AZ IFJÚ BÁNKI ÉS KORA
AZ IFJÚ BÁNKI ÉS KORA
Bánki Donát, a Budapesti Kir. József Műegyetem világhírű tanára, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, korának egyik legnagyobb gépészmérnöke volt, aki technikai alkotásainak és tudományos munkásságának páratlan gazdagságával és sokoldalúságával tűnt ki. „…az elektrotechnika kivételével nincsen a gépészeti tudományoknak egyetlen ágazata sem, amelyet Bánki valami újszerű alkotásával ne gazdagított volna.” [240] Mérnöki alkotásairól, valamint tudományos működéséről úgyszólván mindent, de kora ifjúságáról és magánéletéről vajmi keveset tudunk. Puritán egyszerűségű életmódjának és szerénységének tudható be, hogy magánéletével kapcsolatos ismereteink nagyon hézagosak.
1859. június 6-án született a Veszprém megyei Bakonybánk községben (ma Komárom megye), Bánki Ignác körorvos negyedik gyermekeként. A család később még két gyermekkel szaporodott. A hat gyermek közül négy fiú és két leány volt, két-hároméves korkülönbségekkel. Édesapja fiatal házas volt, amikor kitört az 1848–49. évi szabadságharc. Önként jelentkezett a Vörösssipkásoknál, és a fegyverletételig a harcoló csapatok honvédfőorvosa volt. Gyermekkorában az elbukott szabadságharc utáni nemzeti keserűség, az elveszett szabadság feletti bánat adta meg az uralkodó alaphangot a családban. Az apa gyermekeit hazaszeretetre nevelte. Az elnyomás elleni érzelmeinek azzal adott kifejezést, hogy gyermekeit magyar ruhában járatta. Ez kihatott Bánki egész életére. Lelkét az igaz hazafiság érzése hatotta át olyannyira, hogy későbbi pályafutása során, amikor már műszaki körökben világhírnévre tett szert, nem élt azzal a csábító lehetőséggel, hogy a hírneves svájci műegyetemen, az Eidgenossische Technische Hochschule-n tanári állást vállaljon, ahol sokkal jobb anyagi és kutatási lehetőségek mellett dolgozhatott volna. Amikor Stodola zürichi professzor – aki a gőzturbinák terén kifejtett úttörő munkásságával a világ egyik nagy műszaki tekintélye volt – levélben megkérdezte tőle, nem vállalna-e tanári állást egyetemükön, válaszában kifejtette, hazafias kötelességének tartja, hogy a budapesti Műegyetemen maradjon, és hazája kulturális és gazdasági fejlődését szolgálja.
Bánki 8–9 éves lehetett, amikor a család az ugyancsak Veszprém megyei Lovászpatona nagyközségbe költözött át. Apja ott folytatta körorvosi tevékenységét, ahol hamarosan nagy megbecsülést és tiszteletet szerzett a lakosság körében. Különösen azzal, hogy szegény betegeit ingyen kezelte, sok esetben még gyógyszerrel is ellátta. Gyógyító munkája nagy elfoglaltsággal járt, de sok munkája mellett is talált időt gyermekei rendszeres oktatására. Donát fia is az elemi iskolai és részben a középiskolai tananyagot a szülői házban sajátította el, és Pápán vizsgázott. Jó tanulmányi eredményei az atyai oktatás kiválóságát bizonyították. Középiskolai tanulmányait később Budapesten, az V. kerületi Főreál iskolában folytatta.
