Biokémiai, biológiai, orvostudományi kutatások

Full text search

Biokémiai, biológiai, orvostudományi kutatások
A már világhírű Hevesy György legnagyobb sikereit az élő szervezet kutatásában érte el. A nemzeti tudósközösségek közötti konfliktusok következtében korábban elmaradt Nobel-díjat is ez hozta meg számára. A biológiai irányon belül mindenekelőtt a radioaktív indikáció segítségével feltérképezhető új területeket kutatta, melyek végül „nukleáris medicina” néven önálló diszciplína rangjára emelkedtek. Hevesyt (akit újabb kollégái lassanként fiziológusnak kezdtek tekinteni) az új szakterület elindítójaként tartják számon.
Az alapelv lényegesen egyszerűbb, mint a megelőző nagy eredményeké. A radioaktív indikátorok alaptulajdonsága, hogy valamely elem aktív és inaktív izotópjának összekeverésével és az aktív izotóp sugárzásának mérésével az inaktív izotóp is meghatározható. De persze nemcsak a lombikban. Miért ne lehetne az aktív izotópot GM-csővel olyan helyen is megkeresni, amelyhez amúgy elvben nem lehet hozzáférni: mindenekelőtt az élő szervezetekben? Ha bejuttatjuk a vizsgálandó helyre, a sugárzás a szervezeten kívül is detektálható, és így olyan folyamatokról is tudósítanak, melyek másképpen tökéletesen hozzáférhetetlenek lennének. Ettől válik az indikátor nyomjelzővé. Maga az alapgondolat szinte természetes lehetett annak számára, aki éppen felfedezte a módszert és az alkalmazási lehetőségeken törte a fejét. Más kérdés, hogyan lehet ténylegesen is kivitelezni.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me