ERDEI FERENC ÉS A MAGYAR TÁRSADALOM MODERNIZÁCIÓJA (A tudós és politikus életútja)

Full text search

ERDEI FERENC ÉS A MAGYAR TÁRSADALOM MODERNIZÁCIÓJA
(A tudós és politikus életútja)
A külső minta és követése, az ellene való védekezés összefüggései, a saját modell kimunkálása, illetőleg a társadalomnak a belső tényezőkre való építése a magyar történelem több fordulópontján játszott már igen fontos szerepet.
A kelet-közép-európai régió sajátos történeti fejlődésével – elsősorban a feudalizmus sok tekintetben későbbi és másként való kibontakozásától kezdődő megkésettség, a maga társadalmi strukturális és politikai összefüggéseivel, a modernizáció sajátos feltételeivel és következményeivel – kapcsolatos jelenség ugyanis, hogy a régió társadalmi változásai jelentős mértékben nem szervesen következtek magának a társadalomnak a fejlődéséből, hanem egészében vagy részben külső tényezők hatására. Hozzátehetem – és ez ismét összefügg e régió történetével, a „fogadó közeg” sajátos viszonyaival, jelenségeivel, kialakult társadalmi struktúrájával –, hogy a külső hatás belső következményei nemegyszer további késedelemmel, ebből is következően torzultan és már eleve nem a korabeli nyugat-európai szintnek megfelelően bontakoztak ki. A társadalmi változás külső és belső tényezőinek, e tényezők egymásra hatásának, a külső minta követésének és az ellene való védekezésnek tehát e régió országaiban történetileg különös jelentősége volt, és ez a jelentőség ma sem hagyható figyelmen kívül.
A kelet-közép-európai fejlődés elmaradottsága, sajátosságai, különösképpen az a körülmény, hogy a lényeges társadalmi változások (még a modernizációs folyamatot megelőzően is) általában valamiképpen külső tényezők hatására és külső mintát követve következtek be, sajátos feltételrendszert jelentettek a magyar társadalomtudomány és különösképpen a szociológia számára.
S minthogy Erdei Ferenc tudományos tevékenységében a szociológia központi szerepet játszott – nem szociológiai jellegű munkásságában is tetten érhető a szociológiai szemlélet –, a jelzett problémát egész működésére (sőt nemzedéktársainak tevékenységére) is indokoltan vizsgálhatjuk éppen a szociológia szemléletének alakulásában.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me