TIZENNYOLCADIK NAP

Full text search

TIZENNYOLCADIK NAP
Az utcákon ismét ott a múltkori dekoráció. Cirkáló lovasrendőrök, villogó-szuronyos katonák a Sándor utca torkolatánál s a Múzeum háta mögött.
Ami a meyerlingi lövéstől elaludt, az a korridori lövéstől újra föléledt. Megint ott a jogászok, ante portas az új kucsmával, de a régi abcúggal.
A tegnapi lövés felizgatta a képviselők kedélyét. Rossz hangulatban gyülekeztek tíz óra felé a folyosóra. Még Krajtsik is kedélytelen volt, aki pedig csak álmos szokott lenni. Thalynak a tótokra vonatkozó közbeszólása óta feltűnően ideges.
Jobb lábbal kelt fel, rosszul reggelizett, elolvasta a »Pesti Napló« reggeli lapját s teljesen fölpaprikázva ment a Házba, letette kabátját a szokott helyére a »K« betűben, aztán nagy kezeit lógatva, ment keresztül a bal folyosón, melynek hátsó részében, a miniszteri szoba környékén már akkor ott talált egy szélsőbali csoportot, akik nyilván főpróbát tartottak a mai előadáshoz.
Krajtsik megállt ott, mint egyébkor szokás, egy kis kötekedés céljából. Hiszen békés időben a szórakozásnak egyik legkedveltebb neme, a tigrisekkel való disputa.
Polónyi is ott volt, és talán éppen a közbeszólásokat osztogatta ki a pártfelek közt, mert a Krajtsik ottléte feszélyezni látszott őt.
– Eredj el innen – mondá Krajtsiknak –, mert nagyon izgatottak vagyunk.
Krajtsik úgy fogta föl e szenvedélyes hangon kiejtett szavakat, mintha őt kémnek tartanák, a vér fejébe tódult, s ingerült hangon kiáltá Polónyira, hogy az egész folyosó összeszaladt:
– Nyomorult bitang!
Polónyi csodálkozva nézett rá:
– Mi lelt?
Nehány kormánypárti képviselő odacsörtetett Krajtsikot csillapítani, de az már elrohant a könyvtár irányában, csak a halálra sápadt Polónyi maradt ott, magyarázgatva a sajnos incidenst a folyvást növekvő csoportnak, mely csak nagy nehezen fogyott le, a jegyzőitől, mint liktoroktól körülvett elnöknek a terembe való bevonulása után.
A hívogató csöngettyű végre összehozott bent egy kis hallgatóságot s megnyílt az ülés. De nem soká volt kis közönség. A lövés-ügy tárgyalására tíz perc alatt megtelt a Ház. Hát még a karzatok? Egy Patti hangversenyjegy nem ér fel egy karzati üléssel.
Hogyne, hogyne, mikor a »szép Gida« van szóban. Rohonczy Gedeon érdekes alak a publikum szemében.
Egy név, mely gyakran bukkan föl a napi események rovatában, s mindig bizonyos pikáns szószban. Egyszer nagy karfiolokat termeszt, máskor a jégcsaládot vezeti, majd korcsolyaszíjakat talál fel, hogy a fiatalság lábait megmentse a kitöréstől. Most aztán az egyik fiatalembernek belelő a lábába. Igen, de hány lábat mentett már meg a talpszíjával?
Elfogyván a közönséges bejelenteni valók, az elnök mint haditudósító referált nagy templomi csöndben a tegnapi esetről. Elmondá, hogy szükséges lesz intézkedéseket hozni, hogy a folyosón csak képviselők lehessenek jelen és a hírlapok képviselői. Felolvastatja Rohonczy levelét, aki mentelmi jogát felfüggesztetni kéri s addig is hazavonul Törökbecsére, nehogy jelenléte fokozza az izgatottságot.
Az elnöki emelvény előtt számos kormánypárti képviselő állva hallgatta Péchyt.
– Helyre! Helyre! – Követelték a szélsőbalról.
– Ne legyen ott senki, aki bennünket fenyegessen – kiáltá egy indulatos hang.
Majd Irányi állott fel, aki azt kívánja kimondatni, hogy a bíróság haladék nélkül törvény és igazság szerint hozzon ítéletet, az azonkívül szükséges intézkedések javaslatba hozatalára pedig kilenc tagú bizottság választassék.
Tisza Kálmán veszedelmes precedensnek találná, hogy a bíróságnak instrukciót adjon a Ház; a második pontra nézve pedig a mentelmi bizottságot találná helyesebbnek. (Először beszélt az idén félbeszakítások nélkül.)
Most Orbán Balázs adta jelét nagy leíró képességének. Jókai Mór irigyen hallgatta: »Istenem, mekkora fantázia!« Orbán Balázs nagyra volt ma a tapasztalataival. Nyilván vizitkártyákat is nyomatott: »Orbán Balázs fül- és szemtanú«. Látta – úgymond -, mikor az ülésből hazafelé ment, hogy Ivánka egy rendőr segítségével vonszol egy ifjút. Beöthy Algernon ugyanazt bokszolja, Boncza Miklós pedig bottal üti...
Az elnök megszakítja:
– Ne mondjon olyanokat a képviselő úr, amik a valóságnak meg nem felelnek.
