A KIRÁLY CSERESZNYEFA-SZEKRÉNYE
A KIRÁLY CSERESZNYEFA-SZEKRÉNYE
»Mikor a cár atyácska valamit megkíván, mindnyájunk zsebében megcsördülnek a garasok.« Ezt az orosz közmondást nem lehet ugyan átvinni a mi országunkra, hanem azért nekünk is szerencsénk, hogy az uralkodónk alapjában nagyon takarékos ember.
Bár a hadseregtől nem sajnálja a pénzt, hű embereinek, katonatisztjeinek sokszor fizeti ki adósságait, néha nagy összegeket, mégis takarékos, kivált a saját személyi kiadásaira nézve. E tekintetben rendesen följegyzi a kiadásait s ha egyik évben többet költött, mint az előbbiekben, megkezdi a szükségeseket is megvonni magától. Azt szokta mondogatni: »Legalább én magam ne legyek népeimnek terhére.«
Számadásait egy cseresznyefa-szekrényben tartja, amely dolgozószobájában áll. Történelmileg is nevezetes lesz ez a szekrény, mert ebbe jutnak azok az akták, amelyeket nem akar elintézni. A király nem mondja meg a miniszterek fölterjesztéseire (ahol magas kitüntetésre vagy rendjelre ajánlanak a királynak nem tetsző személyeket), hogy nem akarom, s ebben nagy gyöngédség van az illető személyek iránt, hanem az előterjesztések a cseresznyefa-szekrénybe jutnak s a hangzatos műszó erre az eljárásra (bizonyosan a Pápay fabrikátuma), hogy »eltűnt a király asztaláról«. A beavatottak már tudják ezt, és nem nyújtanak be helyette új aktát és nem keresik a régit sehol. Tudják, hogy a cseresznyefa-szekrénybe tűnt el (sok ambíció temetője ez a rózsaszín bútordarab) s onnan sohasem kerül vissza többé.
De nemcsak a rendjelekről és kitüntetésekről szóló felterjesztéseket éri ez a sors (mert ezekben rigorózusabb a király, mint miniszterei), de nagyobb fajta dologgal is megtörténhetik. S nemrég nagy aggodalom mutatkozott, hogy az egyházpolitikai javaslatok is a cseresznyefa-szekrénybe jutottak.
És nemcsak a rendjelekben takarékos a király. Harmadéve, amikor gróf Tisza Lajos személye körüli miniszterrel utazott, türelmetlenül tudakozódék már ismételve egy nagyobb alföldi állomás után, ahol a program szerint deputációt kellett fogadnia:
Messze van-e még?
Még messze van, felség.
Szóljon azután, kedves gróf, ha közeledünk.
Minden bizonnyal felség.
De jóval előbb szóljon kérem, hogy még időm legyen a jobbik atillámat fölvenni.
Még élénkebb fényt vet a király takarékosságára gróf Zichy Ferencnek, mint konstantinápolyi követnek, egyik jelentése. Leírta ebben körülményesen miként fogadta az odaérkezett orosz nagykövet kollegáját, miről értekezett vele, mint ebédeltette meg, s hogyan vitte őt ebéd után az Arany szarvba sétahajózásra az Ausztria nevű állami gőzhajon…
A király idáig jutván az olvasásban, bosszúsan aláhúzta kék ceruzájával az utolsó sort, s odaírta gömbölyded betűivel a margóra:
Wer Zahlt die Kohlen?
Ez a kis széljegyzet, amelyről akkoriban sokat beszéltek mosolyogva a diplomaták, örök bizonysága lesz annak, hogy a mi jó urunk, Ferenc József, szegény ember is tudna lenni.
El sem képzelik önök, hogy milyen dicséret ez egy királyra!
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