Boldog gyermekkorát és serdültebb korának pihenésre szánt idejét a Rába és Rábca folyók között fekvő festői környezetű Lovászpatonán töltötte, harmonikus családi körben. Az atyai ház tágas kertje, az uradalmi kastély ősi parkja voltak gyermekkori játékainak színhelyei. Nyáron az uradalmi vízimalom malomzúgójához jártak fürödni. Ebben a szép környezetben szívta magába a magyar föld és nép szeretetét, és azt az ízes magyar beszédet, amely munkáiban is érezhető. Ezt a helyet igen szerethette, mert élete utolsó szakaszában, amikor már súlyos beteg volt, folyton arra készült, hogy a lovászpatonai malomban felállításra kerülő Bánki turbina üzembe helyezésén személyesen vegyen részt. Ez a vágya, hogy boldog gyermekkorának színhelyét viszontláthassa, azonban már nem teljesült. Valószínűleg már gyermekkorában a malom vízikereke ültette el a szemlélődő természetű, jó megfigyelő képességű, kissé zárkózott ifjú lelkében a hidraulika szeretetét. A technika számos területén voltak jelentős alkotásai, de szívéhez mégis ez a terület állt a legközelebb. Ezt egykori tanársegéde, a később a világ legnagyobb tudósai sorába emelkedett Kármán Tódor is meg erősítette. Bánki születésének századik évfordulója alkalmából az Acta Technica Emlékkötetében [261] megjelent tanulmánya bevezető soraiban a következőket írta: „Úgy vélem, egy olyan tanulmánynak, amelyet az ő emlékezetének szentelünk, a folyadékok mechanikájának valamelyik jelenlegi ágazatával kell foglalkoznia, mivel úgy hiszem, a folyadékok mechanikája volt egyike azoknak a tárgyköröknek, amelyek legközelebb álltak szívéhez.” [253]
Reáliskolai tanulmányait befejezve a Műegyetem gépészmérnöki karára iratkozott be, ahol tanulmányait az 1880/81. tanévben fejezte be. Már negyedéves korában elnyerte a Műegyetem százforintos pályadíját, és ennek hatására Horváth Ignác tanár maga mellé vette tanársegédnek. Érdekes, hogy gépészmérnöki oklevelét csak jóval később, 12 év múlva, már igen sikeres mérnöki működés után, 1893. február 9-én szerezte meg. (Oklevelének száma 850.)
Ahhoz, hogy emberi és alkotói nagyságát kellőképpen értékelni tudjuk, legalább nagy vonásokban ismernünk kell azt a kort, amelyben élt, az ország gazdasági helyzetét, a műszaki fejlődés és a műszaki oktatás akkori állapotát. Gyermekkora az osztrák önkényuralom korszakára esett, mely a hazai ipar fejlődését az osztrák ipar érdekében akadályozni igyekezett. A cél az volt, hogy Magyarország lássa el a Monarchia lakosságát mezőgazdasági terményekkel és az ország az osztrák ipar fogyasztója legyen, amelynek részére a vámközösség szinte korlátlan versenyt biztosított. Bánki egyetemi évei alatt értek be annak az önálló magyar iparpolitikáért folytatott hosszú küzdelemnek a gyümölcsei, amelyet Kossuth indított el 1841-ben. Az Iparegyesület létrehozása (1842) és nagy tömegeket mozgósító működése, majd az Országos Védegyletbe való tömörülés (1844) a magyar iparcikkek pártolására, a Gyáralapító Társaság működése voltak ennek főbb állomásai. Az önálló magyar iparpolitika kezdete azonban csak az 1867. évi kiegyezés utáni időre tehető, amikor a vámviták eredményeképpen négy évtizedes küzdelem után, éppen Bánki tanulmányainak befejezése évében létrejött az 1881. évi XLIV. t.c. alakjában az első magyar iparfejlesztési törvény, amely mérföldkövet jelentő fordulat a magyar iparosodás történetében. A magyar ipar ekkor indulhatott el a fejlődés útján, hogy nagy elmaradottságát enyhítse, bár a szükséges tőkében és munkaerőkben általános volt a hiány.
