II. AHOL REND NINCS

Full text search

II. AHOL REND NINCS
Van egy ismerősöm, aki árvaszéki ülnök volt a vidéken, néhány év előtt nagy gyomorhurutja támadt, kiaszott, mint az ujjam, belesárgult, mint a viasz, járta Marienbadot, evett nyers sonkát és Graham kenyeret, de nem használt neki semmi, utoljára az orvosok is lemondtak róla, kijelentvén, hogy meg kell halnia.
– No, ha meg kell halnom – mondá –, akkor semmi okom titkolózni. Én becsületes ember vagyok, szeretem az egyenes utakat. Bevallom őszintén, hogy elsikkasztottam tizenhétezer osztrák értékű forintot.
– Nem lehet az, te – mondá a vicispán –, félrebeszélsz.
– Komolyan mondom, Nézzétek meg! Kevés volt a fizetésem, pajtás, s én teljes életemben gavallér ember voltam, onnan vettem a pénzt, ahol volt. Vizsgáltasd meg a pénztárt!
De erre meg az alispán jött méregbe.
– Én is gavallér ember voltam teljes életemben, s nem szoktam senkinek a dolgait kutatni. Hanem ha azt akarod, hogy megvizsgáltassam az árvapénztárt, tégy magad ellen jelentést az alispáni hivatalnál.
A gyomorhurutos ember megtette a jelentést, de nem írta alá a nevét, mire az alispán visszahozta:
– Névtelen följelentésekre nem szoktam hederíteni.
Csak miután aláírta a nevét, rendelte el a hivatalos vizsgálatot, melynek folytán megtalálták az említett tizenhétezer forintot, azazhogy meg nem találták.
Most aztán nem lehetett tenni egyebet, mint letartóztatni az ülnök urat, s becsapni a hűvösre a többi rabok közé. Hiszen úgyis meghal a szegény Gyuri két hét alatt.
De nem az történt, hanem éppen az ellenkező. Félév alatt a rabkoszton elvesztette a tekintetes úr a gyomorhurutját, s mikor három év múlva kiszabadult, két mázsát nyomott, és olyan piros volt, mint a kapos.
Most is ép, egészséges, mint díjnok van a megyénél alkalmazva, és áldja a mennyei gondviselést, mely olyan csodálatos módon gyógyította ki.
– A vármegye pénzén szereztem a hurutot – szokta mondogatni –, és a vármegye kosztján vesztettem el. Ez méltányos… ez igazán méltányos.
Ezen a histórián gondolkozva, gyakran eszembe jut, hogy vétek a megyét bolygatni, és nem is igazságos, mert amit az ülnök úr mond, az igen jól applikálható az összes megyei visszaélésekre, bár kissé megfordítva.
…A tekintetes urak a vármegye kosztján szerezték azt a szertelen étvágyat a mások pénzére, tehát egészen méltányos, hogy a vármegye pénzén veszítsék el.
Még egy kis türelem, elnézés, és merem állítani, elveszítik.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me