IV. A Bolkás Gergely vallomása

Full text search

IV. A Bolkás Gergely vallomása
– Hány éves ön stb. (Lapozzunk át ebből vagy négy garmond betűjű oldalt.)
– Beszélje el, vádlott, miféle összefüggésben áll ezzel az üggyel?
– Hát kérem, csakugyan én vagyok a gyilkos. Az úton két ember ment a gyilkosság éjjelén, hallották áldozatom kiáltásait, üldözőbe vettek, átugrottam a temető rácsán, ők is utánam, akkor, nagy szorultságban, beugrottam a cinterem ablakán, de észrevevén, hogy ott egy hortyogó ember fekszik a ravatalon, a másik nyitott ablakon legott kiugrottam, s most már végképpen nyomot vesztettek. Szabad voltam.
Képzelhetni csodálkozásomat, mikor azt olvasom a lapokból, hogy az áldozatom gyilkosa megkerült.
No, ez lehetetlenség! Harmadnap azt olvasom, hogy tettét már be is vallotta. No, ez meg éppen merő abszurdum. Azután azt olvasom, hogy ekkor és ekkor fogják nyakazni. No, ez már lehetséges.
Meg is jelentem a kivégzésnél, s mondhatom, közönnyel néztem egy darabig, hogy egy más ember mint bitorolja az én szerepemet. Hanem mikor a tekintetes szenátor úr előlépett, hogy ő a gyilkos, akkor egyszerre megdobbant a szívem: »Istenem, hát két ártatlan ember lakoljon az én bűnömért? Nem, ezt nem engedhetem, inkább én halok meg.« Így történt, uram, hogy feladtam magamat és most itt állok, várva bűnhődésemet.
– Ön nagy karakter – szólt a bíró és melegen megszorongatta a gyilkos kezét.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me