A magyar ipar ezt megelőzően csak nagyon lassan fejlődött, különösképpen a vas- és gépipar, annak ellenére, hogy fejlődése már a szabadságharc előtt megindult. Ezt néhány adat is jól szemlélteti. 1836-ban kezdi meg működését az Óbudai Hajógyár, mely kezdetben csak fahajókat gyártott. 1841-ben jött hazánkba Ganz Ábrahám, aki a Hengermalom Társaság Vasipari Gyárának öntödéjében kezdett el dolgozni. Ebből a gyárból fejlődött ki később a Fegyvergyár. 1844-ben Ganz 7 segéddel megnyitotta budai üzemét. 1847-ben megalakult az Ózdi Vasgyár. 1850-ben Ganz már 120 munkást foglalkoztat, és a 60-as évek közepén már évi 4–5000 db vasúti kereket exportált. 1856-ban alakult meg a Röck-gyár, mely 1859-ben, Bánki születésének évében gyártotta az első gőzcséplőgépet. 1870 az Államvasutak Gépgyárát hozta létre a kormányzat, két korábban megbukott (magyar–belga és magyar–svájci) vállalatból. Itt készült el 1873-ban az első tehervonati gőzmozdony.
Bánki mérnöki pályafutásának első éveiben az iparban 2488 db gőzgép dolgozott, 63 869 LE összteljesítménnyel. Ebből a vas- és fémiparban csupán 289 db 24 844 LE teljesítménnyel. A vas- és fémipar még mindig 181 vízikereket alkalmazott. Az uralomra jutó gőzgép mellett nemcsak az elődök, a szél- és vízikerekek találhatók meg akkori iparunkban, hanem a már akkor feltünedező új hajtóerő, a gázmotor is, igaz, hogy alig számottevő mértékben. A korabeli statisztika adatai szerint 60 iparvállalat 70 gázmotort alkalmaz, 274 LE összteljesítménnyel. Belsőégésű motorokat a magyar ipar nem gyártott. Bánkira és Csonkára várt a magyar motorgyártás megindítása. A magyar ipar egyéb ágazatai között a malomipar volt a legfejlettebb, és fejlődőben volt a szesz- és cukorgyártás és a textilipar is.
A műszaki oktatás akkori helyzetét szemügyre véve a következő kép tárul elénk. 1856-ban alakult át a József Ipartanoda politechnikummá, de csak 1871-ben kapott egyetemi szervezetet. 1872-ben Kassán a Gépészeti Felsőbb Ipartanoda, majd 1880-ban Budapesti Állami Középipartanoda nyitotta meg kapuit. Azonban az 1880/81. tanévben, Bánki tanulmányainak befejezése évében, a két utóbbinak együtt alig van 150 tanulója. Nem sokkal jobb a helyzet a Műegyetemen sem. Ugyanebben a tanévben a Gépészmérnöki Osztálynak az első félévben 42, a második félévben 38 hallgatója volt. A Mérnöki és Építészi Osztály ezekben a félévekben együttesen már 100-nál több hallgatót oktatott. Mindezek magyarázatát abban kell keresnünk, hogy gyáriparunk egyrészt még fejletlen volt, másrészt a vezető állásokat, de még a mérnöki és művezetői munkaköröket is túlnyomóan idegenek töltötték be. Sőt, még az ipari munkásság egy része sem volt magyar. Az 1875. évi felmérés szerint a 10,020 fővárosi munkás 24,8%-a nem magyarországi születésű volt. Az iparban a német nyelv használata szinte általános volt. Ilyen okok miatt, amihez még hozzájárult a magyarság gazdasági élet ellenes érzülete, vállalkozási kedvének hiánya is, nem küldték gyermekeiket ipari és kereskedelmi pályákra azok a rétegek, amelyek erre anyagilag képesek lettek volna. „Semmi sem illusztrálja élénkebben gyáriparunk fejletlen és magyartalan voltát, mint a fentebbi számok” –, mondta Szily Kálmán rektor tanévnyitó beszédében.
Ezek az adatok megvilágítják azokat a viszonyokat, amelyek között az ifjú Bánki műegyetemi tanulmányai végeztével az életbe kilépve mérnöki tevékenységét megkezdte.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
