A NAGY HABOZÓ
A NAGY HABOZÓ
A »Pesti Hírlap«-on esett az meg, hogy egy alarmhír folytán évekkel ezelőtt közölte a Ghyczy Kálmán halálát.
A mi lapunk hasábjain kétszer halt ő meg – noha azok közé tartozik, akik sohasem halnak meg. Igaz, hogy ez már meglehetős banális frázis a halhatatlanságra, de hisz a temetői fejfák többnyire egyforma alakban, egyforma kőből vannak faragva.
Nálunk ilyenek a nekrológok. Nincsenek Macaulay-k, akik tolluknak hatalmával nehány vonásban elevenekké tegyék a meghalt… vagyis jobban mondva a halál által működésükben feltartóztatott nagy embereket.
Nagy ember volt-e vajon Ghyczy Kálmán – vagy csak a viszonyok és konstellációk magyarázói azon nagy szerepnek, melyet vitt – azt majd a történelem deríti ki. Azok, kik a kulisszák mögött álltak, honnan e hazának sorsa intézteték a legközelebbi negyven év alatt, különbözőképp ítélnek Ghyczyről.
Egy bizonyos, hogy nagymértékben élt a közügyeknek, föl volt ékesítve a legnemesebb polgárerényekkel, s alakja, noha 1833-tól a mai napig (leszámítva a fátyolos esztendőket) a nemzeti napi kérdések ezer harcában ő is ott áll, hófehéren maradt. De a harcokban, bár többnyire elöl volt, sem őt nem ütötték, sem ő nem ütött. Ghyczy nem született a cselekvésre. Hiányzott belőle a nagy emberek bátorsága.
Megvolt-e benne valjon a szellemi erő, és csak nem érzé?
Vagy azért nem érzé, mert nem volt meg?
Ez a nagy kérdés.
A hízelgő szavak, melyek koszorú gyanánt hullanak e nagy szerepet vitt, kétségtelenül derék férfiú koporsójára, egypár nap alatt elhervadnak, e szavar mindenkor úgy tekintendők, mint a friss bánat konvencionális szóvirágai, ezek sohasem döntenek el semmit.
XIV. Lajosról beszélik, hogy határozatlan volt; ha a komornyikja négyféle mellényt tett eléje reggeli öltözködésekor, egész délutánig nem bírt elkészülni toalettjével a habozásban: melyiket húzza fel?
Hasonló volt Ghyczy. Előtte minden dolog egy-egy ilyen mellény volt. Pénzügyminisztersége is javarészben ezért maradt meddő.
Az örök tépelődés borongott érdekes, hosszúkás magyaros arcán, hol a homlokára tolta fel pápaszemét, hol egészen az orra hegyére húzta le, s ezalatt hol erre, hol arra határozta magát.
A habozás és a szkepszis voltak jellemének alapvonásai.
Midőn Deák Ferenc megszerkesztette a »diploma inaugurál«-et, megmutatta többi közt Tiszának és Ghyczynek is: ha meg vannak-e vele elégedve?
Ghyczy kétségbeesett arcot vágott, mint mindig, mikor véleményt kellett mondania, s aztán így szólt:
– Nekem nagy aggályaim vannak. Ez roppant fontos dolog. Ennek nagy következményei lehetnek.
– Természetesen – mondá az öreg Deák –, azért kérem a te véleményedet is.
– Édes barátom, azt így egyszeribe nem lehet. Hanem majd gondolkozom felette.
Egész éjjel nem aludt. Fel s alá járt a szobájában tépelődve.
Reggeli szürkületkor végre maga fogalmazott meg egy szöveget.
Lefeküdt. De nem bírt aludni. Nehány óra múlva felkelt újra, és egy másik szöveget koncipiált. Sietett vele a Deák lakására.
– Meggondolkoztál? – kérdi az öregúr.
– Édes barátom – kezdé Ghyczy –, az én hazafiúi kételyeim olyan nagyok, hogy nem merem teljesen aláírni a te szövegedet, ne vedd kérlek rossz néven, egy másik szöveget készítettem, amelyik jobban látszik az én saját egyéni nézetemnek megfelelni. Elhoztam, méltóztassál kérlek megtekinteni.
Deák elolvasta, és mosolyogva mondá:
– Hiszen ez egészen jól van. Elfogadom. Legyen hát a te szöveged.
Ghyczy merengve távozott, de egy jó óra múlva újra visszatért.
– Ides barátom, visszajöttem.
– Mit parancsolsz?
Megtört csendes hangon rebegé, mint egy meghasonlott lélek:
– Visszajöttem, kérlek alássan, hogy talán mégis jobb lesz a te szöveged.
Ilyen volt Ghyczy Kálmán! De valjon nem lesz-e kénytelen a jövő történetírója beismerni, hogy e habozás korántsem nevetséges?
Egy gyengeség volt ugyan, de egy tiszteletreméltó gyengeség, abban a korban, amidőn a felületesség, a könnyelműség és az elhamarkodás játszották a főszerepet.
Ghyczy Kálmán fénykora a parlamenti működésére esik, midőn Tiszával karöltve oppozíciót csináltak a Deák-pártnak, s oly magasan állottak a nemzet népszerűségében, mint még eddig sem előttük, sem utánuk senki, amióta parlamentünk van.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
