HURCOLKODÓ HABARÉK
HURCOLKODÓ HABARÉK
– Politikai karcolat –
A habarékpárt kocsija különválva állt a dombon, kereke egyetlen kővel alátámasztva. A kő (Tisza Kálmán) elgurult, s a kocsi magától beszalad a szabadelvű párti portára.
Semmi kétség már, a mérsékelt ellenzék ott lesz nemsokára a Lloyd-épület mamelukjai között. Horánszky Nándor ott fog billiárdozni Csernátonyval, Tibád Antal együtt sakkozik gróf Wenckheim Frigyessel és Sennyey István Beksiccsel fogja fújni a követ egy szögletben, a demokrácia érdekében.
Bejönnek – nem azért, mert híre jár, hogy bejönnek – hanem, mert nem tudnak egyebet csinálni. Olyan kritikus helyére jöttek az ostáblának, hogy már csak egy mozdulatuk van: a bejövetel.
Már egy féléve kísért a rém a szabadelvű pártkörben, hogy be akarnak jönni. És ez most megerősítést nyer legközelebb a jászberényi beszédben, az »akarni« szó kivételével. Mert akarásnak nevezni a kénytelenséget, nagy szószegénységre mutatna s szavak tekintetében ők mindig jómódú emberek voltak.
Dehogy akarnak, dehogy, a Kálvin-térről a Lánchíd-térig vezető út nem kéj-kirándulás; nem annak fogják azt fel Apponyiék sem, mert jól tudják, hogy ahová mennek, az rájuk nézve a »legsötétebb Afrika«, amelynek homálya átláthatatlan: rózsákon ott eleinte nem ülnek. Egy olyan megfordított házasság akar ez lenni, amely az ő legvérmesebb reményeik szerint is perpatvaron kezdődik, és csak a végére jönnének a mézeshetek.
*
A mézeshetek bizonytalanok, a perpatvar bizonyos.
Vessünk egy tekintetet a jövőbe. Mi lesz, ha Apponyi bevonul a pártba, összes suitjével, grófjaival és papjaival.
Hát mindenekelőtt nagy kellemetlenség lesz Szapárynak, kinek a pártja elég nagy és elég odaadó. De ez nem minden, a dolog kellemetlen lesz mindenkinek, mert ha egy teli tóba beömlik még egy tó, a víz egy részének szükségképpen ki kell loccsannia, és a vízzel együtt halak is partra vettetnek.
A szabadelvű párt eddigi korifeusaiból, kápláraiból és közlegényeiből mindenik veszít valamit, a pozíciójából mindenik hátrább tolatik, mert Fenyvessyt, Grecsákot még megbírja a párt-gyűrűzés hullámzás nélkül, de ahova a Károlyiak, Wenckheim Frigyesek esnek, azok nem lehetnek statiszták, azoknak a súlya, ereje nem érdemeik és szolgálataik után jár. Ezek mint nagy testek nagy helyet foglalnak még mozdulatlanságukban is, akárhol legyenek.
De vajon igazán mozdulatlanok lesznek-e? Kételkedni lehet rajta. Hiszen kézzelfogható dolog, amit akarnak. Csak a lapjaikat kell elolvasni, ahol még mindig foly az ádáz csata Tisza Kálmán, a »holt ember« ellen. Elég magyartalan vonás ez. Mert a magyar ügy mellett már küzdöttek a holtak (nem az Éles Henrik holt választóit értem, hanem a Csaba vitézeit), de holtak ellen még nem küzdöttek magyar ügyben.
Nem szemrehányásként mondjuk azonban, csak mint tényt konstatáljuk, hogy Tisza ellen egyre foly a hajsza, az ellen a Tisza ellen, aki megteremtője és a közlegényi ruhában is nagy faktora annak a pártnak – ahova bemenni fognak.
Botorság volna hinni, hogy a mérsékelt ellenzék csak azért megy be a szabadelvű pártba, hogy a foganatba veendő reformokkal meg van elégedve, s hogy ezen megelégedésben meghízzék; sem nem azért megy, hogy mindennap jó estét kívánhasson a minisztereknek, ami szintén egy neme lehet az élvezetnek (egy ellenzéki emberre nézve), hanem azért megy be (ami természetes is), hogy ott magát érvényesítse, s erre nézve első teendőnek, minden jel arra mutat. Tisza és embereinek kiírtását tartja.
Mert így gondolkoznak és talán igen helyesen: a hatalomig két ajtó van, az egyik ajtóhoz a Lloyd-épület hátulsó lépcsője vezet, a másik ajtóhoz csak Tiszán keresztül juthatunk.
A habarékpárt bevonulása tehát háborút jelent Tisza és hívei ellen.
