A T. HÁZBÓL [nov. 28.]
A T. HÁZBÓL [nov. 28.]
Éppen már arról készültem írni, hogy a »folyosónak« vége van. A folyosó, az én domíniumom, amelyből négy országgyűlésen át éltem, kiszáradt, mint a Fertő tava.
Hiszen emberek most is járnak-kelnek a folyosón, de csak olyanok, mint a futóhomok, nem állnak meg, átszaladnak. Kivesztek azok a terebélyes fák, amik megkötötték a homokot.
Csernátony Lajos beteges, ritkán jön a Házba, még ritkábban ül ki a folyosóra, árt neki a füst. Az öreg Pulszky nem képviselő, Szontagh Pál átkerült a nagyurak közé, Beöthy Algernon oda van ragasztva gumiarábikummal a jegyzői székhez, Jókai a nyíló ajtók közt a csúztól fél, gróf Bánffy Béla meghalt, Helfynek elfogytak az anekdotái – egyszóval minden körülmény közbejátszott, hogy a folyosó megszűnjék »faktor« lenni. A derült triccs-traccs, a vidám barátkozás kiveszőben van.
Azelőtt itt dőltek el a dolgok. A tanácsterem olyan volt, mint a színpad, a folyosó olyan volt, mint az »öltöző«. A szónokok, mielőtt ott bent beszéltek volna, rendesen tanácsot kértek a künn üldögélő öregektől a mondanivalójukra nézve. S azok, mint valami gardedámok, egy félrecsúszott máslit vagy egy ráncot szívesen igazítottak helyre a beszédben.
Az öreg Pulszky akárhányszor meginformálta az ellenzékit, hogy melyik fulánkkal döfi az le a kormányt a legbiztosabban, s utána megtömte a kormánypárti szónok elméjét is a riposztra.
Mindez ma nincs. A beszédekkel az ördög sem törődik. Beszéljen mindenki, amit akar. A pártlapoknak három kifejezésük van. »Csinos beszéd«, »hatásos beszéd« és »nagyszabású beszéd«. Ebből a három formából valamelyikbe okvetlenül beleillik minden beszéd, s ezzel el van igazítva, hogy melyik dieten klasszisba soroztatik a szónok.
A folyosói barátkozás közömbösséggé változott, a kedélyesség melege helyett hideg légáramlat fújdogál. A régi folyosóból nem maradt meg egyéb, csak a füst. Hanem az aztán igazán megmaradt.
Éppen elsiratni akartam a régi folyosót, midőn egyszerre fölpezsdült ott a régi élet – egy pillanatra: a Steinacker-üggyel.
De tartsunk az eseményekben sorrendet.
A regale-javaslat volt napirenden. Tegnap egész nap az első §-sal birkózott a Ház, meg-megújuló fiók-általános viták dühöngtek roppant terebélyességben.
A Ház ma megnépesült egészen, a karzaton az előkelő világ hölgyalakjai közül is többen megjelentek. Várják a 10-ik §-t. A rideg, száraz paragrafusok közt a tizedik a »divathős«. Ennél száll először csatába a haza deli ifjúsága. A mameluktábor tespedő katonáiból egy kis csoport tornajátékot rendez. Gróf Andrássy Gyula első beszédje lesz ez, akit nagy tehetségnek tart a Ház. Az esemény előrevetődő fénye csillog a Miklós Gyula szürkés szemeiben, a fürge gróf Teleki József nem találja helyét az izgatottságtól. Még Rezey Szilviusz is ennek a lassan megvirradó napnak a lefolyásán mereng, szétterpeszkedve a padban, könyökére lehajtott fejjel.
De mikor lesz az meg?
Ma csak a második § járja. Gyors egymásutánban következnek a szónokok. Érdekesek, érdektelenek vegyesen. A módosítványok s javaslatok labirintusát szinte lehetetlenség figyelemmel kísérni. Méla, altató zsongás-bongás tölti be a tanácstermet. A gukkerek előkerülnek a fiókokból, s parlamenti bírálat alá kerül a karzat:
– Ki az ott abban a fekete kalapban? Ejnye, be szép asszony az a tengerzöld ruhájú.
– A zöldruhás? – mondja Hegedüs Sándor. – Az egy eleven kritika a beszédekre. (Hát nem elég jó vicc ez Hegedüstől? )
A hölgyeknek egyébiránt jó napjuk van, mert Apponyi is beszél, és Szilágyi is. Csak Fenyvessy, a harmadik kedvenc, hallgatag. Sőt, hogy az arisztokrácia se unja el magát, Grecsák is felszólalt két ízben. Grecsák érzi, hogy Károlyi Pista érdekessé tette.
Már-már elálmosodott az elnök is, a mediumon ácsorgó képviselők, elborítva a szóözöntől, arról kezdtek nagy unalmukban csevegni, hogy ha még egyszer özönvíz lenne és Tisza egy bárkát csináltatna a rendelkezési alapból, vajon kiket venne be, meg lévén neki hagyva, hogy egy pártból csak egyet szabad megmenteni.
–- A szélsőbalból: Hoitsyt.
– Jó, legyen Hoitsy – hagyták helyben mindnyájan.
– Hát a kormánypártból?
