a választók.
Gosztonyi Sándor volt az első szónok, akit Ugron követett.
Gosztonyi Sándor már egyszer föl volt iratkozva, valamint Ugron is. Ugron kitörültette magát, amire azt mondta Gosztonyi:
»No, akkor én sem beszélek«, és ő is letörültette magát. Soha még ennél rejtélyesebb találós mese elő nem fordult. A Ház filozófus elméi mai napig sem bírták kitalálni, hogy miért nem beszél akkor Gosztonyi. Hiszen az Ugron közelsége, akár előtte, akár utána, csak árthat neki. De ha ő mégsem beszél Ugron nélkül !…
Végre teljességgel nem volt más megoldás, mint hogy Ugron Gábor is beszéljen.
Beszélt is, mégpedig szikrázó szellemmel, azzal a tűzzel, mely csak neki sajátja. Ugron ma a legfényesebb tehetség a szélsőbalon, vele csak Eötvös Károly versenyezhetne, ha ott volna. Pompás eleven színekkel festette a léha kort. Ő is megbotránkozott a Kuncz »csőcselék« kifejezésén, s tiltakozott: hogy a nép nem csőcselék.
– De az csak csőcselék volt – mondá neki később Vadnai Károly a folyosón –, amelyik Cegléden meghajigált ?
Utána Horvát Boldizsár kezdett beszélni. Ünnep a Házban, ha az ősz vezér megszólal. Az ősz vezér, akinek nincsen tábora. Nem uralkodik ő a voksokon, de uralkodik a szíveken. Lágy hangjával, mely andalítóan csendül, s magával visz, hogy a szempilláink látszanak leragadni (de nem úgy, mint a Keglevich István beszéde alatt), végigjátszik az emberi érzelmek minden húrján: fölemel, elszomorít, a remény egy-egy odahajított sugarával megvigasztal, jóslatszerű ihletségével megdöbbent, úgyszólván kiszellőzteti az emberi elméket, melyek megteltek a prókátor-szónokok salakos argumentumaival.
De míg ő az elméket szellőztette, azalatt a terem megtelt mindenféle gőzökkel. A füst betódult a folyosóról. Terhes lett a levegő, és ráfeküdt a képviselői tüdőkre. A hármas ablak felülről befedve hóval, vékonyan adta a fényt. Az ólmos, nehéz levegő piszkos lilaszín kévékben gomolygott. Szürkület lett a Házban. Alig lehetett felismerni az arcokat. Az elnöki katedrát teljesen elfedték a párák. A csengettyű hangja megtompult. A száraz, görcsös köhécselések megindultak, s ha harminc torok egyszerre köhögni kezd, az valami borzasztó hang mely a föld alól látszik előhuhogni nagy szörcsögéssel. A karzatajtók hasadékain át, mintha vékony, de szélespengéjű pallosok ereszkednének le, s metszenék élesen az arcokat.
Kivált Keglevich beszéde alatt lett tűrhetetlen a Ház atmoszférája. Hanem az a körülmény meglehetősen megnyugtatta az embereket, hogy Tisza Lajos gróf sietve kiment. Bizonyosan megy fölépíteni az új Házat.
Az elnök már a saját tintatartóját sem látta, s addig hadonászott a csengettyűvel, míg feldöntötte.
A fekete folyadék szétfolyt, szeszélyes mappát rajzolva az elnöki asztalon. Nagy volt a rémület. Nosza kapkodjátok el az iratokat ! Fiaim, Ábrányi ! Jézus Mária, hamar a kérvényeket ! Jaj, nincs-e itt valahol a köztörvényhatóságokról szóló javaslat ! Mert ha az be talál piszkolódni, s tönkremegy, azt többé élő ember olyan jól meg nem csinálja!…
Az írásokban nem esett semmi kár ! Hanem már most mit csináljunk a folyton terjedő tinta-tengerrel ?
Van erre valami intézkedés a házszabályokban ? Nincs.
– Tegyük meg azt a beszédet nagy beszédnek ! – indítványozta az egyik jegyző.
– Hogyan ?
– Csináljunk utána ötpercnyi szünetet, a kedélyek lecsillapodására. De tulajdonképpen azért, hogy azalatt a cselédek felmoshassák a tintát.
Meg is lett az ötpercnyi szünet.
*
Az utolsó szó, mint majd mindég, ma is a miniszterelnöké volt. Ő mindennap legyűri ellenfeleit, hogy soha le ne feküdhessenek diadalaik emlékével.
Már két óra felé járt a Ház óramutatója, mikor Enyedi Lukács (a függetlenségi párt egyik kiváló új alakja), felkelt feketébe öltözve s egy nekrológ-interpellációban érzékenyen elbúcsúztatta Tolnay Lajost.
A mamelukok elborult homlokokkal hallgatták a jeles szakember érdemeit, s úgy tettek, mintha szomorkodnának, aztán kitódultak a folyosóra gratulálni az új vasútigazgatónak, s úgy tettek mintha örülnének.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