Kétségkívül rosszul berendezett parlamenti élet ez, ahol a lelépett államférfi kénytelen beülni azok közé, akik megszokták, hogy az ő szava az első és utolsó; ahelyett, hogy átülhetne az ellenzékre, folytatni a csatákat elveiért a győztesek ellen. Andrássy megszűnt kormányelnök lenni, elment Bécsbe; Bittó nem szerepelt a parlamentben többé (és Bittó végre is csak Bittó volt). Első eset, hogy volt kormányelnök beült abba a pártba, melyet tizenöt év alatt ő hozott, teremtett össze. Igaz, hogy közlegénynek ült be – de ha egy nagy vaskondér azt mondaná: »ezentúl már én is csak cserépbögre leszek«, olyan könnyű volna-e azért eltörni, mint a cserépbögréket?
Tisza denique bent ül, s ez a legsajátságosabb helyzeteket teremtheti meg. Tisza is tudja, mert nem vak és nem süket, hogy a habarékpártnak ő ott nagy szálka, de ha Tisza nem tudná is, érzik az ő hívei, hogy a beözönlők első célja az ő kifüstölésük a parlamentből; a lassú elmúlasztás szomorú processzusa; ma ennek, holnap amannak az elejtése.
És mert az önfenntartási ösztön a leghatalmasabb az emberekben, Tisza igazi hívei és azok, akik híveinek tartatnak, mihelyt a habarékpárt átlépi a Lloyd küszöbét, rögtön a régi vezér köré csoportosulnak, rögtön pártot képeznek a pártban vagy legalább árnyalatot. Ezekhez fognak járulni a liberálisok, akik azt dörmögik magukban: »Bejöttek közénk a feudális urak«, s legott fészkelődni kezdenek a protestáns elemek: »Bejöttek közénk a klerikális urak«.
Mit fog csinálni ekkor Szapáry? Vagy lavíroz a két árnyalat közt, gondolva »majd összetörődnek apránkint«, vagy valamelyik árnyalathoz áll.
De elkerülhetők-e ily lavírozás mellett a kollíziók két oly árnyalattal, mely egymást meg akarja enni?
Éppen ellenkezőleg! Szapárynak nem marad más választása, miután a torzsalkodást lecsendesíteni nem tudja (mert az lehetetlen), mint hozzászegődni valamelyik árnyalathoz vagy feloszlatni az országgyűlést. (És ez volna a kisebbik baj.)
De tegyük fel, hogy Szapáry a nagyobbik bajt választja (vagy, hogy a nagyobbik baj válik időközben kisebbiké), és a mérsékelt ellenzékből származó mamelukjait tekinti fő támaszának. (De ehhez a föltevéshez legyen szíves az olvasó a Jókai fantáziáját kérni kölcsön.) Mondom, tegyük fel, hogy őket fogja segíteni a térfoglalásban a régiek rovására – s ezen föltevéssel kapcsolatosan kérdezzük meg például Horánszky Nándort vagy Beöthy Ákost (Beöthy Ákost ne is kérdezzük, mert az már tudja és nem megy egy tapodtat se) hiszi-e, hogy ezt összetett kézzel nézné a régi szabadelvű párt és ezek adherenciája?…
Szapáry Gyula rokonszenves és tisztelt államférfi Magyarországon, de végre is gróf. Ez még nem baj. De az már nagy baj lesz, ha a közvetlen háta mögé Apponyi áll, mert az is gróf, mivelhogy hát Apponyinak a háta mögött is gróf áll: Károlyi Sándor, ennek a háta mögött is gróf: Wenckheim Frigyes és nagy beláthatatlan vonalon gróf, és gróf…
Az a liberalizmus pedig, amit a grófok csinálnak, olyan, mint az újpesti hatos, hasonlít az igazi piculákhoz, rá is lehet vele szedni az embereket, de a pengésénél a forgalomban rögtön elárulja magát.
Ha tehát Szapáry Gyula gróf melléjök állna, az csak annyi lenne, mintha ő ment volna a habaréki klubba; mert rögtön egy másik szabadelvű tábor támadna, erősebb, tisztább és hatalmasabb az eddiginél.
A valószínű egyébiránt az, hogy Szapáry a saját pártjával marad, melyet jó napokban, rossz napokban soha el nem hagyott, s ez esetben (jó lesz notíciába venni a habarékpártnak), őrajta teljesedhetik be, amit a Tisza híveire szeretne rámérni, hogy a következő országgyűlésen négy-öt fogasra is elfér a retyerutyájuk…
Gondolják meg, mikor irtani indulnak, hogy hátha véletlenül ők találnának kiirtatni… Mert előfordultak már ilyen furcsa esetek a történelemben!
Oppozíciójuk ártalmatlan volt, de ragaszkodásuk veszedelmes. A torzsalkodások és belzavarok kikerülhetlenek lesznek, az ő belépésükkel okozhatják a kormány bukását is (mert a zavarokból nem lesz kivezető út), de egy kétségtelen, s ez az, hogy sorsuk éppen nem irigylendő, és hogy sehol se várják őket tepertős pogácsával.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
