FÉNYES ELEK TUDOMÁNYOS ÖRÖKSÉGE

Full text search

FÉNYES ELEK TUDOMÁNYOS ÖRÖKSÉGE
Fényest több tudományszak vállalja magáénak. Érthető ez, hiszen annak az államismeret-tannak volt összegző, nagy képviselője, amelyet hazánkban Bél Mátyás indított el, s amely magába foglalta az alkotmánytant éppúgy, mint a geográfiát, a statisztikát csakúgy, mint a népleírást és a közgazdaságtant. Még megélte, hogy ezek a tudományszakok végképp szétváltak, s a következő nemzedék tudósai szűkebb szakterületekre specializálódtak. Az elkülönülő diszciplínák szaktudósai közül a statisztikusok vállalták legkövetkezetesebben Fényest és örökségét. Ugyanakkor a földrajztudomány első hazai professzora, Hunfalvy János 1863-ban nemcsak a geográfiai szótár hiányait olvasta a fejére (pl. azt, hogy kimaradt belőle Lőcse), de azt is vitatta, hogy Fényes geográfus volt-e egyáltalán. Úgy vélte, hogy „földirat”-a leírást is csak megyékre darabolva adott az országról, átfogó képet nem tudott nyújtani. Mostohán bántak Fényessel a néprajz történetírói is. Pedig a népi gazdálkodás, a háziipar és kézműipar, s általában az anyagi kultúra néprajzi kutatóinak nemzedékei használták fel adatait, hivatkoztak műveire.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me