A SZAVAZÁS
A SZAVAZÁS
Ma végre post tot discrimina rerum megjött a nagy nap, amelyről azt hitték, hogy sohase virrad fel; szavazás alá került a kötelező polgári házasságról szóló javaslat. Ezer viszontagsággal, száz ördöggel kellett idáig megbírkózni.
Két kötetet lehetne írni arról, hogy a szegény üldözött javaslat mint embrió miképpen fejlődött idáig.
Először azt hirdették, hogy sohse fog ez szavazás alá kerülni a korona miatt.
A korona szándékairól csakhamar eloszlott a köd, de akkor jött a báró Atzél inasa, aki mindennap egy mameluk eltűntét jelentette be. Ezt is kiállta a reformjavaslat. Végül jött a turini holttest; ezt is a reform ellen akarták kijátszani de ez se sikerült. A legvégén minden felbomlott, nem maradt egyéb, csak a vén grófnék imádsága. Az intrikák, taktikák és a furfangok minden neme meg volt próbálva, míg végre ma döntés alá került a javaslat.
Zsúfolásig megtelt a Ház, az összes képviselők közül csak huszonöt maradt távol. Olyan csekély szám, aminő még elő nem fordult a parlamenti éra óta. Csak a halálos betegek maradtak otthon és a fizikailag akadályozottak. Mindenki részt akart venni a történelmi nevezetességű szavazásban, pro vagy kontra.
Szilágyi nagyszabású beszéde után még Csáky szólott röviden, úgyhogy kevéssel déli harangszó után kezdetét vette a névszerinti szavazás, a G betű húzatván ki. »Győzelem!« kiálták azok, akik a kihúzott betűt többnyire jóslásokra, vagy gúnyos megjegyzés kezdőbetűjéül szeretik használni.
Nagy érdeklődés között indult meg a szavazás. Mindenki a helyén maradt és sokan izgatottan jegyezték a szavazatokat. Kivált Széll Kálmán és Szapáry, amely utóbbi egy fogatot vesztett a szavazásnál. (Hej, ha csak egy fogatot vesztett volna!)
A papírok suhogtak, a tollak gyorsan percegtek, csak gróf Esterházy Kálmán olvasta egykedvűen, harsány hangjával a neveket.
A Ház éber figyelme kísérte a legkisebb nüanszaiban is a szavazást. Gúnyos sziszegés támadt, mikor »nem«-mel szavazott Meszlényi.
Kossuth rokona! kiálták csípősen.
De a püspöké is! viszonozták hangok még csípősebben.
Huhogtak a Péchy Tamás »nem« szavazatánál. (Vén lutheránus! rikácsolt egy vásott hang.) Megéljenezték gróf Károlyi Istvánt, aki a javaslat mellett szavazott. Viharos éljenriadás és taps keletkezett, mikor Szilágyi Dezső mondja el halkan, szemérmesen az igen-t.
Éljeneket nyert az aggastyán Dániel Pál is, aki betegen hozatta fel magát falusi birtokáról, hogy szavazatát leadja. Az ősz képviselő már rég nem volt a Házban. Még akkor Wekerle csak államtitkár volt. Mostani vezérét jóformán nem is ösmerte.
Roskatagon, elfulladozó lélegzettel rebegte el az igen-t, mely a felhangzó tetszés-zajba veszett.
Egészséges szabadelvű párti csak három maradt el a szavazástól: Kende Mihály, Bobula János és Antal Gyula.
Egy óra után leszavazott a párt s az elnök kimondta, hogy a többség 165, amire tomboló lelkes éljenzés következett.
S még ez a többség se volt az igazi. Későbbi helyesebb megszámolás után kisült, hogy tíz liberális voks el volt tévedve, minélfogva az ülés végén konstatálta az elnök, hogy a voltaképpeni többség 175.
Ilyen roppant többségre senki sem számított. Az örvendetes eredményt azután különböző csoportosításokba állították össze a pártok matematikusai s kitűnt, hogy a pusztán szabadelvű párti szavazatok útján is (a horvátok nélkül) az összes többi pártok esetlegesen ellenkező szavazata ellenében öt szavazattal győzött volna a javaslat. Nagy volt a lelkesedés. Mindenki élvezte a pillanatok édességét, csak talán Szilágyi nem, akinek a feje fájdult meg és antipirint volt kénytelen szedni a babérszedés perceiben.
A folyosó úgy nézett ki most, mint a verseny-gyep egy futam után. A fogadások egész tömege dőlt el s lett kifizetve a sportsmanok közt, akik ezt az érdekes napot erre a célra is felhasználták. Ha Szapáry Gyula vesztett (éppen a nevenapján), Szapáry László nyert, Rohonczyval fogadva, hogy hányal lesznek a szavazás percéig a kilépettek. Minden kilépőre, a meghatározott számon túl, ötven forint állt. (Legalább megtudtuk hát, hogy mennyit ér egy púrosz.) Tíz kilépővel lett több, mint amennyire Rohonczy annak idején fogadott, tehát összesen ötszáz forintot fizetett.
A nagy szavazás lezajlása után még egy névszerinti szavazást provokált Szalay Imre, az igazságügy-miniszternek adandó bizalmatlansági indítványra nézve, melyet a nagylelkű Polónyi és érdektársai visszavontak az ülés folyamán, de a rettenthetlen Szalay magáévá tett.
Ez már csendesebb, nyugodtabb szavazás volt. Két óra felé járván az idő, az éhesebb ellenzéki urak haza szállingóztak, a kormánypárt ellenben maradt szilárdan, hogy népszerű miniszterét megvédje. E szavazásnál is fordultak elő érdekes epizódok, mint a Horváth Gyula »nem«-je, ki nem szavazta meg a bizalmatlanságot, bár Apponyi kívánta. Nagy zajt idézett elő az is, mikor gróf Batthyány Tivadar igen-nel szavazott, az ellenzéki padokból érkezvén dörgő hangja.
Egy kormánypárti képviselőnek feltűnt a hang idegenszerűsége és felkiáltott:
Hol van gróf Batthyány? Hadd lássuk! Melyik az?
Szétnéztek, keresték a szemek, mint a tűt, de bizony nem volt ott gróf Batthyány Tivadarnak se híre, se hamva. Már azóta talán ott ebédelt a Palkovicsban.
Nosza kitörülték a már bejegyzett szavazatát nagy triumfussal, anélkül, hogy kutatták volna a turpisság elkövetőjét. De minek is? Hiszen még ha sikerül is a csíny, még mindig 110 többsége maradt volna Szilágyinak: így kettővel volt több.
A javaslat tehát a mai képpel ismét egy új fázisba jutott, ismét egy nagy állomáshoz ért de még mindig hosszú, viszontagságos út áll előtte.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