– A kormánypártból bizonyosan Csernátonyt venné be.
– Valószínű.
– Dehát a habarékból?
Törték a fejüket sokáig, de tizenegy órától egész délután egyig nem bírtak megállapodni a megmentendő habaréki emberben.
Ha ezalatt üt ki valahogy az özönvíz, bizony mind itt veszett volna az menthetetlenül.
De özönvíznek sem híre, sem hamva, ott künn nincs egy csepp felhő sem – csak idebent borul a Péchy homloka.
Egy írást tesznek a katedrára.
Az öregúr felteszi a pápaszemét, s megolvassa legelőször is a neveket.
Apponyi, Justh Gyula, Dárday Sándor, Fenyvessy Ferenc, Horváth Gyula stb.
– Mi ez? Hogy kerülnek ezek az urak össze? Kormánypárt, szélbal, habarékpárt! Mit akarhatnak?
A betűk táncolni kezdenek előtte. Míg egyszerre csak rávicsorog a zárt ülés szó.
Tizenöt képviselő zárt ülést kér! Zárt ülés! Ritka dolog! Emberemlékezet óta nem volt.
Villámként híre fut a Házban, hogy zárt ülés lesz.
A képviselők elhagyják helyeiket, csoportosan tódulnak ki a folyosókra.
– Mi történt? Milyen ügyben lesz a zárt ülés?
– A Steinacker-ügyben.
– Hogyhogy? Mit csinált megint a derék Steinacker?
– Semmit. Hanem a kereskedelmi kamara instrukciót adott egy képviselőnek.
– Bírálni merészelte a parlamentben mondott beszédét, s elnyomja őt véleményének nyilvánításában.
– Szegény kereskedelmi kamara, egyetlen egyszer fogott okos dologba, s azt is bolondul csinálta.
A folyosó régi fényében ragyogott. Harminc-negyven csoportban folyt a vita. Steinacker nevével telt meg a Ház minden zuga.
Maguk a szász képviselők is előcammogtak és izgatták a magyarokat:
– Nem kell a Házban megtűrni olyan embert, ki a véleményét eladta egy koncért egy társulatnak. A szászoknak nem kell ilyen ember.
– Ösmerlek, ravasz juhocskák – vágott közbe egy kormánypárti. – Nem kell Steinacker, mert már van jelöltetek a Steinacker helyére. Nem kell az énekesmester, ha a hangját elveszíti. Nem, csak hadd maradjon Steinacker képviselőnek, a kamara titkárságától kell megfosztani.
A legkülönösebb nézetek vetődtek fel.
– A kamara igen ügyetlen volt. Micsoda gondolat az, eltiltani Steinackert a beszédtől. Mártírt csinálni egy Rabagasból, aki ott üljön a Házban, hírhedt viaszkos vásznára könyökölve, hallgatag ajkairól egy föllebbenő sóhajjal, melyből minden szász azt olvassa: »Ha én szólhatnék.«
Ahány ember, az mind pattogott.
– Meg kell a kamarát tanítani, micsoda egy képviselő!
– Állította volna fel a kérdést Steinacker elé így: vagy képviselő marad az úr, vagy titkár?
– Nem a kamara a bűnös – vetette fel egy hang –, hanem az olyan képviselő a hitvány, aki nem szégyenli meggyőződésének ilynemű elnyomatását.
– Úgy van. Most bántsuk a kamarát, mikor magyar érzés vezette? Nagyon zokon vehetné. Mert a német érzései sohasem ütöttek ki rosszul.
Így folyt pro és kontra érv érvre, a harag sziporkái egész lángokban lobogtak. Steinackert és a kamarát már négyelték, kerékbe törték, mikor előjött a folyosóra a generális.
– Zárt ülést akartok? – kérdé flegmával. – Dehát mit fogunk azon a zárt ülésen határozni?
– Mit? Meg fogjuk védeni a szólásszabadságot.
– Igen, de miféle módon? Mondjátok meg nekem a formát. Hogy mit képzeltek ti ebben a dologban határozni?
– A parlament mindent tehet, csak a fiút nem változtathatja át leánnyá.
– Jó, jó. De mégis, mit fog hát tenni az a zárt ülés?
Erre azután minden ember elkezdett gondolkozni. Homályosan sok fejben kóválygott valami alaktalan gyurmája a holnapi zárt ülés határozatának, de azt eleven és akceptábilis alakba önteni senkisem bírta.
A tizenöt aláíró egyenkint vont vállat, egyenkint adta fel az eszmét. Végre a kezdeményező Apponyi is belátta, hogy egyöntetű, méltányos és célszerű határozatra nem lehetne jutni, s odajárult az elnökhöz:
– Add vissza, kérlek, a zárt ülésünket.
Így múlt el a zárt ülés, egy kis ízléses csemege a holnaputáni lapoknak.
És jobb, hogy így történt, mert a kamara így is okulhat a dolgokból. Steinacker viselni fogja mérges nyálú száján a lakatot. Kinek baj az? A Ház könnyen beletörődik a gondolatba, hogy Steinackert nem hallja többé. Legfeljebb Tisza Kálmán lesz megakadva, hogy soha többé nem felelhet neki.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
