AZ AMERIKAI NYULAK • 1886 (37. kötet)
AZ AMERIKAI NYULAK •
1886
(37. kötet)
1886
(37. kötet)
Kevés ember tudja már, mik voltak valaha az »amerikai nyulak«. Pedig itt szaladgáltak Magyarországon. Itthon azért hítták őket így, mert szörnyen üldözték a kopók. Bécsben pedig azért, mert nehéz volt őket utolérni.
A Kossuth amerikai tallérjaira alkalmazták ezt a gúnyszót, csakhogy ott is, itt is másféle indokolással.
Élt pedig az amerikai nyulak idejében Aradon egy konzervatív lelkületű úriember, név szerint Bíró Bertalan. »Vén svarcgelbnek« csúfolták, mert még a szabadságharc idején sem titkolta, hogy a dinasztiához szít. Pedig egy Kossuthtal rokonságban álló Meszlényi leány volt a felesége. Vagy hogy éppen ezért szított a dinasztiához, mert a feleségével akart kötekedni?
Nagy kegyben állt odafent az udvarnál, magas érdemjele volt, sokszor kínálták előkelő hivatalokkal, de mert beteges volt és már nagyon öreg, semmit sem fogadott el, s egészen elzárkózva élt csöndes házában, midőn egy nap az a hír rázta meg, hogy Imre fiát elfogták a csendőrök és vasra verve vitték Kufsteinba.
Ez a csapás nagyon megtörte; sírt, jajveszékelt, szaladgált fűhöz-fához, kutatott, kérdezősködött, miért fogták el a fiát, s miképp lehetne kiszabadítani? Míg végre azt a tanácsot kapta, hogy akármiért fogták is el, legjobb lesz, ha személyesen megy föl Bécsbe. Neki ott úgyis csak a száját kell felnyitnia, minden belehull, amit a szíve megkíván.
Felcihelődék az öregúr, s becsomagolta nemcsak a mentét és kalpagot, de az ócska fringiát is. Mert ha már nekikezdett, kész elmenni egész a császár színe elé, s térdre borulni előtte kegyelemért.
De nem kellett. A császár behunyta a szemét, és hátratette a kezeit. A mindenható Kempen miniszter uralkodott. Őfelsége még a kegyelmezési jogot is ráruházta az effajta ügyekben.
Még oda sem ért a vén Bíró Bertalan, Kempent már értesíté a rendőrség, hogy jön, s hogy milyen ügyefogyott aggastyán. Felülről is figyelmeztették: csínján kell vele bánni, meg kell neki adni, amit kér, mert ez egészen jóérzelmű ember.
De elég szívesen is fogadta a miniszter, mikor a madárképű, galambfehér hajú emberke egy nap beállított hozzá, eleibe futott, mindkét kezével megrázta a jobbját.
– Ó, ó, kedves Bíró! – kiáltá kordiális nyájassággal. – Milyen szerencse!
– Szerencsétlenség, excellenc! – vágott közbe Bíró szokott éneklő hangján.
– Igaz, igaz, de miképp is lehetséges, én istenem, hogy ilyen derék apának a fia…
– Anyai rész, excellenc! – bökte oda Bíró Bertalan.
– Ilyen apának a fia ilyesmit elkövessen! – szörnyülközék a miniszter.
Bíró megállt előtte peckesen, mint a cövek, meg sem moccant, csak a nagy, vastag szemöldöke mozgott idegesen fel és alá.
– És mit követett el a fiú, excellenc?
– Hát nem tudja, kedves Bíró. Azokkal a szerencsétlen »amerikai nyulak«-kal trafikált.
– Mik azok az amerikai nyulak, excellenc? – kérdé siránkozón.
– Hát nem tudja, kedves Bíró? Ama silány papírok…
– Papírok? – sziszegte. – Mit? Papírok? Hát sem nem ágyúk, sem nem bombák, excellenc, hanem papírok? Mit? Hát papírokért fogdossák el a gyerekeinket… Huh! Huh!
Kempen ijedten hőkölt hátra a szapora gesztusai elől.
– No, no, nem kell ezen felindulni. Amit megtehetünk, megtesszük. Aztán máskor tegye meg a kedves fia is a kötelességét.
– És mi az ő kötelessége, excellenc?
– Az ördögbe is. Föl kellett volna jelentenie azokat, akik a papírokkal megkínálták.
Az öreg most üveges szemeket meresztett rá, mialatt az arca papírszínűre vált.
– Feljelenteni! – süvítette – Az én fiam? Egy Bíró Imre! Huh, huh! Meggondoltam magam, excellenc!
– Mit gondolt meg, domine spectabilis? – kérdé a miniszter előzékenyen.
– Azt, hogy a gyerek… az én fiam…
– Nos, nos?
– Canis mater, csak hadd üljön ott, ahol van. Alászolgálja, excellenc!
S fringiája hangosan csörömpölt, amint sietve előcsörtetett, bevágván maga után az ajtót.
Kempen bosszankodva mesélte el egy óra múlva a minisztertanácsban, hogy a magyar ember, bármilyen párton legyen is, mind rebellis. Mindössze az a különbség, hogy némelyiket több, másikat kevesebb ideig kell piszkálni, míg a »jóérzelműség« lehámlik róla.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