Roppant zaj támad a balvidéken, ahol pedig az elnök népszerű.
Almássy Sándor mérgesen fölfortyan:
– Mondjon igazat az elnök!
Megbizsereg erre a mamelukok vére is.
– Rendre kell utasítani Almássyt! Rendre! Rendre!
Polónyi fölemelkedik a padból fél testével, a hangját kieresztve, mint egy hirtelen kerekedett szélroham, süvíti:
– Én is láttam, hogy kormánypárti képviselők verték az ifjút s ezt esküvel is kész vagyok bebizonyítani.
A zaj óriásira dagad. Húszan is beszélnek, de hallani senkit sem lehet.
Beöthy Algernon is szót kér. Elismeri, hogy bokszert hord, de az ifjút nem bántotta.
– Hálát adok az istennek, hogy egy szerencsétlen megzavarodottnak hittem az ifjút és hogy nem ütöttem meg, mert bizony egy bokszerütés tőlem veszedelmesebb, mint annak a kis revolvernek a golyója. (Derültség balfelől.)
Majd Vécsey Endre beszéli el mit látott, s hogy őt is revolverrel fenyegette Rohonczy. (Ne, legalább megtudja az ország, hogy ő is létezik). Gróf Károlyi Gábor szintén látta a kínos szcénát. De, hogy is ne látta volna. Fenyvessy a Rohonczy képében beszélt, dementálva azt, mintha képviselőket is fenyegetett volna a revolverrel. Meglehet, hogy izgatottságában hadonászott feléjök a fegyverrel s ez tűnhetett fel olyannak. De a legfamózusabb volt a Polónyi elégikus hangulata, ki saját állítása szerint hosszú időkre utoljára szólal fel. (Tetszés a jobboldalon.) Annyira erőt vett rajta a folyosói jelenet.
Arca komor volt, szemei elfátyolozottak, hangjának rezgése bús. Úgy nézett ki, mint egy olyan ember, aki a testamentumát diktálja. De amellett élénken, kolorittal festette le a folyosói jelenetet. A sötét színek közé odacsapott egy-egy szürke ecsetvonást is.
Nagy, nyugtalan mozgás támadt, amint leírta, hogy egy kormánypárti képviselő már lövés után még kétszer vagy háromszor ütötte fejbe az ifjút.
– Ki volt az? – hangzott türelmetlenül a Ház minden tájékáról.
– Majd megmondom a bíróság előtt.
Még Apponyi szólott röviden, körülbelül a Tisza felszólalása értelmében, mire a Ház egyhangúlag elfogadta Irányi indítványát – már amivé az Irányi indítványa lett egy óra alatt, mert az első részét elejtette, a második részét pedig megváltoztatta.
Most következett volna a fegyver-letétel.
Thaly (a harcias Thaly), felszólítja az elnököt, hogy intézkedjék, nehogy ezentúl is fegyverrel jöjjenek a képviselők a Házba.
Általánosnak látszott a helyeslés és az elnöknek tetszett az idea, lefegyverezni a Házat. Hiszen mindig ezt óhajtotta. Enunciálta is legott: »Ne méltóztassék többé ide fegyvert hozni!«
– Hát itt tartsuk a fiókokban? – kérdé egy pajkos szózat a középről.
– A bicskát is otthon hagyjuk? – ingerkedék egy másik balról.
A figyelmeztetés már ki volt mondva. No de nem azért nevezte ma Polónyi »római«-nak az elnököt, hogy ne lehessen vele alkudozni.
Az ősz Perczel Miklós igen helyesen utal arra, milyen állapotokat enged sejtetni egy ilyen elnöki intelem. Mit szólnak külföldön a magyar viszonyokhoz. A Beöthy bokszere (bármennyire is földicsérte azt tulajdonosa) és a Rohonczy revolvere s legfeljebb még a Szomjas József dohányvágó bicskája nem érdemlik meg a Naplóban való megörökítést. Ilyen értelemben szólt Szilágyi Dezső is – mire az elnöki intézkedés a homályba veszett, mint a hindu regék hősei.
Tarka, eleven nap volt ez a mai. Még a 25. § hátralevő szónokai közül is lemorzsolódott egy: Tóth Ernő. Olyan kevesen vannak már, hogy gazdálkodni kell velük.
Sőt még a vén sün Csatár is a színre lépett ma, interpellálván Barosst a soroksári Dunaágra nézve, némely visszásságok orvoslását kérve.
Baross rögtön felelt; a rendes sablonok szerint, hogy éppen abban fő a kormány feje is.
A vén sün meg volt elégedve, ingatta nagy fejét jóváhagyón.
-– Csak azt kérem még – végezé –, ami a miatyánkban van: »Add meg mindennapi kenyerünket, de mindjárt.«
– Az ugyan nincsen benne a miatyánkban! – Kiálták minden oldalról s olyan rengő hahota támadt ezen a szomorú napon, mikor utoljára hallottuk Polónyit, hogy szinte illetlen volt.
A nagy nevetésbe belecsilingelt most élesen az elnök csengettyűje:
A karzatok közönsége szíveskedjék helyét elhagyni!
Egy perc múlva idegenszerűen, majdnem kísértetiesen tátongtak ránk az üres karzatok.
Kezdődött a zárt ülés.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me