FALUSI KARÁCSONY (Csevegés) • 1886 (38. kötet)

Full text search

FALUSI KARÁCSONY
(Csevegés) •
1886
(38. kötet)
Öregszik az ember, kezd rendes lenni.
Már évek óta jegyzem egy kis könyvecskébe a napi teendőimet előre. Ha aztán átszaladok egy-két lapot – az azért nem tesz semmit. Ne tessék rossz néven venni.
A mai napot nem ugrottam át.
Megnézem reggel, hát csak ennyi a teendőm mára.
Lacikának: lóvonatú vasutat venni.
Jancsikának: kerekes cocát.
A »Pesti Hírlap«-nak: karácsonyi tárcát írni.
Sokáig elcsavarogtam a játékkereskedésekben, míg végre egy kerekes lovat találtam, aminőt Jánoska parancsolt: »hogy a nyakán haja legyen, hogy a fején kantár legyen«.
Hát még a lóvonatú vasúttal mennyi dolgom volt: megvan-e rajta elől az ostornak való lyuk (mert azt a Lacika legfőképpen követeli), hát azok a szíjak felül, amikbe az utasok belefogóznak, amikor a kocsi túl van tömve, mert anélkül nem tökéletes a lóvonat.
Egy szóval a kis Jézuska helyett mászkáltam egész délelőtt. (Nagy szó, hogy én valakinek a dolgát végzem, ha nem választó.) Most reciprocitásból a kis Jézuska adhatna nekem témát a magam dolgához.
Elgondolkoztam születésén, életén, halálán és feltámadásán. Hátha találnék benne valami point-ot, amit még újságírói szem nem vett észre.
Lehetetlenség! Szegény Jézus! Mennyi rossz tárcát írtak már rólad az emberek a karácsonyi mellékletekre!
Nem, én sokkal jobb keresztény vagyok, nem csinálok rovásodra ízléstelen, émelygős történeteket.
Eleget szenvedtél már te a keresztfán!
Nem is való neked lejönni ide a városokba, ahol már a gyerekek sem hiszik el a te jelenlétedet (vének azok a lelkükben), itt igazán csak a kereskedők szeretnek (még ha zsidók is), akik jó vásárt csinálnak ezen a napon.
Hanem ott künn a falvakon vagy te szép. Aranyos köntöskéd tündöklő fényével beragyogja az alacsony falusi szobákat. Ott még hisznek benned… Oda már én is szívesen követlek a fantáziámmal!
Csikorog a hó a nagy patkós csizmák alatt. Lázas sürgésforgás van az egész faluban. Fák ünnepélyesen ütögetik össze a zúzmarás gallyaikat, a jégcsapok csillogó üde pompában lógnak le az ereszekről, az ablakok tele vannak rajzolva jégvirággal. Bent a kályhában vígan pattog a tűz, künn a konyhában kong a mozsár, amelyben a mákot törik, a szomszéd házból egy másik mozsár felel neki, sürög-forog az asszonynép, gyúrnak, dagasztanak, kenik a kalácsot tojássárgájával… Szerte a faluban minden kémény füstöl. Fehér tejszín felhő kavarog belőle. Éles rezgő hangon zúg az esti harang.
Ez az igazán szép. Mindenen meglátszik, hogy vendéget várnak.
A suhanc gyerek már hetek óta emlegeti:
– Édes szüle! Mikor lesz az a nap, ha majd úgy jóllakunk, hogy se állni, se járni, se feküdni nem fogunk tudni?
Ez az a nap. Kigyúlnak a csillagok az égen, az ablakok is megvilágosodnak. Egyszerre kihalt lesz az utca; síri csönd lepi el a tájat. Csak néha villan meg az ablak alatt, s szalad át sugarával a falon egy-egy elkésett embernek a lámpása.
Ott benn ül a család az asztalnál. Lámpafény ömlik el nyájasan a hófehér abroszon. A viháncoló, türelmetlen apróságokat, akiknek ma minden szabad, nehéz mesterség féken tartani az öregeknek.
Az anyjuk behozza a káposztás levest a kolbásszal, aztán a mákos gubót. Azután a túrós csíkot. Azután a mézes ostyát (mely hetek óta fenn függött fehér asztalkendőbe bekötve a mestergerendán, hogy az imposztorok föl ne érjék), azután a sertésaprólékot. Azután az almát, diót.
De már a diónál megmutatja az apjuk, hogy mit tud.
– Lassan, gyerekek! Ne kapkodjatok! A körmödre ütök, te Sári. Ami most jön, az nem bolondság. Nyúljatok be a szakajtóba, mindenitek vegyen ki egy diót. Te is, feleségem!
– Hát az mire való?
– Semmi se bizonyosabb annál. Amelyik olyan diót választott, hogy a magja egészséges, annak ugyan semmi baja sem lesz az idén. Olyan lesz, mint a halcsík. De ha a diója romlott vagy penészes, az nem lesz ment a nyavalyáktól. Azon szerint, amint egy gerezd vagy kettő rohadt el.
(Bolondság ehhez képest minden doktori tudomány.)
Hanem a diókról nem lehet sokáig értekezni – kérik már azokat erősen ott kívül. Fölzeng az ablak alatt az ének. Betlehemes fiúk kántálják a kis Jézuska születési történetét. Fújja tüdőszakadtából a három napkeleti király: Melchior, Gáspár, Baltazár.
S mihelyt királyok – mindjárt adó kell nekik. Szerencsére olcsók. Egy-két marok diót visz ki nekik Zsuzsi, s ezzel odább állnak.
Most aztán megindul a sok kérdezősködés a kicsinyek részéről. A szent legenda felkölti az érdeklődést. Hogy volt, mint volt?
– Hát igazán fölfeszítették a jó Jézust azok a csúf zsidók?
– Bizony fölfeszítették azt a keresztre.
A mosolygó gyermekarcok egyszerre megnyúlnak, homlokukon egy árnyék suhan át, ajkuk nyitva marad. (Mintha most lopózkodnék be szűz lelkükbe az a mag, amelyből húsz év múlva »antiszemita voks« lesz.)
Új bethlehemesek jönnek-mennek, egy-két csoportot be is szólítanak, hogy a gyerekek megnézzék a Jézust, a jászolyt, a teheneket, amelyeknek a párája melengette az »istengyermeket«. A szakajtó dió eközben persze egyre fogy. Már csak az alján csörög egy-kettő.
A későn jövőknek vesztett pöre vagyon… A diókkal fogy a vendégszeretet is.
Zsuzsi a vége felé nem győz már kiszaladgálni, hogy elkergesse őket.
– Ne csipogjatok itt! Kinek énekeltek? A mi gyerekeink már alszanak.
Aminthogy rendre elaludtak vagy az anyjuk, vagy az apjuk ölében. Édes szuszogásuk szelíden belevegyül a prücsök méla cirpelésébe.
Csak a nagyobbik fiú van még fent, aki az éjféli misére készül. Verebet is fogott, hogy majd a templomban szabadon eressze.
Ezer különös kérdésekkel zaklatja az öregeket.
– Rokona Mikulás a Jézusnak, hogy mind a kettő a gyerekeknek keresi a kedvét?
– Nemcsak a gyerekekre viselnek ők gondot, de a nagyokra is.
– Mért van az, édesapám, hogy a kastélyba az úri gyerekeknek többet visz a Mikulás, mint nekünk?
– Bizony nem tudom én, édes fiam.
– Meg kellene tőle kérdezni. (Ez a kópé már eszeli a szocializmust.)
– A csizma teszi, fiam. Az úri gyermeké finomabb.
– De a mienk nagyobb, abba több férne.
– Bolond vagy, kis cselédkém. Ne törd a fejedet ilyeneken.
De a tudákos Miska csak nem hagyja abba:
– Hát a király fia is kiteszi a csizmáját az ablakba?
– Ki bizony. Még talán maga a király is.
– Aztán mit tett abba az idén a Mikulás?
Erre már nem tud megfelelni az öreg, de még talán én se tudnék, csak találomra.
Vagy szurony volt, vagy olajág.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me